Valter Attila: Tadej Pogacar mintha juniorok ellen versenyezne

CZIPÓ ÁDÁMCZIPÓ ÁDÁM
Vágólapra másolva!
2024.05.04. 07:42
Valter Attila (Fotó: Imago Images)
A 25 éves klasszis ötödik alkalommal vesz részt háromhetesen, negyedszer pedig a Giro d’Italián, amelyen ezúttal nem az összetett győzelmet célozza meg csapata.

– Kezdjük a legfontosabbal: hogy van? Három hét edzőtáboron van túl a Teidén, feltételezem, a formával nincsen gond.
– Szerencsére nagyon jól vagyok minden szempontból – kezdte Valter Attila a Nemzeti Sportnak a Giro d’Italia előtt három nappal. – Nem év eleji tábor volt, hanem szezonközi, a forma már alapvetően jó volt, mert a Katalán körről érkeztünk. A szezon első felének, de igazából az egész évnek ez a csúcspontja formaidőzítés szempontjából. 

– Súlyos sérülést szenvedett a csapat két világsztárja, Wout Van Aert és Jonas Vingegaard is a közelmúltban. Az ő állapotukról mit tud, hiszen nagyban befolyásolja az önök szezonját is?
– Van Aert már szabadtéren edz, tehát ő már közel van a visszatéréshez annak ellenére, hogy a Girón nem tud indulni. Vingegaard-ról már kevesebbet tudok, nem tudom, elkezdett-e már edzeni. A csapat egyébként figyel ezekre, próbál egy burkot húzni ilyenkor köréjük, mert ha tudnék mindent, elmondanám önnek egy interjúban, és már át is vette a nemzetközi sajtó. Jobb, ha a csapat irányítja a narratívát, és a riválisoknak minél kevesebb az információjuk ezekkel kapcsolatban.

– A második Grand Tourja lesz az Olasz körverseny a Visma-Lease a Bike színeiben, de merőben más lesz, mint a tavalyi Vuelta a Espana. Ott három domináns összetettmenője volt a csapatnak, esélyt sem adtak az ellenfeleknek, most azonban nem lesz ilyen bringás a sorban. Ezáltal több lehetőség juthat önnek?
– Egyértelműen a szakaszgyőzelmekre megyünk ezen a Girón. Összetettben Cian Uijtdebroeksnak segítünk majd, de persze ő sem nevezhető a verseny nagy esélyesének. Ez nekem is teljesen más típusú versenyzést jelent. Persze függ az adott szakasztól, az ő összetett helyezésétől, de nem azt jelenti, hogy nem mehetek szökni egy-egy hegyi szakaszon. Nem nekünk kell majd a szökevénycsoportot utolérni, és ez nagyon más a tavalyi versenyhez képest.

– Ami az összetettet illeti, amennyiben bukás vagy betegség nem jön közbe, egyértelműen Tadej Pogacar nyeri a versenyt?
– Biztosan. Az elmúlt évek egyik leggyengébb összetett mezőnye jött össze most, de a dobogó másik két helyéért hatalmas harc lehet. Pogacarra visszatérve, hasonló lehetett a sportág legnagyobbja, Eddy Merckx ellen versenyezni. Tekeri a bringát, és mindenben jobb, mint mások. Egyre jobb viszonyban vagyok vele, egyidősek vagyunk, sok szempontból hasonló a személyiségünk. Tavaly a szezon végén két versenyen is egy szállodában voltunk, így jobban megismertem. Abszolút nem szállt el az eredmények hatására, pedig olyan, mintha juniorok ellen versenyezne, holott a világ legjobbjai veszik körbe.

– Másfél éve versenyez a világ legjobb csapatában. Ennyi idő után hogy érzi, jó döntés volt igent mondani a Visma ajánlatára?
– Nagyon boldog vagyok itt. Már az elején megírták sokan, rossz döntés volt ide igazolnom, de ez butaság. Az, hogy nagy versenyeken segítenem kell, lehet, úgy tűnik, nem akkora durranás, mintha egy másik csapatban kapitány lennék. Örülök, hogy az a szerepem, ami, sőt, még van bennem fejlődési potenciál. Ott vagyok, ahol a legtöbbet fejlődhetek, ilyen szempontból nincs bennem hiányérzet.

– Ezek a hangok egyébként milyen formában jutnak el önhöz?
– Általában a közösségi médiában, de vegyes, a hagyományos média is tud gonosz módon írni. Nyilván a negatív hír sokszor kelendőbb, mint a pozitív. Ha huszadik vagyok egy versenyen, azt lehet úgy tálalni, hogy milyen pokoli nehéz volt elérni, de lehet úgy is, hogy csak a huszadik, tizenkilencen jobbak voltak nála.

– Ilyen szempontból van különbség a magyar és a nyugat-európai média és a kommentkultúra között?
– A lényeget tekintve nincs. Nálunk azért van egy olyan jelenség, hogy kevés sztársportolónk van releváns sportágakban – foci, tenisz, kosárlabda. Nagyon olimpiafókuszúak vagyunk, így ha nincs olimpia, azon a néhány sportolón, aki a legnépszerűbb sportágak elitjébe tartozik, talán túlzottan is nagy a figyelem és az elvárás velük szemben.

Szombaton rajtol a szezon első háromhetese, a 107. Giro d’Italia, rögtön egy hegyi szakasszal. Az összetett esetében sok kérdés nincsen, merthogy karrierje során először ott van a mezőnyben Tadej Pogacar, aki kétszer nyert Tour de France-t, idén pedig szinte verhetetlen, legyen szó a Katalán körről, a Liege–Bastogne–­Liege-ről vagy a Strade Bianchéról. A kihívók névsora ráadásul nem nevezhető túlzottan veretesnek, hiszen Ben O’Connor, a 37 éves Geraint Thomas és talán Romain Bardet lehetnek a legnagyobb „riválisok”. Ami a sprintereket illeti, visszatér ­Jonathan Milan, a tavalyi zöld trikós, de Valter csapattársa, Olav Kooij, illetve Tim Merlier méltó versenytársak lehetnek.

A szombati szakasz után tehát, ha nagyon szeretné, Pogacar már magára is öltheti a rózsaszín trikót, de az is elképzelhető, hogy tartalékolós három hetet tervez, hiszen június végén a Tour de France-on lesz jelenése. Vasárnap első kategóriás hegyen rendezik a befutót, így a hétvége mindenképpen – ha nem is izgalmas – látványos lesz.

A viadalon egyébként két egyéni időfutam lesz (a 7. és 14. szakasz), illetve mostanában nem éppen megszokott módon kizárólag Olaszországban teker a mezőny. Valter mellett egyébként nincs magyar versenyző ezúttal, hiszen bár Fetter Erik csapata, a Polti Kometa megkapta az indulási jogot, Fetter a szerdán kezdődő Tour de Hongrie-n teker.

Pogacar meg a többiek

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik