Ten Hag elismerte, hogy kiütötte őket a Palace, de szerinte ő a megfelelő MU-edző

DOMONKOS BÁLINTDOMONKOS BÁLINT
Vágólapra másolva!
2024.05.07. 07:43
Erik ten Hag továbbra is állítja, ő a megfelelő ember a Manchester United élére (Fotó: Getty Images)
Mint arról beszámoltunk, a Crystal Palace hazai pályán 4–0-ra nyert a Manchester United ellen az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Premier League) 36. fordulójának hétfői záró mérkőzésén. A „vörös ördögöket” irányító Erik ten Hag a mérkőzés után elismerte, hogy kiütötték a csapatát, ugyanakkor arról is beszélt, hogy továbbra is ő a megfelelő ember a csapat élére.

Közismert, hogy nem a jelenlegi a Manchester United történetének legsikeresebb éve, hiszen a csapat ugyan bejutott az FA-kupa döntőjébe, minden szinten várakozáson alul szerepel, melyet mutat, hogy a Crystal Palace elleni négy kapott góllal az MU ebben az idényben minden sorozatot figyelembe véve már 81 gólt kapott – ez pedig 47 éve, az 1976–1977-es kiírás óta a legtöbb a csapattól, és még három bajnoki és az FA-kupa-döntő hátravan...

Ugyan valamelyest várható volt az MU-tól, hogy nem most lesz a legfeszesebb a védelme, hiszen Ten Hag Victor Lindelöfre, Harry Maguire-re, Lisandro Martínezre, Raphaël Varane-ra, illetve még további három védekezésre képes játékosára, Scott McTominay-ra, Luke Shawra és Tyrell Malaciára sem számíthatott, de az MU a középcsapatnak számító Crystal Palace-tól kapott négy gólt.

„Ez egy olyan gól volt, amelynek nem lett volna szabad megtörténnie, mert elég egyértelmű utasításokat adtunk, hogyan kell megakadályozni, de ez nem sikerült” – idézte a Sky Sports Erik ten Hagot. – „Probléma volt, hogy a bal oldalon két játékos duplázott be egyet. Ez nagyon rossz védekezés” – tette hozzá az MU menedzsere, aki megvédte a gyenge teljesítményt nyújtó középpályását, Casemirót.

„Nem lehet egy játékosra fogni. Ez csapatteljesítmény. Nem tartottuk be a megbeszélteket, nem alkalmazkodtunk egy kicsit más szituációhoz, nem szerveztünk, nem tartottuk a kontrollt abban a szituációban. Öt játékosunk volt a labda előtt, amikor bedobásuk volt. Egyértelműen alulteljesítettünk. Nem úgy viselkedtünk, ahogy szerettünk volna. Nagyon csalódottak vagyunk. A szurkolók mögöttünk álltak, és folytatnunk kellett volna a küzdelmet, ahogy ők tették. Mindig mindennek megvan az oka, mindenki látja, hogy nagy problémáink vannak, és a nap végén meg kell küzdenünk velük” – tette hozzá Ten Hag, akit a jövőjéről is kérdeztek, ugyanis több menedzser neve is felmerült a holland szakember lehetséges utódjaként.

„Abszolút” – vágta rá határozottan arra a kérdésre Ten Hag, ő-e a megfelelő ember a feladatra.

„Ha a játékosok rendelkezésünkre állnak, megfelelő a keretünk. Szinte az egész védelem hiányzott, így gondjaink vannak. Tovább fogunk küzdeni. A lehető legjobb módon készítettem fel a csapatot. Ha ez nem volt elég jó, vállalnom kell a felelősséget érte, de találok energiát, hogy felkészítsem a csapatot a vasárnapi meccsre” – zárta szavait Ten Hag, akit a mérkőzés utáni elemzőműsorban élesen kritizált a Liverpool egykori játékosa, Jamie Carragher.

„Ez az egyik legrosszabbul edzett csapat a Premier League-ben. Ez tény. Nem vélemény. A számok azt mutatják, hogy védekezésben a liga végén állnak, rosszabb mutatókkal, mint a Sheffield United” – fogalmazott Carragher.

Az MU-nak nem csak a Crystal Palace elleni vereség fájhat, ugyanis a csapat lépéshátrányba került a Newcastle-lal és a Chelsea-vel szemben a nemzetközi kupaindulásért vívott csatában.

A BBC gyűjtése alapján egy Premier League-idényben belül most van a legtöbb veresége az MU-nak (13), a csapat még sosem végzett a hetediknél rosszabb helyen a PL-ben (most nyolcadik). A „vörös ördögök” támadásban és védekezésben sem jeleskedtek: az előző idény kezdete óta csak a Nottingham Forest kapott ki többször (négyszer) négy vagy annál több góllal egy idegenbeli PL-meccsen, mint az MU (háromszor). A manchesteriekkel az 1989–1990-es Division One-idény óta nem fordult elő, hogy negatív gólkülönbséggel zárjanak, most pedig mínusz 3-mal állnak, ráadásul a Crystal Palace ellen mindössze 0.35-ös volt a várható góljaik száma (xG).

ANGOL PREMIER LEAGUE
36. FORDULÓ, hétfői mérkőzés
Crystal Palace–Manchester United 4–0 (Olise 12., 66., Mateta 40., T. Mitchell 58.)

A FORDULÓ TOVÁBBI PROGRAMJA
PÉNTEK
Luton Town–Everton 1–1
SZOMBAT
Arsenal–AFC Bournemouth 3–0
Brentford–Fulham 0–0
Burnley–Newcastle 1–4
Sheffield United–Nottingham Forest 1–3
Manchester City–Wolverhampton 5–1
VASÁRNAP
Chelsea–West Ham 5–0
Brighton–Aston Villa 1–0
Liverpool–Tottenham 4–2

A PREMIER LEAGUE ÁLLÁSAMGyDVL–KGk 
1. Arsenal36265588–28+60 83 
2. Manchester City35257387–33+54 82 
3. Liverpool36239481–38+43 78 
4. Aston Villa36207973–53+20 67 
5. Tottenham351861169–58+11 60 
6. Newcastle351751378–56+22 56 
7. Chelsea351591170–59+11 54 
8. Manchester United351661352–55–3 54 
9. West Ham3613101356–70–14 49 
10. Bournemouth361391452–63–11 48 
11. Brighton & Hove Albion3512111253–57–4 47 
12. Wolverhampton361371649–60–11 46 
13. Fulham361281651–55–4 44 
14. Crystal Palace3611101549–57–8 43 
15. Everton361291538–49–11 37 
16. Brentford36991852–60–8 36 
17. Nottingham Forest36891945–63–18 29 
18. Luton Town36682249–78–29 26 
19. Burnley36592239–74–35 24 
20. Sheffield United36372635–100–65 16 
Pontlevonások:  Everton 8 pont, Nottingham Forest 4 pont

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik