Xabi Alonso cseppet sem bánná, ha tizenegyesekkel dőlne el a finálé

Vágólapra másolva!
2007.05.21. 20:04
Xabi Alonso, a Liverpool FC spanyol válogatott középpályása hétfőn azt nyilatkozta, egyáltalán nem lenne ellenére, ha a szerdai, AC Milan elleni Bajnokok Ligája-döntő hasonlóképpen alakulna, mint a 2004/05-ös kiírás fináléja, azaz 120 percnyi játék után tizenegyesrúgások határoznának a trófea sorsáról. A 26 esztendős futballista szerint akárcsak az ominózus isztambuli fináléban, a szétlövés ezúttal is a ”vörösöknek” kedvezne.
Xabi Alonso szerint a Liverpool jól járna a tizenegyes-párbajjal
Xabi Alonso szerint a Liverpool jól járna a tizenegyes-párbajjal
Xabi Alonso szerint a Liverpool jól járna a tizenegyes-párbajjal
Xabi Alonso szerint a Liverpool jól járna a tizenegyes-párbajjal

Xabi Alonso állítja két évvel ezelőtt cseppet sem volt véletlen a liverpooli diadal, a csapat pedig a Chelsea elleni elődöntőben ismét bebizonytalanította, a kiélezett csaták során a kritikus pillanatokban is helyén van a szíve.

”Kifejezetten örülnénk neki, ha hasonlóképpen alakulna a döntő, mint két éve. Sokat gyakoroljuk a büntetőket, nagyon fontos, hogy készen álljunk a szétlövésre” – árulta el a tolosai születésű középpályás.

Jerzy Dudek 2005. május 25-én hőssé vált, örökre bejegyezte nevét a futball nagykönyvébe. A lengyel portás helyét időközben Alonso honfitársa, Jose Manuel ”Pepe” Reina foglalta el a kapuban.

A Chelsea elleni elődöntőben azonban ő is letette a névjegyét, a szétlövésnél csupán Frank Lampard járt túl az eszén, így újra döntőbe jutott a Pool, Roman Abramovics pedig ezúttal is csalódottan vette tudomásul, csapata nem játszhat a trófeáért.

”Jerzy parádézott Isztambulban, Pepéről pedig elég annyit elárulni, hogy Spanyolországban tizenegyes-ölőként tartják számon. Rengeteget gyakorol az edzéseken, ha pedig egy meccsen tizenegyesekre kerül a sor, akkor nyomást gyakorol a végrehajtóra. Aki a labda mögé áll és farkasszemet néz vele, annak van oka az aggodalomra” – méltatta csapattársát Alonso, aki azt is elárulta, hogy Reina hosszú órákat tölt a videofelvételek elemzésével, azt tanulmányozza, hogy a legtöbbször melyik játékos hova lövi a büntetőket.

”A két évvel ezelőtti döntőben már az első percben gólt kaptunk, ez pedig tönkretette a tervünket. Most sokkal jobban kell koncentrálnunk a kezdésnél, hogy ne kelljen sutba dobnunk a követendő taktikát” – fejtegette a középpályás.

”A döntő előtti napokban mindenki a két évvel ezelőtti, és a mostani mérkőzés között keresi a párhuzamokat. Mi nem foglalkozunk a múlttal, csak és kizárólag a szerda esti, athéni döntőre koncentrálunk, ahol le akarjuk győzni az AC Milant” – fűzte hozzá Alonso.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik