Öttusa: káprázatos versenyzéssel Szép Balázs ezüstérmes Budapesten!

SZELECZKI RÓBERTSZELECZKI RÓBERT
Vágólapra másolva!
2024.04.27. 20:51
Szép Balázs ezüstérmes lett (Fotó: Török Attila)
Mind a négy magyar férfi versenyző kitett magáért a szombat délutáni döntőben a budapesti öttusa-világkupaversenyen, ám közülük is kiemelkedett Szép Balázs, aki 11 helyet javított a záró számban, és megszerezte karrierje harmadik érmét egyéniben világkupa-versenyeken.

 

„A 13-as szám szerencsét hozott!” – hallatszódott egy felkiáltás a lelátó felől, miután a férfiak döntője véget ért szombaton a budapesti öttusa-világkupaversenyen. Az örömteli kiszólással nagyrészt egyetérthetünk – a kombinált számban 13-as számmal rajtoló Szép Balázs fantasztikus versenyzéssel rukkolt ki, és másodikként zárt, mindez azonban nem csupán a szerencsén múlt.

A hölgyek fináléjához hasonlóan az urak mindent eldöntő viadala is szép számú nézőközönséget vonzott a Ludovika Arénához, illetve az Orczy-parkhoz, és nem akármilyen izgalmakban volt részük, ráadásul az egész szombati nap verőfényes napsütésben telt – talán így szép ez, hogy a hét korábbi szakaszában jellemző borongós, hűvös idő a hét végére fordult át zavartalanba. Négy magyar volt érdekelve a férfidöntőben, közülük a szombati megméretések előtt ketten álltak pozitív mérleggel a csütörtöki elődöntős körvívásból hozott eredmények alapján, a Volán Fehérvár versenyzője, Demeter Bence (23–12) és a KSI-t erősítő Koleszár Mihály (19–16), ketten pedig nem súlyosan negatív mérleggel, a Kőbánya SC-ben sportoló Bőhm Csaba (17–18) és az UTE-s Szép Balázs (16–19). A lovaglás a női versenyhez hasonlóan a férfiaknál sem bizonyult egyszerűnek, itt sem jutott senkinek maximális pontszám, Demeternél viszont csak az egymásodpercnyi időkorlát-átlépés hibádzott, egyébként hibátlanul teljesítette a pályát. Szép két verőhibával ment végig, míg Bőhm szintén két vétése mellé jutott hét, Koleszár három hibája mellé ugyancsak egy másodperces késés. A 200 méteres úszásban mindannyian a top tízben zártak, Bőhm szokásosan erős időt, 2 perc alattit teljesített, míg Demeter közepes, 2 perc 4 másodperces ideje sem zavart közbe abban, hogy a laser runt másodikként, mindössze öt másodperces hátrányban kezdhesse meg. Koleszár, Bőhm és Szép hendikepje egy perc közeli volt az induláskor a 9., 10. és 13. helyen.

A váltóban és csapatban is világbajnok, riói olimpikon Demeter helyzete sokáig igen kedvező volt, sokáig jobban lőtt közvetlen riválisainál, az éllovas litván Pavels Svecovsnál, és a közvetlen mögüle rajtoló Mohanad Sabannál. Svecovstól valamivel az első lövészet után vette át a vezetést, a litván aztán a második lövészet után kiszállt a győzelemért folyó küzdelemből – Saban a harmadik sorozatnál ragadt be kicsit, de ez aztán nem volt akkora mértékű, hogy ne maradjon harcban a dobogóért. Azonban amíg a többség érthetően a magyar versenyzőt is érintő első helyért történő csatát figyelte, kevésbé vehette észre feljebb lépkedő honfitársait, elsősorban Szép Balázst, a 24 éves sportoló három sorozat után ugyanis már a negyedik helyen állt.

Az utolsó lövésnél aztán Demetert is utolérte az a sors, amely előtte litván és egyiptomi vetélytársát sújtotta nagyobb, illetve kisebb mértékben – ellőtte magát valamelyest, és többen is átugrották, visszaesett ötödiknek. Eközben a pisztolyt parádésan kezelő Szép hirtelen győzelmi harcban találta magát, az utolsó lövészetet követően csak a nyolcadik helyről élre jutó Mohamed Elgendi volt előtte, de ő sem sokkal. Az egyiptomi öttusázó végül kevéssel ugyan, de jobban futott Szépnél, és megszerezte karrierje első aranyát világkupa-versenyeken. A vb- és Eb-ezüstérmes Szépnek egyéniben korábban két harmadik helye volt világkupa-viadalokon, illetve vegyes váltóban egy aranya, és egy ezüstje, valamint egy bronza a tavalyi vk-döntőn. A tavalyi vb-harmadik Saban korábban négyszer állhatott egyéniben vk-verseny dobogóján a 2023-as ankarai fordulót, majd ugyanott a vk-döntőt meg is nyerte.

Demeter Bence ötödikként, Bőhm Csaba hatodikként, Koleszár Mihály tizenegyedikként zárt.

„Csak magammal foglalkoztam, ez a tavalyelőtti vébén már bejött, amelyen a tizenegyedik helyről futottam be harmadiknak – mondta lapunknak Szép Balázs a díjátadást követően. – Senkire nem figyeltem, se az előttem, se a mögöttem lévőkre, próbáltam csak a lövészetre fókuszálni, és ez össze is jött. Nehéz lovaglópálya volt szűk fordulókkal, viszonylag magas akadályokkal, Kairóban, Ankarában nem ugrottunk ekkorákat, és két kettes ugrás is volt benne. Nem tudom, könnyített vagy nehezített a helyzetemen, hogy olyan lovat kaptam, amely a lányoknál nem futott, csak a lóbemutatón, azon kívül utána csak velem, de jó érzés volt, mert azon viszont lovasok mennek velük körbe, és utána jöhettem én.”

Martinek János szövetségi kapitány tájékoztatása szerint vasárnap a vegyes váltóban két duóval versenyzünk Erdős Rita, Regős Gergely, valamint Guzi Blanka, Bereczki Richárd felállásokban.

A két finálé között a Magyar Öttusaszövetség képviseletében Balogh Gábor elnök, míg a Béres Gyógyszergyár képviseletében Béres Marcell alelnök, innovációs igazgató aláírta a 2021 óta tartó együttműködést, egyelőre év végéig, de Balogh reményét fejezte ki, hogy a jövőben még tovább tart partnerségük.

ÖTTUSA
VILÁGKUPAVERSENY, BUDAPEST
Férfiak. Döntő: 1. Mohamed Elgendi (egyiptomi) 1511 pont, 2. Szép Balázs 1509, 3. Saban (egyiptomi) 1503, … 5. Demeter Bence 1500, 6. Bőhm Csaba 1499, … 11. Koleszár Mihály 1483
Nők. Döntő: 1. Marija Gnedcsik (fehérorosz) 1435 pont, 2. Szong Szung Min (dél-koreai) 1427, 3. Micheli (olasz) 1417, … 6. Bauer Blanka 1399, … 10. Gulyás Michelle 1384

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik