Sznúker-vb: Ronnie O’Sullivan kiütéssel jutott be a második fordulóba

R. P.R. P.
Vágólapra másolva!
2024.04.25. 16:42
Ronnie O’Sullivan könnyedén jutott be a második fordulóba (Fotó: World Snooker Tour)
A sznúker-világbajnokság első fordulójában Ronnie O’Sullivan 10–1-re legyőzte a walesi Jackson Page-et, így bejutott a nyolcaddöntőbe, ahol egy másik walesi, a rutinos Ryan Day lesz az ellenfele.


O’Sullivan még úgy sem hagyott túl sok esélyt Page-nek, hogy a hétszeres világbajnok nem lökött nagy brékeket, mindössze egyszer, az ötödik frémben jutott száz fölé, 122-vel. Ugyanakkor a walesi egyetlen megnyert játéka emlékezetes lett, hiszen 142-es pontsorozattal hozta. Ezt nem számítva Page-nek nem volt jó meccse.

Az első szakaszt az angol legenda 8–1-re nyerte, így csütörtök délután csak két frémet kellett behúznia a továbbjutáshoz.

„Jól játszottam – mondta O’Sullivan a BBC-nek. – Mentálisan nagyon egyben vagyok. Őszinte leszek, az elmúlt két évem szörnyen alakult. Tudom, hogy nyertem, de ez az, amit általában teszek. Tudom, hogyan kell nyerni, ezzel vagyok megáldva. Nem kezeltem igazán könnyedén a dákót, ami frusztráló, ám éppen mostanság kezdtem el dolgozni Noc Barrow-val, aki kívülről-belülről ismeri a játékomat.”

A sorozatban 32. világbajnokságán induló O’Sullivan következő ellenfele ismét egy walesi, a jóval rutinosabb, négy pontszerző tornán is győztes, 44 éves Ryan Day lesz. Day Barry Hawkinst győzte le, aki már a nyolcadik olyan búcsúzó volt ezen a vb-n, aki a főtáblán kezdett az első 16 kiemelt egyikeként. Ilyen sok főtáblás első körös búcsúzó korábban csak háromszor akadt, 1980-ban, 1992-ben és 2012-ben. Ha az esti meccsen John Higgins is kiesett volna, akkor megdől a rekord. Ám a skótok négyszeres világbajnoka 48 évesen is legyűrte Jamie Jonest 10–6-ra. Higgins jóval nehezebb meccsre számíthat a folytatásban, hiszen ellenfele a 4. helyen kiemelt északír Mark Allen lesz.

SZNÚKER
VILÁGBAJNOKSÁG, SHEFFIELD
1. forduló: Ronnie O’Sullivan (angol, 2.)–Jackson Page (walesi, 43.) 10–1
2. forduló: David Gilbert (angol, 31.)–Robert Milkins (angol, 16.) 5–3 – részeredmény
19.45
1. forduló: John Higgins (skót, 13.)–Jamie Jones (walesi, 41.) 10–6
2. forduló: Judd Trump (angol, 3.)–Tom Ford (angol, 14.) 6–2 – részeredmény

A MÁSODIK FORDULÓ PÁROSÍTÁSA (ágrajz szerint)
David Gilbert (angol, 31.)–Robert Milkins (angol, 16.)
Stephen Maguire (skót, 28.)–Shaun Murphy (angol, 8.)

Joe O’Connor (angol, 30.)–Kyren Wilson (angol, 12.)
John Higgins (skót, 13.)–Mark Allen (északír, 4.)

Judd Trump (angol, 3.)–Tom Ford (angol, 14.)
Jak Jones (walesi, 44.)–Sze Csia-huj (kínai, 23.)

Jack Lisowski (angol, 17.)–Stuart Bingham (angol, 29.)
Ryan Day (walesi, 18.)–Ronnie O'Sullivan (angol, 2.)

AZ ELSŐ FORDULÓ EREDMÉNYEI
Luca Brecel (belga, 1.)–David Gilbert (angol, 31.) 9–10
Robert Milkins (angol, 16.)–Pang Csün-hszü (kínai, 27.) 10–9

Ali Carter (angol, 9.)–Stephen Maguire (skót, 28.) 7–10
Shaun Murphy (angol, 8.)–Ljü Hao-tien (kínai, 26.) 10–5

Mark Selby (angol, 5.)–Joe O’Connor (angol, 30.) 6–10
Kyren Wilson (angol, 12.)–Dominic Dale (walesi, 40.) 10–1

John Higgins (skót, 13.)–Jamie Jones (walesi, 41.) 10–6
Mark Allen (északír, 4.)–Robbie Williams (angol, 45.) 10–6

Judd Trump (angol, 3.)–Hosszein Vafaei (iráni, 19.) 10–5
Tom Ford (angol, 14.)–Ricky Walden (angol, 32.) 10–6

Csang An-ta (kínai, 11.)–Jak Jones (walesi, 44.) 4–10
Mark Williams (walesi, 6.)–Sze Csia-huj (kínai, 23.) 9–10

Ting Csün-huj (kínai, 7.)–Jack Lisowski (angol, 17.) 9–10
Gary Wilson (angol, 10.)–Stuart Bingham (angol, 29.) 5–10

Barry Hawkins (angol, 15.)–Ryan Day (walesi, 18.) 8–10
Ronnie O'Sullivan (angol, 2.)–Jackson Page (walesi, 43.) 10–1

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik