Asztalitenisz: Ecseki Nándor brazil párral az oldalán kapott ki braziloktól a Grand Smashen

SZ. M.SZ. M.
Vágólapra másolva!
2024.05.05. 16:42
Ecseki Nándor férfi párosban kiesett, vegyes párosban viszont Madarász Dórával még versenyben van (Fotó: WTT)
A WTT-sorozat Dzsiddában zajló Grand Smash-versenyén Ecseki Nándor a brazil Eric Joutival az oldalán kiesett a főtábla első fordulójában, a Madarász Dórával alkotott vegyes párosa pedig a hétfői nyolcaddöntőben mutatkozik be.

 

Brazil fölénnyel szembesült Ecseki Nándor, a szaúdi Grand Smash főtáblás küzdelmeinek második napján, legalábbis ami a létszámot illeti: a férfi páros első fordulójában nem elég, hogy az asztal túloldalán két dél-amerikai állt, mellette is feltűnt egy. A magyarázat természetesen egyszerű, a kiváló páros játékosként ismert Ecseki erre a versenyre a brazil Eric Joutival állt össze, s az alkalmi társulásnak a 16 közé jutásért az ugyancsak brazil Guilherme Theodoro, Vitor Ishiy duóval kellett megküzdenie.

Az asztalnál álló négy játékosból tehát Ecseki volt a kakukktojás, annak minden előnyével és hátrányával. A másik három nyilván jól ismeri egymást, így a váratlan megoldásokat a magyar játékostól lehetett remélni, viszont az is igaz, hogy a túloldalon kétségkívül összeszokottabb egység volt. Nos, a meglepetés ereje ezúttal alulmaradt, az Ishiy, Teodoro kettős ugyanis négy szoros játszmában megnyerte az összecsapást.

Ecsekinek így mostantól már csak a vegyes párosra kell koncentrálnia. A Madarász Dórával alkotott duóját a nyolcadik helyen emelték ki, így a főtábla első fordulójában a mieink nem játszottak, a keddi nyolcaddöntő az osztrák Gárdos Róbert, Sofia Polcanova kooperációval szemben viszont rázósnak ígérkezik.

WTT-SOROZAT, GRAND SMASH, DZSIDDA
Férfiak. Páros. A 16 közé jutásért
Ishiy, Teodoro (brazil)–Ecseki Nándor, Jouti (magyar, brazil) 3:1 (9, –9, 8, 8)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik