Horvát világ Baranyában

Vágólapra másolva!
2023.09.30. 13:14
Címkék
A képhez tartozó alt jellemző üres; 20230916_1013_SZM-1024x682.jpg a fájlnév
Fotók: Szabó Miklós/Nemzeti Sport

Játék a háromszáz éves tölgyfák alatt: a 2016-ban megszűnt felsőszentmártoni csapat Hercegszántóval vívott újjászületési mérkőzést, népzenei kísérettel, tamburaszó és horvát dallamok mellett. Helyszíni riport a Hátsó füves futballmentő túra rendhagyó, baranyai állomásáról.

A képhez tartozó alt jellemző üres; 20230916_1011_SZM-1024x682.jpg a fájlnév

Miért írsz? / Hogy késő ne legyen! / Kételkedsz, üvöltesz: / nincs már idő a hallgatásra! / Szántás nélkül / nem lesz termés, / gond nélkül gyümölcs / sem terem! / Vetés nélkül / nincs aratás / Ha nem adsz, / fiad mit örököl? / A bölcsességet tán feledtük? / Közös kötelességünk / hanyagoltuk? <…> Menj és vésd / a kőkeresztekre: / a tűzhelyeknél / már nem őrzik a lángot! / Kicsiny népem szétszakítva, / magányba / taszítva / a feledés szélén. / Számuk egyre kevesebb: / tíz... kilenc... nyolc... / mint az utolsó… / legalább magam tudnám, ki vagyok!”
(részlet Skrapits Lajos magyarországi horvát költő, egyetemi tanár Miért? Kinek? című verséből)

Horvát szív, magyar lélek, nemzetközi láb

Daj mi laptu félmagasan!”
Az elmagyarosodó horvát falvak nyelvi változásainak különös leképeződése a hercegszántói futballpályánál feljegyzett fordulat, amellyel – a támadás hevében, magát ösztönös eszközökkel kifejezve – egy sokác támadó biztatta csapattársát a labda félmagas átadására. A közelmúltban hallott furcsa mondatot Varga Gábor hercegszántói polgármester idézi Felsőszentmártonban, ahová a közös horvát gyökerek és a régi barátság jegyében utazott el a Bácskából, hogy faluja együttesével segítsen újraélni a régi idők futballhangulatát a Hátsó füves futballmentő túra rendhagyó baranyai állomásán, a hét éve csapat nélkül maradt ormánsági településen. Magyarország Dráva-menti horvát szegletében járunk, ahol Felsőszentmárton mellett Drávakeresztúr, Drávasztára, valamint a somogyi részhez tartozó Szentborbás, Lakócsa, Tótújfalu, Potony sorolandó a nemzetiségi karakterét őrző mikrorégióhoz (idevennénk Révfalut is, ám a helyen, ahol Rockenbauer Pál és Gyenes Károly 1985-ben Kilenc ember faluja címmel forgatott még dokumentumfilmet, a legutóbbi népszámlálási adatgyűjtés során 0 lakost regisztráltak).

A felsőszentmártoni hagyományőrző kórus átnyújtja dalcsokrát a falu- és futballünnep alkalmából

Az öltözködésben, zenében, hétköznapi szokásokban megmutatkozó gazdag horvát néprajzi hagyományokat egészpályás letámadással fenyegeti a modern világ, az amúgy is öregedéssel, elvándorlással, gazdasági kihívásokkal küzdő falvakban az ősök kultúrája csak szívós és kitartó védekezéssel őrizhető. Bár a közösségi futballünnepet előkészítő májusi terepszemlén első élményként két idős asszony horvát nyelvű csevegése fogadott a helyszínen (konkrétan a postahivatalnál, a régi piros utcai postaláda mellett, a homlokzati zománctáblára festett „telephon” felirat előtt), a nemrég még majdhogynem tiszta horvát falunak számító Felsőszentmártonban is oldódik az ősi identitás, lassan-lassan csökken a horvát anyanyelvűek aránya. Hogy visszatérjünk a hercegszántói párhuzamhoz, feleleveníthetjük a helyi gazdaboltban rögzített párbeszédet, amely egy hígítót (razledjivac) kereső sokác vásárló és a kevert nyelvkészletű, a razjedlivac szó jelentésére visszakérdező eladó között zajlott, mindennél szebb példáját adva a nemzedékváltás velejáróinak.
„– Daj mi jedan razledjivac!
Sta je razjedlivac?
Pa higítóka, bazmeg!”

Dél-magyarországi sportbarátok

Felsőszentmárton–Hercegszántó...
Horvát örökrangadó Dél-Magyarországon, a Szabad Föld-kupa két egykori győztesének csatája, vagy ha úgy tetszik, a falusi futballagónia két áldozatának találkozása. A túlélésért vívott küzdelemben Hercegszántó áll jobban: bár az egyetlen magyar aranylabdás, Albert Flórián szülőfaluja a 2020–2021-es idényre visszalépett a megyei harmadosztályú szerepléstől, az átmeneti megingás után talpra állt, és éppen a felnőtt csapat bajnoki elfoglaltsága miatt Felsőszentmártonra is csak az öregfiúk-gárdáját tudta küldeni. A mintegy hatszáz lakosú baranyai településen bezzeg hét éve hiába várják a feltámadás napját, pedig Szolga József, a helybeli születésű és a felsőszentmártoni pályán nevelkedett horvát kisebbségi képviselő megmondta: ha összejön tizenhat aláírás a lapon, amelyen a csapatba jelentkező, részvételüket megígérő fiatalok jelentkezését gyűjti, azonnal benevez a Baranya vármegyei III. osztályba. Az utolsó nyáron, 2016-ban végül nyolc név sorakozott a papíron, a harmincfős játékoskeretből ennyien vállalták volna a stabil részvételt. Az induláshoz kevés, a bosszúsághoz éppen elegendő.

Érzékeny helyen találja el a lövés a hátvédet, fájdalmai közepette csapattársai biztatják: „Próbálj ráállni, Lacikám! Ahogy elnézlek, neked már úszott a csok meg a babaváró...”

Hogy látok-e esélyt az újrakezdésre? Lehetek őszinte? Nem… – mondja Kovácsevics Csaba, aki falubeliként 1986-as leszerelése után, 19 évesen vette át a felsőszentmártoni futball szervezését, és intézte a csapat ügyes-bajos dolgait a kilencvenes évek végéig, manapság pedig az NB II-ből éppen kiesett Szentlőrinc SE tulajdonosaként lát rá a belső folyamatokra. – A nyolcvanas évek elején, a mi időnkben 170 tanuló járt a felsőszentmártoni iskolába, manapság nagyságrendekkel kevesebb. Nemrég jártam egy demográfiai konferencián, ahol a baranyai lakosság öregedéséről és a tendenciákról szólva elmondták, a megyében huszonöt százalékkal kevesebb az újszülött, mint a 18 éves. A folyamatokat jelzi, hogy a kétezres évek óta Felsőszentmárton negyven kilométeres körzetében – megszámoltam! – tizenhét csapat szűnt meg. Aprófalvas vidékről beszélünk, ahol ráadásul az is nehezíti a futballszervezést, hogy a kilencvenes években még aktív termelőszövetkezetekkel együtt a mecénások is eltűntek. Más idők jártak akkor, valahogy a játékosok is jobban szerették a futballt, szerettek együtt lenni. Pécstől Felsőszentmárton hatvan kilométer, mégis jó néhányan jártak ki a városból a heti három esti edzésre meg a hétvégi meccsre. Tudom, felgyorsult a világ, de akkor még nem az ment, mint manapság, hogy a meccs után mindenki megeszi a pizzáját, aztán rohan a dolgára.”

A Szabad Föld-kupát megnyerő 1996-os nemzedék a Bozsik-stadionban

Perjás György sportköri elnök és Szilovics Mihály tsz-elnök nevét hangsúlyozza Kovácsevics Csaba a boldog kilencvenes évek kapcsán, de mondhatta volna bárkiét az 1996-os aranynemzedékből: az adott évben négy serleget nyerő együttes fényképét fakeretbe foglalva, főhelyre állítva mutatták be a kultúrházban rendezett, levéltári kutatómunkával megalapozott futballtörténeti kiállításon. Érdemes egyenként felidézni a feloszlást éppen két évtizeddel megelőző, helytörténeti jelentőségű négy nagy sikert!

Zenei felvezetés a kultúrházban tartott futballtörténeti beszélgetés előtt

Kezdődött az Új Vasárnapi Dunántúli Napló Kupával, amelynek döntőjét 1996 márciusában a pécsi Vasút-pályán, 400 néző nyerte meg 3–1-re a PVSK ellen a Felsőszentmártoni, ráadásul Amigya Pál szokatlan edzői értékelése alapján nem éppen ideális előzmények után: „Ilyen influenzásan (beteg volt a fél csapat) csodálatos sikert értünk el.” Igaz, a korabeli tudósítás alapján a lebonyolítás sem volt zökkenőmentes: „Mivel a JT nem küldött játékvezetőket a mérkőzésre, a kezdés előtt kellett keríteni legalább egyet. Balajti ugrott be egyedül, az utolsó pillanatban. Negyedórás késéssel kezdődött a mérkőzés.”

Szabad Föld-kupák találkozása: Felsőszentmárton 1996-ban, Hercegszántó 1974-ben nyerte el a serleget

Következett a Baranya megyei első osztályban nyert bajnoki cím, majd júniusban a település futballkrónikájának legfényesebb fejezete, a Kamond elleni 2–1-es győzelem a Szabad Föld-kupa döntőjében. A helyszín a kispesti Bozsik-stadion, a nézőszám ötszáz fő, az élmény pedig a résztvevőknek azóta is felejthetetlen.

Látogatók a felsőszentmártoni labdarúgás múltját bemutató kamarakiállításon – a háttérben a régi játékosok a Kamond elleni Szabad Föld-kupa-döntő felvételét figyelik

Például az újságcikkben is rögzített találkozásé az alkalmi neves drukkertárssal. „Csank János a felsőszentmártoni szurkolók gyűrűjében nézte végig a Szabad Föld-kupa utolsó negyedóráját. A Baranya megyei kis település leglelkesebb szurkolói három busszal és rengeteg személygépkocsival érkeztek a Bozsik-stadionba. Amikor véget ért a találkozó, eget verő üdvrivalgással köszöntötték kedvenceiket. Gyorsan előkerültek a pezsgősüvegek és a kis papírlapok. Csank János számolatlanul adta az autogramokat. Valakinek hirtelen eszébe jutott, hogy meg kellene vendégelni a szövetségi kapitányt. Csank elhárította a habzó nedűt, így csak egy háromdecis műanyag kóláspohárral koccintott a boldog baranyaiakkal.”

A csapatzászló igazolja: a régi pályán 1940-ben történt a Zrínyi kirohanása

A boldog baranyaiak nagy koccintóturnéja pedig még folytatódott, a sikersorozatot teljessé téve a Dusnok elleni 5–0-s győzelemmel megnyerték a magyarországi horvát települések között évről évre megrendezett Horvát Kupát is (amelyen abban az esztendőben még a Zala megyei Tótszentmárton és a Vas megyei Szentpéterfa vett részt). A környék korabeli színes futballéletére jellemző, hogy később évekig megrendezték a romantikus nevű Anna-kupát, amelynek névadó mecénása egy Felsőszentmártonból származó asszony, Gulyás Anna – becenevén Tüncsi – volt, aki aztán az országos hírű balatonfüredi mulatság, az Anna-bál kultuszát ötletesen átvitte a baranyai gasztróvilágba, és megnyitotta Szentlőrincen a ma is működő Anna Bárt.

Emlékek sodrában: a bal szélen ülő moderátor mellett Goják György, Kovácsevics István, illetve Varga Gábor hercegszántói polgármester

Lúzerek lettünk volna, ha nem használjuk ki a pályán azt az esélyt, hogy mi tudtunk horvátul, az ellenfél játékosai pedig a legtöbbször egyáltalán nem – meséli az 1969-es születésű Kovácsevics István egykori felsőszentmártoni labdarúgó (az említett Kovácsevics Csabának névrokona), amikor a futballtörténeti pódiumbeszélgetésen a horvátság jelentette előnyökről kérdezzük. – De sokszor nem is kellett szólni a másiknak, szinte olvastunk egymás gondolataiban. Ismertük egymást, együtt nőttünk fel. Ha mondjuk Szigi elindult a szélen, már tudtuk, hogy hova kell adni neki a labdát. A mai napig természetes, hogy ha a közeli barátokkal beszélek, nem tudok magyarul szólni hozzájuk, és ezúton is elnézést kérek azoktól, akik esetleg kirekesztve érzik magukat ilyenkor, efféle szándék nincsen. Nekünk a horvát az anyanyelvünk, az én dédanyám nem is igen beszélt magyarul.”

Az ősfás ligetben elterülő pálya a falusi futball botanikus kertje

A faluban nagy tiszteletnek örvendő Goják György is szeretettel emlegeti fel a felsőszentmártoni labdarúgás szép napjait, amikor a nagy rangadók idején akár hét-nyolcszáz ember is összeverődött az oldalvonal mellett (a falu lakosságszáma manapság hétszáz főre apadt, ehhez képest még az is szép, hogy a Hátsó füves futballmentő túra alkalmi mérkőzésén kint vannak hetvenen-nyolcvanan). Az egykor a Kecskemét, a Sellye és a Pécsi MSC színeiben is futballozó középpályás állítja: „Gyerekkorunkban nem volt tévé, telefon, internet, a foci volt a szórakozás. Egy kölyök egymás után két-három meccset simán le tudott volna játszani. A kultúrházban meg összeverődött a falu, néztük az NB I-es meccseket. Nem volt ennyi pénz, mint most, de a futball összehozta az embereket, barátságokat szült.”

Elkapott pályaszéli mondat... „Hogy miért nem öltözöm át? Nézz rám! Bohócnak én már öreg vagyok, cirkuszigazgatónak viszont még fiatal...”

Az újraéledési reményekről szólva Kovácsevics István druszájához hasonlóan borúlátó. „Óriási demográfiai fordulatra lenne szükség ahhoz, hogy visszafordítható legyen a leépülési folyamat. Ha újra ezernégyszázan laknák a falut, nem lenne gond. Mégis jó nap ez a mai! Végre volt újra élet a pályán, a háromszáz éves tölgyfák alatt, végre volt jó hírverése a futballnak, összejöttünk ismét, a régi barátok között lehetek. És nem igaz, hogy nem számít az eredmény, mert igenis számít, és jövőre visszavágunk Hercegszántónak!”

Bent látták
Az arcára van írva
A képhez tartozó alt jellemző üres; 20230916_1002_SZM-1024x682.jpg a fájlnév
Félidei ejtőzés a vén tölgyfák alatt
Két támadás között arra is jut alkalom, hogy a vendégkapussal felidézzük a 2015-ben induló Hátsó füves országjáró sorozat legelső, hercegszántói állomásának emlékeit
Generációk küzdelme
Nagybőgő és pályahenger: a helyi mindennapok kellékei
A szent pillanat
A környékbeli határőrlaktanyák vaságyaiból itt pályaszéli korlát lett
„Nem hiszem el, hogy ez kimaradt...”

A Hátsó füves futballmentő túra alkalmából rendezett ünnepi és igen fordulatos mérkőzésen ugyanis 5–4-es vendéggyőzelemnek lehetnek tanúi azok, akik a mesebeli tölgyfák alatt összegyűltek, hogy a – környékbeli határőrlaktanyák kiselejtezett vaságyaiból átalakított – korlátnak támaszkodva újra élvezzék a tökéletesen felújított, lefestett, hengerelt pályán az önfeledt futballt.

Ünnepi köszöntő az öltözőépület előtt – balról Szolga József, Várnai Levente, Bogyay Zoltán és Turi Zsolt

A kitűnő előkészítés a faluközösség és Várnai Levente polgármester elhivatottságát dicséri, nem mellesleg a település első embere a falunapba torkolló esemény esti koncertjén már a Podravka zenekar billentyűseként gondoskodik a Kusturica-filmbe illő balkáni hangulatról. „Külön öröm számomra, hogy sok régi ismerős arcot látok. Annak idején a focicsapat és a zenekar kicsit összenőtt, minden hazai mérkőzés bulival zárult” – köszönti a jelenlévőket a polgármester, és a zenei hagyományok felélesztése itt nem csak üres szólam: a kezdés előtt tamburazenekar vezeti fel a pályára vonuló csapatokat, a mérkőzés után pedig a Korjeni asszonykórus énekel, majd horvát néptáncosok mutatják meg, mire használható még góllövésen kívül a láb.

„Nem azért mondom, de a meccs előtti főzőversenyt enyhe bundagyanú lengte be. Még hogy a sertéspöri jobb volt, mint a mi lecsónk!”

Felsőszentmárton jó hely. Összetartó, rendezett, gyökereire, kulturális értékeire büszke falu, amelynek van humora, nem utolsósorban pedig igencsak tud és szeret mulatni.

Lakat helyett bizalom: gazdájukat váró, szabadon fának támasztott biciklik a futballpálya mellett

Rögzítsük hát a nap eseményeit! A délelőtti főzőversenyt a Mi Hrvati Martince (Mi horvátok, felsőszentmártoniak) fantázianevű csapat nyeri sertéspörkölttel, megelőzve mások mellett a Zsúrkeksz, a Falu gyöngyei és a Nyald meg a kanalam nevű vetélytársakat, és miközben a hangszóróból a Suzu pustica (Könnycseppet hullattam) című sláger szól, egy vidám asszony felmondja a horvát népi konyha ünnepnapi alaptételeit: vasárnaponként reggelire saját sütésű sós túrós kalács, ebédre tojásos, kolbászos bospor, húsos-paradicsomos káposzta és túrós rétes a menü. A templomtoronyban valaki ezen a napon korrigálja belülről az óra késését, így a faluünnep teljes közönsége végignézheti, amint a mutatók vagy tíz perc alatt tizenkétszer körbeszaladgálnak („Rohan az idő!” – jegyzi meg valaki tárgyilagosan, míg egy kalandvágyó falubeli a napfényes délutánra előrehozott éjféli órán paplan alatti programjavaslattal rukkol elő). Az alkalmi játszótéren gyerekek próbálhatják ki magukat nyilazásban, horgászásban, amíg a régi játékosok a futballtörténeti kiállítás részleteiben merülnek el; a paravánokon rögzített fotók és cikkrészletek némely esetben a történelem határvidékére tájolják az érdeklődőt, a felsőszentmártoni futballhírekben tükröződik Tito Jugoszláviája, a kilencvenes évekbeli délszláv háború és a tsz-világ felbomlása is.

Itt nincs nemzetiségi kérdés

A Dunántúli Napló 1953. július 14-i cikke írja: „A felsőszentmártoni délszláv mintasportkör tagjai május 17. tiszteletére felajánlást tettek. Felajánlásukban többek között a követezőket írják: »Mi sportolók, itt a Tito szomszédságában, május 17. tiszteletére felajánljuk, hogy a választások napjára sportpályánkat újjáépítjük, egy olyan sportpályát létesítünk, mely a falu dolgozóinak sportolási lehetőségét kielégíti. Ezt a sportpályát a falu legszebb helyén építjük meg és május 17-én, a választások napján sportünnepéllyel egybekötve felavatjuk.«”

A játékvezető ahol tud, segít, és önként szolgálja a közösséget

A megyei lap 1991. július 30-án jelentette: „Lehet, hogy a beígért jugoszláv tengerparti nyaralás (amiből végül is a lenti zűrös helyzet miatt Duna-kanyari üdülés lett) is doppingszert jelentett, mindenesetre a felsőszentmártoni labdarúgók kitettek magukért. Megnyerték a bajnokságot a megyei I/B-ben.”

Egy évvel később „A téesz átalakul, de mi lesz a focival?” című cikk ad élő tudósítást a rendszerváltást követő változásokról a legfájóbb azonban a hét évvel ezelőtti hír: „Visszalépett a bajnokságtól a labdarúgó megyei III. osztály Czibulka-csoportjába nevezett felsőszentmártoni futballcsapat. Az első két fordulóra halasztást kértek, a harmadik előtt a visszalépés mellett döntöttek. Az MLSZ Megyei Igazgatóságának eljuttatott bejelentésükben arra hivatkoztak, hogy elfogytak a játékosaik.”
Nem helyes illúziókat kergeti, ezért tényszerűen megismételjük: az ígéret szerint csupán tizenhat aláírás kell ahhoz, hogy újra aktív futball legyen Felsőszentmártonban. Ha szükséges, a papírt szívesen biztosítjuk.

Felsőszentmártoni 21. századi csendélet az öltözőépület előtt
A képhez tartozó alt jellemző üres; 20230916_1006_SZM-1024x682.jpg a fájlnév
Kései "Albert-fiókák": hercegszántói győzelmi köszöntés a horvát derbi után

A felsőszentmártoni vendégjáték alkalmat kínált arra, hogy bemutatkozzon az Albert Flórián történetének szentelt kiállítás, amely a tervek szerint 2024 tavaszán nyílik az aranylabdás szülőfalujában, Hercegszántón. A 2011-ben, hetvenévesen elhunyt Ferencváros-futballista családi hátteréből Varga Gábor polgármester villantott fel néhány részletet, kitérve a malomtulajdonos édesapát, Albert Jánost is elérő kuláküldözésre, malmának 1950-es államosítására és a szegedi Csillag börtönben töltött három évére is.

Játékra várva: a mérkőzés résztvevői hallgatják a kezdés előtti ösztönző beszédeket

A Hátsó füves futballmentő túra felsőszentmártoni állomásának előkészítésében tevékenyen közreműködött Bogyay Zoltán, a Magyar Labdarúgó Szövetség Baranya vármegyei igazgatója is, a Pécsi MSC korábbi kapusa a helyszínen is betekintést adott a kistelepülések labdarúgásának környékbeli helyzetébe. Kiemelte, hogy mivel Baranya 301 településéből 261-et ezer főnél kevesebben laknak, itt sokkal nehezebb fenntartani a nagypályás futballcsapatot, ezért is állt a Kistelepülések Alternatív Labdarúgó Programja (KALAP) nevű MLSZ-kezdeményezés élére, és az eredmény már mérhető: a tornarendszerű, kispályás, könnyített versengésben a 48 résztvevő csapat körülbelül ötszáz játékost „mozgat meg”. Emellett a baranyai igazgató örömmel venne részt a helyi kultúrát és labdarúgást ötvöző Hátsó füves futballmentő túra más megyei állomásának megszervezésében, mint mondta, „sajnos potenciális helyszín van bőven, hiszen sok helyen megszűnt a csapat”.

Turi Zsolt, a pécsi labdarúgás korábbi meghatározó alakja úgy látja, az amatőr labdarúgás a barátságról szól

Felsőszentmártonban a nap díszvendége Turi Zsolt, a 214 NB I-es mérkőzést lejátszó, 1966-os születésű Pécsi MSC-középpályás volt, aki a Pellérd korábbi játékosedzőjeként is megfordult már a az ormánsági falu pályáján. Nem felejti, egy alkalommal a bíró tizenegyest ítélt a javukra, ám miközben készülődtek a rúgáshoz, a partjelző meggyőzte kollégáját, hogy a szabálytalanságot lesállás előzte meg, így végül a büntető helyett szabadrúgás következett kifelé.

Régi játszótársak: a futballban örökre gyerek marad az ember

A korábbi élvonalbeli játékos rávilágított: „A megyei labdarúgás másról szól, mint az élvonal. Itt nem az eredményesség a fontos, hanem a barátság, a játék szeretete, az őszinte futball. Ezek az élmények legalább olyan közel állnak a szívemhez, mint az, amikor telt ház előtt játszottunk a Fradival az Üllői úton.”

Egységben az erő
Simara Gyula Puzarov szobra a felsőszentmártoni pálya felé vezető út mellett

„Hogy álljak elétek / ti újdonsült pilátusok / kik pénzért mostok kezet / s bitóra külditek / e föld krisztusait / kik a becsület vizével / keresztelkedve / a vörös kánaán felé / óhajtják /vezetni népeiket”
(Részlet Simara Gyula Puzarov felsőszentmártoni költő vörös krisztus című verséből)

"Talpuk alatt még a föld is forró"

Dimbes-dombos Baranya, te drága! / Díszöved a Duna jobbik ága. / Díszköntösöd: gazdag mezők, rétek, / Gyönyörű vagy, be, szívesen nézlek. <…> Dimbes-dombos Baranya, te drága! / Sokác fiúk-lányok boldogsága! / Tambura szól, hullámzik a kóló, / Talpuk alatt még a föld is forró.”
(Részlet Dékity Márk hercegszántói költő Baranya, te drága című verséből)

A Hátsó füves futballmentő túra 2023 tavaszi-nyári sorozata a zempléni vidéken véget ért, a baranyai plusz állomás után a szatmári és a zalai vidéken folytatódik a programsorozat: a Szatmári Főnix Panyolán mutatkozik be október 8-án, a Zalai Főnix pedig Pusztaedericsen játszik október 14-én, a mérkőzést futballtörténeti és kulturális program kíséri. A programok részleteiről a Hátsó füves Facebook-oldalán lehet tájékozódni.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik