Jégkorong BL: összeállt a mezőny, 24 csapat vág neki a sorozatnak

Vágólapra másolva!
2024.04.30. 10:40
A Hydro Fehérvár is ott lesz a Bajnokok Ligájában (Fotó: Dömötör Csaba)
Utolsóként az előző idényben döntős svéd Skelleftea AIK együttese biztosította helyét a jégkorong Bajnokok Ligája 2024–2025-ös idényében, amelyben szerepel majd a Hydro Fehérvár AV19 is.

A szervezők közleménye szerint az idénynek 24 csapat vág neki, 101 mérkőzést rendeznek, a csoportkör sorsolását május 22-én tartják, a csehországi elit világbajnokságon, Prágában.

A résztvevő együtteseket köztük a Bartalis Balázst másodedzőként foglalkoztató svájci Lausanne-t négy hatcsapatos csoportba sorsolják majd, de az összesített eredmények alapján ligarendszerben alakul ki a nyolcaddöntő mezőnye.

A Hydro Fehérvár AV19 csapata egy év szünet után, története során másodszor szerepel a BL-ben, ezúttal már a nemrég átadott, hatezer néző befogadására alkalmas Alba Arénában játssza hazai mérkőzéseit.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik