Lazarov és Perics ellen nem volt fegyver

Vágólapra másolva!
2006.11.25. 20:01
Kitűnő játékkal, remek egyéni teljesítményekkel könnyedén nyerte a magyar első osztályú kézilabda-bajnokság rangadóját az MKB Veszprém a Szeged ellen. Zdravko Zovko csapata már az első félidőben eldöntötte a mérkőzést, hiszen már akkor nyolc gól volt a hazaiak előnye. A szegediek – akiknél a kulcsemeberek egyike sem játszott jól – számára talán fájóbb a vereségnél az, hogy Matics és Bakos is megsérült.
Kiril Lazarov (fehérben) harcban Maticcsal
Kiril Lazarov (fehérben) harcban Maticcsal
Kiril Lazarov (fehérben) harcban Maticcsal
Kiril Lazarov (fehérben) harcban Maticcsal
2003. február 22. után szeretett volna újra Veszprémben diadalmaskodni a Pick-Szeged csapata, ugyanis az elmúlt több mint három évben ez nem sikerült.

Az első gólt a hazaiak szerezték meg, azonban a nyolcadik percben már 3-2-re a szegediek vezettek.

Ekkor döbbenhetett rá a hazai csapat, hogy valamit tenni kéne: igaz, nem csupán saját teljesítményüknek köszönhették a feltámadást az MKB játékosai, ugyanis nagyon jól jött nekik, hogy Bendó Csabát kiállították két percre. Az emberelőnyből olyannyira jól jöttek ki a veszprémiek, hogy a félidő derekához érve már 8-4-re vezettek. Sőt, Eklemovics találatával már öt gól volt az MKB előnye.

A veszprémiek ezután is csak taroltak, Eklemovics és Lazarov továbbra is remekelt, már kilenc gól is volt a különbség a hazaiak javára, azonban a félidő 17-9-es MKB-előnnyel zárult. Nem ez volt azonban talán a legnagyobb baja a vendégeknek, ugyanis néhány perccel korábban Vladan Matics megsérült, ami nem túl jó előjel a Bajnokok Ligája nyolcaddöntője előtt.

A második játékrész elején a remeklő Lazarov emberhátrányból megszerezte saját ötödik gólját, de a szünetben a vendégeket rendbe rakta Zoran Kurtes edző, ugyanis a csapatok felváltva szerezték a gólokat. Ez azonban a hazaiaknak volt kedvezőbb, hiszen így továbbra sem forgott veszélyben az, hogy ki nyeri a találkozót.

A félidő közepéhez érve még egy játékos megsérült szegedi részről: Bakos Dávid egy betörés után maradt a földön, a veszprémi hatoson belül.

A huszonnegyedik percben érte el a hazai csapat először azt, hogy tízzel vezessen, ekkor ugyanis 29-19 volt az állás.

A végére azonban még ennél is nagyobb különbség alakult ki a két csapat között, ugyanis a vége Vujin utolsó másodpercekben szerzett találatával 35-23 lett.

A Veszprém ezzel a győzelemmel hatalmas lépést tett az alapszakasz megnyerése felé.

4. FORDULÓ

MKB Veszprém-Pick Szeged 35-23 (17-9)
Legjobb dobók:
Lazarov 10/2, Gál 6, Eklemovic 5, Tombor 4, illetve Bajusz 5/3, Vadkerti 4
A bajnokság állása:
1. MKB Veszprém KC 11 11 - - 417-238 +179 22
2. Pick Szeged 11 10 - 1 328-261 +67 20
3. Dunaferr SE 11 8 1 2 345-268 +77 17
4. PLER-Airport KC 10 6 - 4 253-277 -24 12
5. Debreceni KSE 10 5 1 4 283-267 +16 11
6. Százhalombattai KE 11 5 - 6 267-289 -22 10
7. Nyíregyháza KSE 11 4 - 7 291-334 -43 8
8. Erste Békési FKC 11 4 - 7 286-340 -54 8
9. Tatabánya-Carbonex KC 10 2 1 7 284-333 -49 5
10. RÁBA Quelle ETO KC 10 2 1 7 239-288 -49 5
11. Gyöngyösi FKK 10 2 - 8 224-257 -33 4
12. Komlói BSK-Fűtőerőmű 10 2 - 8 235-300 -65 4
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik