Négygólos előnyben a Bietigheim a női kézilabda BL negyeddöntőjében

I. SZ.I. SZ.
Vágólapra másolva!
2024.04.28. 15:44
Antje Döll volt a Bietigheim és az egész mezőny legjobbja (Fotó: AFP, archív)
Négygólos előnyt szerzett a Faluvégi Dorottyát és Háfra Noémit a soraiban tudó német Bietigheim a dán Odense ellen a női kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntős párharcában, míg a Metz Bukarestben tudott nyerni a CSM ellen.

A Bietigheim az első félidőben 6–2 és 8–3-ra is vezetett, az Odense 10–10-re feljött, a szünetre megint csak háromgólos német előnnyel mentek a csapatok. A második félidőben előbb tovább nőtt a különbség, 23–16-nál hét gól volt a legnagyobb német előny. Volt még egy jó sorozata az Odensének, az 56. percben 27–24-re feljött a dán csapat. Végül négygólos német győzelemmel ért véget a párharc első felvonása.

Faluvégi három lövésből három gólt szerzett, Háfra nem került fel a statisztikai lapra, míg Szikora Melinda sérülésből lábadozik.

A másik vasárnapi mérkőzésen a Metz Bukarestben került előnybe, köszönhetően Hatadou Sako 18 védésének, amellyel 45 százalékos hatékonysággal zárt. A franciák már 27–22-re is mentek a hajrában, innen tudott kozmetikázni a 9 gólos Cristina Neagu vezette CSM. 

NŐI KÉZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA
NEGYEDDÖNTŐ, 1. MÉRKŐZÉS
Bietigheim (német)–Odense (dán) 30–26 (15–12)
Ld: Döll 8, Gassama Cissokho 6, ill. Hansen 6
CSM Bucuresti (román)–Metz (francia) 24–27 (14–15)
Ld: Neragu 9, ill. Bouktit, Valentini 7-7

Szombaton játszották
FTC-Rail Cargo Hungaria–Team Esbjerg (dán) 25–26 (11–13)
Vipers Kristiansand (norvég)–Győri Audi ETO KC 23–30 (9–15)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik