Búcsúk és csúcstámadás – Győri Ferenc jegyzete

GYŐRI FERENCGYŐRI FERENC
Vágólapra másolva!
2024.05.07. 23:13

 

MINDENKÉPPEN KORSZAKVÁLTÁS ZAJLIK a magyar női kosárlabdában. Akkor is, ha esetleg a DVTK nem tudja megőrizni helyét a trónon, amelyre kedd este története során először ülhetett fel. Bajnok lett a borsodi csapat, ezzel megtört a Sopron Basket 2015 óta tartó egyeduralma, azóta csak a Magyar Kupában tudtak borsot törni a zöld-sárgák orra alá, akik idén még a döntőbe sem jutottak be – viszont meglepetésre megnyerték a Magyar Kupát! Korszakváltás lesz azért is, mert Fegyverneky Zsófia szerdán Szekszárdon játssza hosszú, csodálatos pályafutása utolsó mérkőzését, amelyen eldől, bronzéremmel búcsúzik-e a leghűségesebb várostól és a honi parkettektől – abban ugyanis biztosak vagyunk, hogy a sportágtól nem távolodik el a 39 éves, Euroliga-győztes játékmester. Lezárul egy fantasztikus időszak ezen a tavaszon azért is, mert több mint nyolc év után éppen az említett Szekszárd–Sopron találkozóval köszön el a tolnaiaktól a szerb-magyar mester, Djokics Zseljko, aki ez idő alatt négyszer is a bajnoki fináléba vezette tanítványait, ám a Sopronnal az NB I-ben nem tudott kibabrálni, ellenben egy éppen Sopronban rendezett Magyar Kupa-döntőn igen.

A nosztalgikus mondatok után lássuk a jelent és talán a jövőt: megérdemelten ért fel a csúcsra a DVTK, végig uralta a hazai élvonal küzdelmeit ebben az évadban, ráadásul nem sok hiányzott neki, hogy az Euroligában is final fourt játszhasson. A sikerkovács egyértelműen a fanatikus miskolci szurkolók által is hőn szeretett – a nevét dalba is foglalták – Völgyi Péter, aki kedd este Farkas Sándor nyomdokába lépett, mivel a férfi és a női magyar bajnokságban is szerzett már aranyérmet edzőként. Völgyi 2018-ban sportszakmai igazgatóként érkezett a DVTK-hoz, akkor még nem tudta, hogy 2021-ben le kell ülnie a kispadra is. Az idény közbeni beugrás olyan jól alakult, hogy azóta sem állt fel róla – már az első évad végén Magyar Kupát nyert a Sopron elleni emlékezetes diósgyőri fináléban. Megmérethetett csapatával az Euroligában, bejutott vele a főtáblára, ott hat győzelmet szerzett, majd a következő kiírásban csoportmásodikként zárt, így negyeddöntős lett. A nemzetközi porondon is van már tehát súlyuk a piros-fehéreknek, és bizony nem lennénk meglepődve, ha több évre kibérelnék az első pozíciót idehaza. Völgyi mesterre nyártól vár még egy nemes feladat, hogy véletlenül se érezze, van egy kis szabadideje: az olimpiáról éppen lemaradó magyar női válogatottat gardírozza, szurkolunk neki, hogy hasonlóan népszerű és eredményes legyen ezen a poszton, mint amilyen a DVTK szakmai fejeként.

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik