Megint kikapott a Real Madrid

Vágólapra másolva!
2005.09.19. 00:00
Címkék
A Real Madrid sorozatban a második bajnokiját is elveszítette, a Celta Vigo után az Espanyol győzte le a királyi gárdát, amely Zinedine Zidane nélkül továbbra is csak árnyéka önmagának.
A tegnapi események taglalása előtt ugorjunk vissza a szombat késő este lejátszott Mallorca-Real Sociedad mérkőzésre, amelyen a venezuelai Juan Arango játszotta a főszerepet. A korai hazai vezetés után a szünet előtt fordított a Sociedad, de a második játékrészben jött a dél-amerikai, aki két percen belül kétszer fejelt Riesgo kapujába. A fő látványosság csak ezután következett: a 86. percben a jobbösszekötő helyén mellel átvett egy bedobást, a lefelé hulló labdát pedig ballal, félfordulatból védhetetlenül a hosszú felső sarokba bombázta.

"Négy éve nem vacsoráztam ilyen nyugodtan otthon a családommal Mallorcán" - fogalmazott Héctor Cúper, a Mallorca vezetőedzője a meccs másnapján, míg a túloldalon kollégája, Amorrortu oknyomozást indított a gyenge második félidei produkció miatt. Hasonlót tervezhet Manuel Pellegrini is Villarrealban, a Bajnokok Ligájában a héten bemutatkozó csapata ugyanis a harmadik forduló után is nyeretlen, és kieső helyen áll.

Sergio Ramos (jobbra) kiállítása végleg megpecsételte a gyengén rajtoló Real Madrid sorsát
Sergio Ramos (jobbra) kiállítása végleg megpecsételte a gyengén rajtoló Real Madrid sorsát
Sergio Ramos (jobbra) kiállítása végleg megpecsételte a gyengén rajtoló Real Madrid sorsát
A "sárga tengeralattjáró" Cádizban ért el 1-1-es döntetlent, és ha nem alakul ki pánik a klubnál, az azért van, mert elfogytak a százszázalékos csapatok, és nincs, aki nagyon megugorhatna. A Deportivo Valencia elleni döntetlenjének másnapján a másik, két forduló után hibátlan csapat kikapott, a Celta Vigo hazai pályán botlott az eddig nullapontos Racing Santander ellen. A vigóiak elszúrták a lehetőséget, hogy a tabella tetején a Deportivo elé lépjenek, de a La Coruna így is lecsúszott. Az új éllovas Getafe az Alavés otthonában elért diadalával ugrott előre, fennállása során első ízben.

Bernd Schuster alakulata szenzációs mérkőzést játszott Vitóriában, az első negyedórában három gól is esett, és később sem fékeztek le a csapatok. Két korai Alavés-vezetés után a félidő hajrájában Riki ballábas kapáslövésével előnybe került a Primera Divisiónban egy évvel ezelőtt bemutatkozó madridi kiscsapat. Pernía szenzációs szabadrúgásgóljával kényelmessé tette fórját a vendéggárda, és még az is belefért, hogy a brazil Nené a második tizenegyesgóljával mesterhármast érjen el az Alavésben.

Szavazás

Melyik csapat nyeri az olasz bajnokságot?

A katalán Olimpiai Stadionban az Espanyol és a Real csapott össze, a vendégeken továbbra is érződött Zidane hiánya, szervezetlen volt a játékuk. Helyzeteket így is sikerült kialakítaniuk, Robinho az 50. percben el is találta a bal kapufát. A vezetést mégis a De la Pena által remekül irányított Espanyol szerezte meg, a 67. percben a kopasz középpályás szabadrúgásból felívelt labdáját Jarque fejelte vetődve a hálóba. A madridiak szabálytalanságot reklamáltak, de csak Lopo, a barcelonaiak másik, előrehúzódó védője került a földre a büntetőterületen belül - egy ideig senki sem tudta, mi az ítélet, aztán Lotina mindenkivel tudatta, hogy gól született. De la Pena ezután még eltalálta a lécet, Sergio Ramost és Júlio Baptistát kiállították a Realból, a történelem pedig megismételte önmagát: a 0-3-as BL-rajt után vereség az Espanyol ellen. No de mi lesz Luxemburgo edzővel?

Kezman szerezte az Atlético második, három pontot érő találatát (fotó: Reuters)
Kezman szerezte az Atlético második, három pontot érő találatát (fotó: Reuters)
Kezman szerezte az Atlético második, három pontot érő találatát (fotó: Reuters)
A bajnoki címvédő Barcelona egygólos vereséget szenvedett Madridban az Atlético vendégeként.

A találkozón gyorsan vezetést szerzett a vendég katalán együttes, Giully becenterezését a támadást középen kísérő, abszolút ziccerben érkező Eto’o lőtte hat méterrel a hálóba.

Nem sokáig örülhettek vezetésüknek a barcelonaiak, hiszen Petrov tolta és húzta meg a labdát a bal szélen, Marquez nem tudta felvenni vele a futóversenyt, a villámgyors bolgár szélső végül az alapvonalhoz érve középre ívelt, bent érkezett a hazaiak fiatal klasszisa, Fernando Torres, aki Eto’ohoz hasonlóan senkitől sem zavartatva helyezett a hálóba. Igaz, ő, ellentétben a barcelonai játékossal, fejjel volt eredményes.


A nagy kedvvel játszó Torres semlegesítése az egész mérkőzés folyamán nehéz gondot okozott a vendégvédőknek, a szőke csatártól indult a második félidő elején az az akció is, amelynek végén egy jobb oldali beadás átkerült a hosszú oldalon berobbanó Kezman elé, aki a labdát kapásból Valdés hálójába vágta.

A mérkőzés hátralévő részében a Barcelona erőltette a támadójátékot, több helyzetet is kidolgozott, de hatékonyan működő hazai védelem ellen több gólt már nem sikerült szerezniük. A vendégeken még az sem segített, hogy Tebar kiállítását követően a 67. perctől emberelőnyben futballozhattak.

Ellenben a madridiak okosan tartották és járatták a labdát, ha lehetőségük adódott, sőt, még kontrákra is futotta erejükből a kissé fellazuló, leginkább már az egyenlítésért dolgozó barcelonai védelem ellen.


Primera División - 3. forduló
Valencia-Deportivo 2-2 (David Villa 51., Miguel 80., ill. Tristán 24., Sergio 83.)
Mallorca-Real Sociedad 5-2 (Yordi 5., Arango 58., 59., 86., Choutos 92., ill. Novo 20., Xabier Prieto 45.)
Athletic Bilbao-Málaga 1-2 (Lacruz 89., ill. Edgar 86., Hidalgo 92.)
Cádiz-Villarreal 1-1 (Oli 45., ill. Jose Mari 37.)
Celta Vigo-Racing Santander 0-1 (Casquero 59.)
Alavés-Getafe 3-4 (Nené 5., 12., 65. - az elsőt és a harmadikat 11-esből, ill. Belenguer 7., Riki 25., 37., Pernía 49.)
Osasuna-Sevilla 1-0 (David López 62.)
Betis-Zaragoza 0-0
Espanyol-Real Madrid 1-0 (Jarque 67.)
Atlético Madrid - Barcelona 2-1 (Torres 17., Kezsman 46., ill. Eto'o 6.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik