Real Madrid: Hallottam a csótányok motoszkálását – Federico Valverde

JUDI ÁDÁMJUDI ÁDÁM
Vágólapra másolva!
2023.11.16. 09:47
null
Federico Valverde szerint a hírnév nem csak pozitívan változtatta meg (Fotó: Getty Images)
Federico Valverde rendhagyó interjút adott a The Players Tribune-nek. Beszélt gyerekkoráról, a Real Madridba kerüléséről és élete legnehezebb időszakáról is.

 

– Nem sokszor nyilatkozik, ám a beszélgetés előtt azt mondta, úgy érzi, el kell mesélnie a történetét.
– Csendes ember vagyok, szeretem megtartani magamnak a dolgokat, de úgy érzem, ha most elmondok egy-két dolgot, azzal segítek néhány embernek – mondta Federico Valverde a The Players Tribune-nek. – Különösen a hozzám hasonló srácoknak, akik inkább elrejtik a fájdalmukat mások elől. Tudom, hogy sok ilyen van Dél-Amerikában, és ahhoz, hogy megértsék a mondandóm lényegét, az elején kell kezdenem. Ha visszatekintek az életemre, három tökéletes napom volt. Az első, amikor hívott a Real Madrid, a második a fiam, Benicio születése, a harmadik pedig amikor a másik fiam, Bautista született. Utóbbinál a családnak valósággal meg kellett járnia a poklot…

– Akkor menjünk szépen sorban: milyen körülmények között nőtt fel Uruguayban?
– Nem szeretem azt mondani, hogy szegények voltunk, de voltak nehézségeink. Apám biztonsági őrként dolgozott, anyám ruhákat és játékokat árult egy piacon. Még mindig hallom annak a bevásárlókocsinak a hangját, amelyben tolta az árucikkeit, igazi harcos volt. Ha esett, ha fújt, mindig ment árulni. Néha elmentem vele, és figyeltem, hogy mit csinál. A nap végén hazamentünk, majd elkezdett vacsorát főzni és kimosta a ruháimat. Ő az én hősöm. Apám éjjel dolgozott, így egy óránk volt, amikor mind együtt voltunk, ekkor leültünk az asztalhoz, és ettünk. Előfordult, hogy anyám nem evett azért, hogy én kapjak egy doboz kólát. Ebben az egy órában boldogabb voltam, mint bárki a világon. Nem volt elég pénzünk, hogy az egész szobámat kifessük, de amikor az egyik falat lefestettük, remek érzés volt.

– Korábban azt mondta, amikor gyerekként focizott, nem akarta, hogy a csapattársai átmenjenek, mert félt, hogy mit szólnak a körülményekhez.
– Csak három csatornánk volt a tévében – az ingyenesek. Egy matracon aludtam a földön, a rugók tönkrementek, fájt a hátam, közben hallottam a csótányok motozását a sarokban. A gyerekek brutálisak tudnak lenni, nem akartam, hogy lássák, hogyan élünk. Inkább csendben elvoltam. Aztán a futballnak hála képes voltam megváltoztatni a családom helyzetét, de sajnos én is megváltoztam.

Fotó: AFP
Fotó: AFP

– Ezt hogy érti?
– Amikor tizenhat évesen profi szerződést kaptam a Penarolnál, azt hittem, Isten vagyok. Hirtelen mindenki képet akart velem készíteni, és olyan lányok írtak, akik előtte rám sem néztek. A régi barátaimat újakra cseréltem… A gyerekek a kerítés mögött aláírásra vártak, kiabáltak, kérleltek, két percembe telt volna, de inkább hátat fordítottam és elmentem. Nem tudom, miért tettem, a szüleim nem így neveltek. Egy idióta voltam, aki focizott, és küzdött az álmaiért. Mi történt azzal a gyerekkel, aki elégedett volt egy kólával is? Elvakított a hírnév.

– Ekkor majdnem az Arsenalhoz igazolt.
– Valójában soha nem akartam Angliába menni. Nagyon fiatal voltam, azt hallottam mindenhonnan, ki ne akarna Angliába szerződni és temérdek pénzt keresni? Ha elmész, lesz szép ágyad és zuhanyzód! Dél-Amerikában a labdarúgás menekülés egy jobb élet felé. Egy hétre Londonba mentem, tizenhat éves voltam, egyedül utaztam, nem beszéltem a nyelvet. Az anyagi oldala rendben volt, de nem éreztem jól magam. Azt gondoltam, egész karrieremet Uruguayban töltöm.

– Nem így lett: jött a Real Madrid hívása, amely megváltoztatta az életét.
– A dél-amerikai U17-es bajnokságon játszottam Paraguayban, a szobámban készültem a másnapi Argentína elleni meccsre. Anyukám hívott, és mondta, hogy menjek át az ő szobájába, engem keresnek. Kijárási tilalom volt, így nem mentem át, letettem a telefont. Visszahívott, és azt mondta, a Real Madridtól jöttek. Azt hittem, hogy viccel, átrohantam, és két férfi volt ott. Anyám sírt, majd rám parancsolt, hogy fogjam be, hallgassak. Azt hittem a Penarol új szerződést kínál nekem, arra gondoltam, vehetek új cipőt és egy PlayStation-t. Spanyolul szólaltak meg, és mondták, hogy szeretnék, ha én és a családom Madridba költöznénk. Kirohantam a szobából, és apához futottam. Elmondtam neki, majd láttam a szemében egy könnycseppet. Apám kőkemény ember, egy igazi szikla, de most igazán elérzékenyült. Két éve még a földön aludtam, most a Real Madrid szerződtetne? Hihetetlen volt.

– Milyenek voltak az első napok Spanyolországban?
– Azt hittem, én vagyok Cristiano Ronaldo és Lionel Messi egyben. A felhők felett jártam, magabiztos voltam, de jött az ébresztő. Az utánpótlásban játszottam, mindenki márkás ruhákban és cuccokban volt, valamint a legújabb csukákban. Nem Karim Benzemáról vagy Luka Modricról beszélünk, csupa fiatalról az utánpótlásban. Kéteurós póló volt rajtam, nem mertem elmenni zuhanyozni, mert amíg a többieken Gucci alsónemű volt, féltem, hogy én lyukas alsógatyát viselek. Megvártam, míg mindenki végez, és utolsóként tusoltam. Este elmentem a boltba, és vettem tíz csomag alsógatyát. Aztán elgondolkoztam: lehet, hogy van több millió követőd a közösségi médiában, sok pénzed van, de még mindig csak egy kis hülyegyerek vagy. Nem nyertél semmit a Real Madriddal, de máris csupa márkás cuccokban jársz, és a legdrágább kiegészítőket használod. Nem kritizálom a volt csapattársaimat, mert én is ugyanezt tettem. Rájöttem, hogy senki vagyok, majd a szüleim tanítása szerint elkezdtem értékelni mindent. Rendes ágyban aludtam, légkondícionált szobában, ötven tévécsatornával – maga volt a paradicsom.

– Nem sokkal később megszületett első gyermeke.
– Benicio születése mindent megváltoztatott. Korábban, amikor egy rossz eredmény után hazaértem, elvonultam, és nem szóltam senkihez, csak őrlődtem a hibáimon. Amikor Benicio megszületett, akkor egy rossz eredmény után is embernek éreztem magam. A Real Madridban a legintenzívebb a nyomás a világon, ám amikor Benicio odafutott hozzám egy rossz mérkőzés után, akkor is embernek éreztem magam. Ő nem tudta, hogy mi az a futball, nem törődött a meccsel, csak játszani akart velem és a Buzz Lightyear figurájával. A szeretete megváltoztatott engem emberként és mint futballistaként is, mentálisan nagy szükségem volt rá. Egyébként a feleségem, Mina, remekül érti a futballt, bármit csinálok, sosem elég neki. Emlékszem, az Ajax kiütött minket a Bajnokok Ligájából, beültünk az autóba, és megkérdezte, hogy mégis mit műveltem… Azt mondta, így nem lehet a Real Maridban játszani, nem vállalkoztam semmire, többet kellett volna lőnöm, hiszen ez a legerősebb része a játékomnak. Annyira mondta a magáét, hogy fel kellett tekernem a zenét, hogy ne halljam az elemzését. A legrosszabb az volt, hogy teljesen igaza volt mindenben. Igazi futballcsalád vagyunk, ő argentin, én uruguayi. Visszatérve a fiamra, mielőtt elindultam edzésre vagy meccsre, ránéztem, és harcosnak éreztem magam. Aztán kiderült, hogy a feleségem ismét terhes lett, boldogok voltunk, csakhogy az egyik vizsgálat után szertefoszlott minden. Az orvos azt mondta, hogy veszélyeztetett terhes a feleségem, és kicsi az esélye annak, hogy a fiunk életben marad. Elképesztő fájdalmat éreztem. A feleségem mindennap szenvedett mentálisan és fizikailag egyaránt, én pedig egyedül akartam lenni. Amikor nem fociztam, akkor elszigeteltem magam a világtól és sírtam. Soha nem akartam, hogy bárki is lásson zokogni. A szüleim átjöttek hozzánk vacsorázni, édesanyám csak annyit mondott, hogy „Fede, figyelj rám…” és kész, ennyi elég volt, el is vonultam az asztaltól a hálószobába. Mindenki szenvedett, és egyszer csak azt éreztem, hogy nekem kell erősnek lenni, majd azt mondtam a feleségemnek, hogy minden úgy lesz, ahogy Isten akarja. Néha nem játszottam jól, a szurkolók fütyültek, majd a meccs után válaszolnom kellett az újságírók kérdéseire. Nem akartam kimutatni az érzelmeimet, pokoli volt. Azt tanácsolom annak, aki hasonló helyzetbe kerül, hogy ne legyen makacs. Nem kell csendben szenvedni.

– Aztán következett a Villarreal elleni mérkőzés és az Álex Baenával való összetűzés. A spanyol középpályás gusztustalan módon ezt mondta önnek: „Most sírj, hogy a fiad nem fog megszületni”. A hírek szerint ön megütötte Baenát a meccs után.
– Mindenki emlékszik a sztorira, nem akarom felhozni a csúnya részleteket. A futballpályán sok minden történik, sok mindent mondhatsz, de nem szabad átlépni a határt. A családot szidni már nem a futball része. Aznap az ellenfelem átlépett egy határt. Lehet, hogy nem kellett volna reagálnom, csak hazamenni a fiamhoz, és enni vele egy hamburgert, de emberből vagyok, ki kell állni a családért. Fájt, hogy a sajtó erőszakos embernek írt le, sok hazugság jelent meg, amelyről később kiderült, hogy nem igaz. Őszintén mondom, hogy nem bántam meg semmit, sőt még erősebbé váltam, és még közelebb hoztam egymáshoz a családot. Hála Istennek, a sötét nap után a dolgok sokkal jobbra fordultak. Amikor a feleségemről kiderült, hogy min megyünk keresztül, minden megváltozott. Soha nem felejtem el, ahogy a csapattársaim és a szurkolók támogattak, a Santiago Bernabéuban skandálták a nevem, nyolcvanezren biztattak életem legmélyebb pillanatában. Nem tudok elég hálás lenni, ezúton is köszönöm! Aztán másfél hónap pokol után életünk legjobb hírét kaptuk, a vizsgálatok sokkal jobb eredményt mutattak, és úgy tűnt, hogy minden rendben van a babával. A hátralévő időszak feszült volt, majd hála Istennek Bautista egészségesen megszületett. Nem vagyok sosem teljesen elégedett magammal sem a futballban, sem az életben, soha nem érzem azt, hogy eleget tettem. De azon a napon, amikor a feleségem és a nagyobbik gyermekem mellett a karomban tarthattam Bautistát, azt éreztem, hogy „Nézz körül, Fede! Nyertél!”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik