Andrénak hajráznia kellett

KAMLER JÁNOSKAMLER JÁNOS
Vágólapra másolva!
2002.06.03. 22:00
Címkék
Agassi (képünkön) nem tudott mit kezdeni a francia Mathieu-vel az elsô két szettben
Agassi (képünkön) nem tudott mit kezdeni a francia Mathieu-vel az elsô két szettben
Agassi (képünkön) nem tudott mit kezdeni a francia Mathieu-vel az elsô két szettben
Agassi (képünkön) nem tudott mit kezdeni a francia Mathieu-vel az elsô két szettben
Agassi (képünkön) nem tudott mit kezdeni a francia Mathieu-vel az elsô két szettben
Agassi (képünkön) nem tudott mit kezdeni a francia Mathieu-vel az elsô két szettben
Röviden a hétfői eseményekről. Grosjean kivételével valamennyi férfi győztes ,,hullámvasutazott” a még hátramaradt nyolcaddöntő mérkőzéseken, különösen Agassi, neki 0:2-ről kellett visszajönnie. Vissza is jött, némi segítséggel. A harmadik szett elején esőszünetet rendeltek el, előtte nem igazán volt a pályán a kopasz Las Vegas-i, mintha kedve sem lett volna játszadozni. A 20 éves Mathieu – aki szabadkártyával indult, mert csak 107. a ranglistán – leiskolázta őt, "testre szabott” szerváihoz, illetve élményszámba menő alapvonaljátékához hozzá sem tudott szagolni, nem csoda hát, hogy az üdvrivalgás előtt döbbent csend honolt a nézőtéren, amidőn az ifjú titán a második szettet is megnyerte. Valami nem stimmelt.
Mandula a nyolcban

Tavaly egyesben, az idén pedig párosban játszhat negyeddöntôt a Roland Garroson Mandula Petra: a magyar válogatott játékos és társa, az osztrák Patricia Wartusch hétfôn a Molik, Serna kettôsön hámozta át magát. A legjobb négy közé jutásért a 15. helyen kiemelt Fudzsivara, Szugijama japán páros lesz Petráék ellenfele. Megszületett az elsô magyar gyôzelem a junioroknál, miután Balázs György továbbjutott párosban, a lányoknál ugyanakkor kikapott Babos Zsuzsanna, így számára végérvényesen véget ért az idei Roland Garros.
Hanem a pauza után megváltozott minden. Illetve majdnem minden. A harmadikban rögvest brékhátrányba került Agassi (utóbb mondta is, "egyedül az tartott életben, hogy innen már nincs lejjebb…”), és bár a játéka nem állt össze megkomponált remekművé, az erős közepes is elegendőnek bizonyult a végén, minthogy Mathieu-n a fáradtság jelei mutatkoztak. Kikapott szegény, viszont elmondhatja magáról: kifacsarta minden idők egyik legjobbját.
Ferrero fura egy meccsen diadalmaskodott Gaudio ellen (mindkét rövidített játszmát úgy bukta el, hogy a tie-break előtt szettlabdához jutott…), a hajrában olyan mélyre süllyedt a színvonal, egy ideig legalábbis, hogy még a bíró is elaludt, egy ízben például szólt Gaudiónak: hozzáért a hálóhoz – ám a szabályokkal ellentétben nem vette el tőle a pontot…
Francia nyílt nemzetközi bajnokság,
Roland Garros, Párizs
(11 256 000 dollár, salak)

Férfi egyes
Nyolcaddöntô: Szafin (orosz, 2. kiemelt)–Di Pasquale (francia) 3:6, 6:4, 6:3, 6:2; Agassi (amerikai, 4.)–Mathieu (francia) 4:6, 3:6, 6:3, 6:3, 6:3; Grosjean (francia, 10.)–Malisse (belga) 6:2, 7:5, 6:3; Ferrero (spanyol, 11.)–Gaudio (argentin, 31.) 6:7, 6:1, 6:7, 6:2, 6:4. A negyeddöntô párosítása: Canas (argentin, 15.)–A. Costa (spanyol, 20.); Pavel (román, 22.)–Corretja (spanyol, 18.); Ferrero–Agassi; Grosjean–Szafin
Férfi páros
Negyeddöntô: Bhupathi, Mirnij (indiai, fehérorosz, 3.)–Damm, Suk (cseh, 7.) 4:6, 6:4, 7:5. Az elôdöntô párosítása: Haarhuis, Kafelnyikov (holland, orosz) vagy Björkman, Woodbridge (svéd, ausztrál, 6.)– Bhupathi, Mirnij; B. Bryan, M. Bryan (amerikai, 5.) vagy Cibulec, Paes (cseh, indiai, 14.)–Arthurs, Hanley (ausztrál) vagy Knowles, Nestor (bahamai, kanadai, 2.)
Nôi páros
Nyolcaddöntô: Mandula Petra, Wartusch (magyar, osztrák)–Molik, Serna (ausztrál, spanyol) 6:3, 2:6, 6:3; Raymond, Stubbs (amerikai, ausztrál, 1.)–Bedanová, Bovina (cseh, orosz, 7.) 6:4, 4:6, 6:2; Ruano-Pascual, Suárez (spanyol, argentin, 2.)–Fusai, Vis (francia, holland, 16.) 6:1, 6:0; Fudzsivara, Szugijama (japán, 15.)–C. Black, Lihovceva (zimbabwei, orosz, 3.) 7:6, 6:3; Testud, Vinci (francia, olasz, 6.)–Farina-Elia, Schett (olasz, osztrák, 10.) 6:4, 7:6; Arendt, L. Huber (amerikai, dél-afrikai, 9.)–Garbin, Widjaja (olasz, indonéz) 7:6, 4:6, 6:4; Aszagoe, Musgrave (japán, ausztrál)–Majoli, Pratt (horvát, ausztrál) 6:3, 7:5. A negyeddöntô párosítása: Raymond, Stubbs–Aszagoe, Musgrave; Fudzsivara, Szugijama–Mandula Petra, Wartusch; Arendt, L. Huber–Coetzer, McNeil (dél-afrikai, amerikai, 13.)/Grande, Schnyder (olasz, svájci) vagy Matevzic, Zaric (szlovén, jugoszláv); Testud, Vinci–Ruano-Pascual, Suárez
Vegyes páros
Nyolcaddöntô: Sánchez-Vicario, Palmer (spanyol, amerikai, 1.)–Fusai, Varlet (francia) 6:2, 6:0; Lihovceva, Bhuapthi (orosz, indiai, 3.)–Pin, Clément (francia) 6:4, 4:6, 6:2. Srebotnik, B. Bryan (szlovén, amerikai)–Déchy, Llodra (francia) 7:5, 6:2; Vis, Hill (holland, ausztrál)–Testud, Tarango (francia, amerikai) 6:2, 1:6, 6:1; Vinci, Vízner (olasz, cseh)–Pratt, Stolle (ausztrál) 6:2, 7:5. A negyeddöntô párosítása: Sánchez-Vicario, Palmer–Vinci, Vízner; Bovina, Knowles (orosz, bahamai)–Hantuchová, Ullyett (szlovák, zimbabwei, 6.); C. Black, W. Black (zimbabwei, 5.)–Lihovceva, Bhuapthi; Srebotnik, B. Bryan–Vis, Hill
Juniorok
Férfi páros
1. forduló: Balázs György, Przysiezny (magyar, lengyel)–Chao, Juska (francia, lett) 6:3, 6:2
Nôi páros
1. forduló: Basztrikova, Ducsevina (orosz)– Babos Zsuzsanna, Ozegovic (magyar, horvát) 6:0, 6:2

ITF-torna, Zadar (10 000 dollár, salak)
Páros. Negyeddöntô: Fodor Zsuzsanna, Magas Dorottya (magyar)–Errani, Rustignoli (olasz) 6:3, 6:2. Elôdöntô: Fodor Zsuzsanna, Magas Dorottya–Hirschauer, Mensburger (osztrák, német) 6:3, 7:5. Döntô: Abramovic, Belobrajdic (horvát, ausztrál, 1.)–Fodor Zsuzsanna, Magas Dorottya 6:4, 6:1
Itt jegyezzük meg: vasárnap Gyementyijeva egymás után kétszer adogatott, előbb a második szett végén, majd a harmadik elején. "A bíró nem vette észre, én meg nem szóltam, más kérdés, hogy ez sem segített” – mondta utóbb.
Mint jeleztük, Grosjean viszonylag nyugodt napot zárt, ellenben Szafinnal, aki megint elszórakozott egy szettet, de négyben azért győzött. Eddig két franciát vett ki a mezőnyből (Llodra, Di Pasquale), Grosjean lehet a harmadik.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik