Úszás: fontos a hagyomány, de kellenek az újítások – úszóedzői konferencia a TE-n

KOVÁCS ERIKAKOVÁCS ERIKA
Vágólapra másolva!
2024.04.20. 16:02
Fotó: Kelemen Ádám (HM Sportért Felelős Államtitkárság)
Remek előadásokat hallgathattak meg a regisztrált érdeklődők, edzők és oktatók szombaton a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetemen.

 

Megtelt a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem Athén terme szombaton, ahol a Magyar Úszószövetség (MÚSZ) rendezésében tartották meg az országos edzői és oktatói konferenciát.

A rendezvény a múlt század óta „íródik”, hiszen az elsőt 1993-ban tartották, s hogy mennyire értékes és fontos ez az esemény, azt az első sorokban helyet foglalók személye is bizonyította, hiszen ott volt – többek között – a konferencián Schmidt Ádám, sportért felelős államtitkár, Sterbenz Tamás, az egyetem rektora, Fábián László, korábbi olimpiai bajnok öttusázó, a Magyar Olimpiai Bizottság főtitkár, Wladár Sándor, Moszkva aranyérmes, a MÚSZ elnöke, valamint Sós Csaba, az úszók szövetségi kapitánya, s ott volt a teremben sok-sok szakember, hiszen a rendezvényre előzetesen háromszázötvenen regisztráltak.

Schmidt Ádám megnyitóját rögtön egy köszöntéssel indította, hiszen 67 évvel ezelőtt ezen a napon született Sós Csaba.

A mondás úgy tartja, az életben vannak kifogások, és vannak eredmények – folytatta beszédét a sportért felelős államtitkár. – Úgy vélem, kétezer-tíz előtt az edzők okkal találhattak kifogásokat, mi is okoz nehézséget a munkájukban, ám aztán nagy változás köszöntött be a magyar sportban, s ez érdemben és mélyre hatóan érintette a magyar úszósportot is.”

Állításának alátámasztására Schmidt Ádám elmondta, hogy míg 2010-ben 17.7 milliárd forint jutott a sportra, addig 2024-ben 174.2 milliárd forint – míg 2010-ben az úszósport kevesebb mint 200 millió forint támogatást kapott, addig idén ez az összeg meghaladja a két milliárd forintot. 

Schmidt Ádám megnyitóját rögtön a 67 évvel ezelőtt ezen a napon született Sós Csaba köszöntésével nyitotta (Fotó: Kelemen Ádám)  

Schmidt Ádám kiemelte, állami támogatást kap az Úszó Nemzet Program is, amelynek egyébként csodájára járnak a világban.

Az atlétikát a sportok királynőjének szokták nevezni, miközben jöttem erre a konferenciára, felhatalmazást kértem Schmitt Páltól, hadd hívjam az úszást a sportok királyának. Sokan vélik úgy, hogy az első sportág, amelyet el kell sajátítaniuk a gyerekeknek, az az úszás, és ezért is nagyszerű az Úszó Nemzet Program – mondta a sportért felelős államtitkár. – Kétezer-tíz előtt nem biztos, hogy sokan választották az edzői pályát, hiszen volt megfelelő a finanszírozás, mi azonban fontosnak tartjuk, hogy az edzői társadalmat arra a polcra helyezzük, ahová valók, ezért is kezdeményeztük, hogy a Magyar Edzők Társasága köztestületként működhessen, az új sporttörvény értelmében ez így is van az év elejétől. A kiemelt edzői és utánpótlásedzői program mellett bevezettük a nevelőedzőit is, ezek keretein belül az állam jelenleg ötvenkét úszóedzőt támogat.”

A sportért felelős államtitkár hangsúlyozta, hogy ápolni kell a hagyományokat, ám késznek kell állni a megújulásra is: „Tisztelnünk kell a hagyományainkat, ám a világ változik, meggyőződésem, hogy akkor léphetünk még feljebb, ha edzőink nyitott szemmel járnak a világban, ellesik másoktól az újításokat, s befogadják az új módszertanokat is.”

Sterbenz Tamás is erre a meglátásra „csatlakozott rá” megnyitójában, amikor a művelt lázadásról beszélt, amely nem jelent mást, mint „amikor elsajátítottuk a korábbit, rátérhetünk az újra, újabbra is.”

Az egyetem rektora a tudomány és a gyakorlat kapcsolatáról beszélt, s arról, hogy a 99 éves intézmény méltóképpen szeretné megünnepelni 100 esztendős fennállását – szoros együttműködésben az úszósporttal.

A konferencián két nagy előadást hallgathattak meg az érdeklődők a gyakorlati sportágai kutatás és tudomány az élsportban, valamint a sporttudományos mérések a kajak-kenu sportágban címmel, délután pedig külön teremben folyt a képzés az edzők és az oktatók részére.

A konferencia kapcsán lapunkkal megosztott véleményét Wladár Sándor elnök is: „Az állandó képzések nélkül az edzők nehézségekbe ütközhetnek ebben a nagy múltú és még a jelenben is fejlődő sportágban. Az edzőknek mindig nyitottnak kell maradniuk az új információkra és módszerekre, mert ez az alapja a legmagasabb szintű teljesítménynek. Fontos, hogy segítséget adjunk kommunikációs és vezetői készségekkel fejlesztésével kapcsolatban, mert ez az alapja annak, hogy versenyzőink elérjék az optimális teljesítményüket.”

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik