Úszás: 21 utánpótlásarany a 2022-es világversenyeken

Bruckner Vince utanpotlassport.huBruckner Vince utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2022.12.30. 15:36
Címkék
Az év mind az öt fontos korosztályos eseményén remekeltek fiatal úszóink, sőt, felnőtt világ- és Európa-bajnoki érme(ke)t is szereztek.

Előfordulhat, hogy eddig nem látott mértékben sűrű év áll utánpótláskorú topversenyzőink mögött, akik a korosztályos viadalok mellett a felnőtt-világversenyeken is alaposan bemutatkoztak a mezőnynek.

A szokásos eseménydömping ezúttal a megszokottnál korábban kezdődött, ugyanis már június első napjaiban megtartották az utánpótlás nyílt vízi Európa-bajnokságot. Setubal adott otthont a kontinensviadalnak, amelynek – a tizenhét fokos tengerben az óceáni áramlatok mellett – a korai időpont miatt ráadásul hazai nyílt vízi válogató nélkül indultak neki versenyzőink, így Gellért Gábor szövetségi kapitány számára sem volt egyértelmű, pontosan milyen erőt képvisel az Eb-keret.

Aztán az elmúlt évekhez képest (de hangsúlyozzuk, csak azokhoz képest) visszafogottabb volt az idei szereplés, Betlehem Dávid győzött, Szimcsák Mira második lett 10 kilométeren, míg az U19-es váltó (Szimcsák, Fábián Bettina, Sárkány Zalán, Betlehem) szintén mindenkit maga mögé utasított – így fiataljaink két arany- és egy ezüstéremmel köszöntek el Portugáliától.

Nem sokkal később már Budapestre, és persze a felnőtt-világbajnokságra figyelhettünk, amelynek medencés versenyein a nagyszerű tavaszi formájának köszönhetően három utánpótláskorú versenyző, Komoróczy Lora, Molnár Dóra és Pádár Nikolett is lehetőséget kapott. Közülük a Budafóka XXII. SE ígérete, Molnár egyéni döntőt úszhatott, amelyben végül hetedik helyen zárt, megelőzve a szám másik magyarját, az Eb-bronzérmes Burián Katalint. Emellett Pádárral együtt két gyorsváltódöntőben is érdekelt volt: 4x200-on legjobb európaiként ötödik, míg 4x100-on nyolcadik lett a magyar egység.

A világbajnokság második felében a nyílt vízi versenyeken is volt okunk bőven az örömre az év egyik főszereplőjének, Betlehem Dávidnak köszönhetően.
Betlehem Dávid kihozta a maximumot 2022-ből
Betlehem Dávid kihozta a maximumot 2022-ből
Betlehem Dávid Forrás: MÚSZ

A Balaton Úszó Klub kiválósága a mixváltóban óriásit úszva felhozta az élre a mieinket, akik aztán ezüstérmesek lettek, míg egyéniben 10 kilométeren legjobb magyarként az előkelő ötödik helyen csapott célba.

A fiatalok szempontjából rendre az ifjúsági Európa-bajnokság a legjobban várt esemény, amelyet 2022-ben Bukarestben tartottak. És ezúttal biztosan kellemes emlékei maradtak a magyar versenyzőknek a román fővárosról, hiszen 2005 után, azaz bő másfél évtized után nyerte meg ismét csapatunk a kontinensviadal éremtáblázatát, tegyük hozzá, a mindig a legjobbak közé tartozó oroszok a háborús helyzet miatt természetesen nem állhattak rajthoz.

A legeredményesebb magyar Molnár lett.

Az akkor alig 16 esztendős sportoló továbbmentette formáját a Duna Arénából: hatalmas hajrával 100 és 200 m háton is diadalmaskodott, 100 m gyorson ezüstérmes lett, ráadásul mindhárom dobogós váltónak (két arany-, egy ezüst) a tagja volt, így összesítve négy arany- és két ezüstéremmel zárt.  

Csupán egy ezüttel maradt el tőle a szegedi Pádár Nikolett, aki a tavalyi címeket beszámítva immár hatszoros Európa-bajnoknak mondhatja magát. Az eseményre egyetlen magyar címvédőként érkező – természetesen mindhárom váltósikerben is részes – reménység vitán felül az ifjúsági korosztály legjobb női gyorsúszója lett, simán nyert kétszázon és százon, míg négyszázon nagy hajrával jött be harmadiknak. És a két húzóemberen kívül is akadt még kiváló egyéni teljesítmény: Bujdosó Zsombor, Komoróczy Lora és Ábrahám Minna ezüst-, míg Székely Áron és Jackl Vivien bronzérmet nyert.

A júliusi végi, besztercebányai EYOF-on két arany, két ezüst és négy bronz volt a magyar mérleg, Kováts Alex volt a legeredményesebb egy győzelmet és két második helyet vállalt.

Mészáros Dániel Forrás: FINA

Az augusztusi, római felnőtt Európa-bajnokság medencés versenyein mind a négy fiatal magyar érmet szerzett. Molnár Dóra 200 m háton állhatott fel a dobogó legalsó fokára, valamint az Ábrahám Minnát és Pádár Nikolettet is a soraiban tudó 4x200-as gyorsváltóval is harmadik lett. A ferencvárosi Mészáros Dániel pedig délelőtti úszásával járul hozzá a férfi 4x200-as váltó sikeréhez, így immár felnőtt Európa-bajnoknak mondhatja magát.

De itt még közel sem volt vége, hiszen a nyár végi limai ifjúsági világbajnokságon az aranyérmek számát tekintve még a bukaresti produkciót is felülmúlták a mieink, és hét elsőséggel és hét ezüsttel Japán mögött a másodikok lettek a viadal éremtáblázatán. Pádár duplázott, ismét nyert 100 és 200 m gyorson is, Molnárnak a 100 m hát sikere mellett kétszázon ezúttal ezüst jutott, míg 50 m háton Komoróczy Lora állhatott a dobogó tetejére, az aranygyűjtemény pedig további két váltósikerrel egészült ki. Az ezüstérmesek között pedig Molnár és a fiú 4x200-as váltó mellett Ábrahám Minna (háromszor), Mészáros Dániel és Gálicz László szerepelt.

Végül pedig a szeptemberi, Seychelles-szigeteken rendezett utánpótlás nyílt vízi vb-t is „kimaxolták” fiataljaink: megint győzött az U19-es váltó, ezúttal Szimcsák Mira, Fábián Bettina, Hambardzumyan Arshak, Betlehem Dávid összeállításban, ezen kívül egyéniben 10 kilométeren Betlehem és Fábián nyert, Szimcsák pedig harmadik lett. Az U17-esek mezőnyében (7,5 km-en) Kovács-Seres Hunor lett világbajnok, Hartmann Máté és Csulák Lia pedig egyaránt bronzérmes.

Minden várakozást felülmúló mérleggel zárt tehát az utánpótlás-válogatott, csak az öt legfontosabb korosztályos eseményt figyelembe véve huszonegy aranyérem volt a termés 2022-ben.

(Kiemelt kép: Pádár Nikolett. Forrás: MÚSZ)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik