Ökölvívás: Európa legjobbjai között szállt ringbe Kovács Kruzitó

UP-info  utanpotlassport.huUP-info utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2024.05.02. 12:48
null
A Szerbiában megrendezett felnőtt ökölvívó Európa-bajnokságon a magyar csapat legfiatalabb tagjaként lépett ringbe a Vasas 19 éves bunyósa, Kovács Kruzitó.

A Vasas SC honlapjának beszámolója szerint meglepetésként érte a felnőtt Eb-meghívó a 19 éves ökölvívót, Kovács Kruzitót, ugyanis az év elején még nem számoltak a felnőtt kontinensviadallal, amikor a célok jöttek szóba.

„Egyáltalán nem volt képben a felnőtt Európa-bajnokság, nem számítottunk rá; az év elején a fő versenyekként az U22-es Európa-bajnokság és a felnőtt magyar bajnokság volt megjelölve. Váratlanul ért a megkeresés, az Eb kezdete előtt nagyjából egy-másfél hónappal korábban jelezték, hogy kivinnének engem is a viadalra – emlékszik vissza Kruzitó, aki korábban számos korosztályos világversenyen bizonyíthatott már, a felnőtt Eb viszont az eddigi legnagyobb versenyének ígérkezett. – Úgy voltam vele, tizenkilenc éves vagyok, bevállalhatom, veszíteni valóm nincs, cserébe viszont sok tapasztalatot szerezhetek. Emellett segíthet a korábban már emlegetett eseményekre való felkészülésben is.

Terhet nem éreztem magamon, de talán picivel jobban izgultam a szokásosnál.”

A bokszoló a nyolcaddöntőben kezdett a 60 kilósok között, és a későbbi bronzérmes montenegrói Djinovicstól kapott ki.

„A meccs előtt kielemeztük a srác bokszát, felállítottuk a taktikát. Izgalmas összecsapás volt, amit végül a rutinjának köszönhetően ő nyert meg. Folyamatosan néztük a többi ökölvívó meccsét is, nem csak a magyarokét; rengeteg tapasztalt sportoló lépett ringbe, így nézőként is sokat lehetett tanulni, ellesni bizonyos dolgokat. Aminek külön örülök, hogy rögtön befogadtak a többiek a válogatottban, nem éreztem, hogy én lennék a legfiatalabb közöttük. Gőzerővel készülünk a folytatásra, bízom benne, hogy a legfontosabb versenyek jól sikerülnek majd. A hosszútávú cél pedig a felnőtt-vb és az olimpia, ezekért dolgozom nap mint nap.”

(Kiemelt képünkön: Kovács Kruzitó a Vasas edzőtermében Forrás: Vasas SC)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik