James NBA-rekordja és a Miami Heat ezredik győzelme

ZSIVERA GÁBOR (KEZDŐ5.HU)ZSIVERA GÁBOR (KEZDŐ5.HU)
Vágólapra másolva!
2013.02.13. 09:52
null
James pontos és eredményes volt (Fotó: Reuters)
Az észak-amerikai profi kosárlabdaligában mára virradóra hat mérkőzést játszottak, s a reflektorfény a bajnoki címvédő Miami mérkőzésére összpontosult, hiszen a klub megszerezte fennállásának ezredik alapszakaszbeli győzelmét, a Portland ellen diadalmaskodó csapat sztárja, LeBron James pedig egy igen „ritka” rekord egyedüli tulajdonosa lett, hiszen zsinórban hatodszor jutott el legalább 30 pontig minimum 60 százalékos mezőnybeli pontossággal. A játéknap meglepetése Torontóban született meg, ahol Rudy Gay újabb győztes kosarát a Denver bánta, a Lakers pedig úgy nyert, hogy Kobe Bryant mindössze négy egységig jutott, de a riválisok (Houston, Utah) győzelmének köszönhetően egyelőre nem került közelebb a playoffhoz. A Jazz az Oklahoma Cityt verte, míg a Rockets a Warriors otthonában diadalmaskodott.



Toronto Raptors–Denver Nuggets 109–108

Rudy Gay röpke torontói karrierje harmadik győztes kosarával verte meg a denveri „nagy vadat” a Raptors, a pár hete a Memphistől megszerzett kiscsatár 17 pontos teljesítménye mellett a nap zsákolását Tyimofej Mozgov felett bemutató DeMar DeRozan (22 pont, 8 lepattanó) valamint a dupla duplázó Kyle Lowry (11 pont, 10 gólpassz) voltak a kanadaiak hősei. Az igazsághoz azért hozzátartozik, hogy a 29 pontos Ty Lawson vezette Nuggets, amely az apró irányító révén még nyerhetett is volna az utolsó másodpercben, az Iguodala, Chandler, Gallinari trió nélkül erősen tartalékos összetételben állt ki Torontóban.

A Raptors legjobb dobói: DeRozan 22, Gay 17, Lucas 14
A Nuggets legjobb dobói: Lawson 29, A. Randolph 16, Faried 15

 

PLUSZ, MÍNUSZ
A nap hőse: LeBron James, aki 30 pontos, 9 gólpasszos teljesítményével nemcsak győzelemre vezette a Miamit, de részese volt a klub történetének ezredik győzelmében, továbbá megjavított egy NBA-rekordot, s immáron ő az egyetlen a ligában, aki képes volt zsinórban hat találkozón is minimum 30 pontot szórni legalább 60 százalékos mezőnydobási pontossággal.
A nap lúzere: A Golden State Warriors – az idény abszolút meglepetéscsapata valamiért nagyon elvesztette fonalat, s most gyakorlatilag simán kikapott hazai környezetben a nálánál gyengébbnek számító Houstontól is, így egyhuzamban öt kudarcnál tart Mark Jackson együttese.

Miami Heat–Portland Trail Blazers 117–104

Bár a legutóbb borzasztóan játszó Damian Lillard 33 pontjával a vendég Blazers meccsben tudott lenni egészen a végjátékig, ezen az estén mégis minden a hazaiakról, illetve az MVP-ről, LeBron Jamesről szólt. A 30 pontig és 9 gólpasszig jutó ász az NBA történelmében elsőként hozott össze zsinórban hat olyan minimum 30 pontos teljesítményt, amely kivétel nélkül legalább 60 százalékos mezőnydobó produkcióval született meg. A Miami pedig ezen diadalával megszerezte a franchise históriájának ezredik alapszakasz-győzelmét is. A floridaiaknál egyébként Chris Bosh a maga 32 pontos, 11 lepattanós teljesítményével még Jamesnél is jobb volt ezen a derbin, bár a túloldalon LaMarcus Aldridge 29 pontot termelt vele szemben.

A Heat legjobb dobói: Bosh 32, L. James 30, Wade 24
A Blazers legjobb dobói: Lillard 33, Aldridge 29, Matthews 20


Memphis Grizzlies–Sacramento Kings 108–101

Nem mondhatnánk, hogy könnyedén, de nyert a Memphis a 23 pontos, 7 lepattanós, 5 labdát szerző DeMarcus Counsins húzta Kings ellen. A Grizzlies elsősorban a 19 pontos idénycsúcsát 8 lepattanóval kiegészítő Tony Allen produkciójával múlta felül a sacramentóiakat, bár a 24 pontos, 12 lepattanós dupla dupláig jutó jutó Marc Gasol, valamint a 22-t szóró Mike Conley is bőven átlagaik felett teljesítettek.

A Grizzlies legjobb dobói: M. Gasol 24, Conley 22, T. Allen 19
A Kings legjobb dobói: Cousins 23, T. Evans 20, Thornton 15, J. Thompson 15

Utah Jazz–Oklahoma City Thunder 109–94

Hiába szórt 33 pontot Kevin Durant, s osztott ki 7 blokkot Serge Ibaka, a hat, legalább 11 pontot szerző játékost felvonultató Utah magabiztosan gyűrte le a liga második legjobb győzelem-vereség mutatójával rendelkező gárdáját. A 23 egységig jutó Al Jefferson mellett a dupla duplát szállító Paul Millsap (18 pont, 10 lepattanó) is kellő stabilitást adott a Jazznek a palánk alatt támadásban, a Favors, Burks, Carroll trió pedig a kispadról beszállva tett 41 pontnyit a közösbe.

A Jazz legjobb dobói: Al Jefferson 23, Millsap 18, Favors 15
A Thunder legjobb dobói: Durant 33, Weestbrook 22, R. Jackson 12


Los Angeles Lakers–Phoenix Suns 91–85

Olyat láthatott a Staples Center közönsége, amit a 2000-es években még korábban egyszer sem: Kobe Bryant mezőnykísérlet nélkül tudta le az első félidőt, s végül csupán 4 dobott ponttal, közte egy mezőnykosárral fejezte be a találkozót. Csapata szempontjából viszont igencsak jó hír, hogy 9 gólpasszával megint tevékenyen részt vett az előkészítésben, aminek hála a Los Angeles-iek újabb diadalt arattak, s jelenleg három győzelemnyire vannak az 50 százalékos küszöbtől. A 19 pontos, 18 lepattanós Dwight Howard kenterbe verte volt cseréjét, Marcin Gortatot (7 pont, 4 lepattanó), Steve Nash pedig majdnem dupla duplázott volt klubja ellen (10 pont, 8 gólpassz). A hazaiak X-faktora a kispadról érkezve 19 ponttal és 10 lepattanóval jelentkező Atawn Jamison volt, míg az arizonaiaknál igazán kiemelkedő egyéni teljesítmény nem született, pedig Lindsey Hunter legénysége így is képes volt egy 18–2-es futással komoly esélyt teremteni magának a bravúrra, ami végül nem jött össze az aranysárga-lilák leleményes és koncentrált végjátékbeli produkciója miatt.

A Lakers legjobb dobói: D. Howard 19, Jamison 19, World Peace 17
A Suns legjobb dobói: Beasley 18, Scola 15, Tucker 13


Golden State Warriors–Houston Rockets 107–116

Ugyan Jarrett Jack is visszatért a GSW-nél, de ez sem volt elég a hazaiaknak a győzelem kicsikarásához, így rövid időn belül ötödik mérkőzését is elvesztette a Golden State. A 27-et szóró James Harden kisebb sérülés után visszatérhetett a parkettre, így nem forgott veszélyben a vendégek diadala, amelyből a 21 pontos, 8 lepattanós, 9 gólpasszos Chandler Parsons, illetve a két dupla duplázó, Jeremy Lin (14 pont, 10 gólpassz) és Omer Asik (12 pont, 15 lepattanó) is markánsan kivette a részét. A Warriors ászai mind szépen muzsikáltak, de védekezésben ezúttal sem tudta feltartóztatni a texasiakat Mark Jackson legénysége, amely két hete 140 pontot és 23 triplát kapott, s szintén vereséget is szenvedett a Houston ellen.

A Warriors legjobb dobói: Curry 27, K. Thompson 22, Jack 22
A Rockets legjobb dobói: Harden 27, Parsons 21, Lin 14


NBA
ALAPSZAKASZ, 101. JÁTÉKNAP

Toronto Raptors–Denver Nuggets 109–108
Miami Heat–Portland Trail Blazers 117–104
Memphis Grizzlies–Sacramento Kings 108–101
Utah Jazz–Oklahoma City Thunder 109–94
Los Angeles Lakers–Phoenix Suns 91–85
Golden State Warriors–Houston Rockets 107–116

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik