NBA: hiába a 41 pontos finis, elbukta a rangadót a Clippers

Vágólapra másolva!
2013.04.02. 07:32
Hiába vágott ki elképesztő hajrát a Los Angeles Clippers az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) legutóbbi játéknapján, nem tudta megállítani az Indiana Pacerst: a vendégek 109–106-ra győztek.

Az Indiana immár ötmérkőzéses győzelmi sorozatnál tart, míg az utolsó negyedben 41 pontot szóró, több mint húszpontos hátrányból kis híján eredményes hajrát nyitó Clippers egymás után harmadszor veszített.

A sérült Tim Duncan és Manu Ginóbili nélkül a San Antonio kikapott Memphisben. A hazaiak 18–16 után először akkor vezettek, amikor hat tizedmásodperccel a végső dudaszó előtt Mike Conley bedobta a győztes kosarukat. A Memphis az idénybeli 50. győzelmét ünnepelte, és beállította egyidényes győzelmi klubcsúcsát.

Az utolsó nyugati playoffhelybe kapaszkodó Utah néhány napon belül másodszor is legyőzte a Portlandet, és immár öt mérkőzés óta nyerésben van; a Detroit három vereség után nyert; a Houston James Harden és Chandler Parsons nélkül is legyűrte az Orlandót; a Minnesota 2007 óta először győzte le a Bostont; a Milwaukee több mint négy éve nem ért el olyan sok pontot (131), mint hétfőn a Charlotte ellen.

A részletes összefoglalót ide kattintva tekinthetik meg!

NBA, ALAPSZAKASZ, 142. JÁTÉKNAP
Toronto Raptors–Detroit Pistons 98–108 (24–25, 31–29, 24–21, 19–33)
Atlanta Hawks–Cleveland Cavaliers 102–94 (25–19, 27–25, 27–24, 23–26)
Milwaukee Bucks–Charlotte Bobcats 131–102 (29–25, 40–35, 31–24, 31–18)
Memphis Grizzlies–San Antonio Spurs 92–90 (21–21, 16–23, 25–24, 30–22)
Houston Rockets–Orlando Magic 111–103 (32–14, 33–29, 25–31, 21–29)
Minnesota Timberwolves–Boston Celtics 110–100 (27–25, 30–27, 27–26, 26–22)
Utah Jazz–Portland Trail Blazers 112–102 (29–19, 27–30, 31–25, 25–28)
Los Angeles Clippers–Indiana Pacers 106–109 (21–29, 22–22, 22–30, 41–28)

AZ ÁLLÁS
Keleti főcsoport
1. x–Miami 73 58 15 79.5 12–1 33–10 9–1 Ny2
2. x–Indiana 75 48 27 64.0 12–3 30–16 8–2 Ny5
3. x–New York 72 46 26 63.9 10–6 30–13 8–2 Ny8
4. x–Brooklyn 73 42 31 57.5 9–4 29–14 5–5 V2
5. x–Atlanta 75 42 33 56.0 11–5 27–19 6–4 Ny2
6. x–Chicago 72 40 32 55.6 9–6 29–13 5–5 Ny1
7. Boston 74 38 36 51.4 7–7 24–20 3–7 V2
8. Milwaukee 73 36 37 49.3 7–9 23–23 4–6 Ny1
9. Philadelphia 73 30 43 41.1 7–8 18–25 6–4 Ny3
10. Washington 73 27 46 37.0 5–10 13–30 6–4 Ny1
11. o–Toronto 74 27 47 36.5 3–11 16–29 2–8 V2
12. o–Detroit 75 25 50 33.3 6–8 21–25 2–8 Ny1
13. o–Cleveland 73 22 51 30.1 3–11 16–27 1–9 V9
14. o–Orlando 75 19 56 25.3 3–12 9–37 1–9 V2
15. o–Charlotte 74 17 57 23.0 6–9 14–31 3–7 V3
Nyugati főcsoport
1. x–San Antonio 74 55 19 74.3 12–4 32–14 6–4 V2
2. x–Oklahoma City 74 54 20 73.0 8–6 34–13 7–3 Ny1
3. x–Denver 74 50 24 67.6 9–5 32–13 8–2 Ny1
4. x–LA Clippers 75 49 26 65.3 8–5 28–17 4–6 V3
5. x–Memphis 74 50 24 67.6 8–6 29–16 6–4 Ny3
6. Golden State 74 42 32 56.8 8–6 23–21 7–3 Ny1
7. Houston 74 41 33 55.4 6–9 20–24 7–3 Ny2
8. Utah 75 39 36 52.0 7–5 22–23 6–4 Ny5
9. LA Lakers 74 38 36 51.4 7–7 21–23 5–5 Ny1
10. Dallas 73 36 37 49.3 5–8 19–24 6–4 Ny1
11. Portland 74 33 41 44.6 6–8 18–26 3–7 V5
12. Minnesota 73 27 46 37.0 4–10 15–31 5–5 Ny1
13. o–Sacramento 74 27 47 36.5 7–8 13–31 5–5 V1
14. o–New Orleans 74 26 48 35.1 5–9 14–30 4–6 Ny1
15. o–Phoenix 74 23 51 31.1 5–9 15–29 1–9 V6
A csapatnév után a meccsszám, a győzelmek és a vereségek száma, a százalékos mutató, a divízión, illetve a konferencián belüli mérleg, a legutóbbi tíz mérkőzés mérlege, illetve a győzelmi (Ny)/vereségsorozat (V) hossza szerepel.
x=bejutott a rájátszásba, o=már nem juthat be a rájátszásba
Az alcsoportok éllovasainak garantált helyük van a főcsoport első négy kiemeltje között.

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik