NHL: lendületben a Vancouver és a vezérét nélkülöző Anaheim

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.04.09. 07:51
null
A vancouveri Ryan Kesler a palánkon landolt a phoenixi <br />Antoine Vermette közreműködésével (Fotó: Reuters)
Folytatta jó sorozatát a Vancouver Canucks: a kanadai csapat 2–0-ra verte a Phoenix Coyotes legénységét az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) keddre virradóra megrendezett játéknapján.

A lábtöréséből felépülő, húsz meccs után visszatérő Ryan Kesler szerzett vezetést a Vancouvernek a Phoenix ellen, és bár a lövési arány 42:19 volt a kanadaiak javára, a győzelmet biztossá tevő gólra az utolsó percig kellett várni – Dan Hamhuis már az üres kapuba ütötte. A Canucks sorozatban harmadszor nyert, és vezeti az Északnyugati csoportot.

Ritka nagy támadókedvvel játszottak a bostoniak: Brad Marchand duplája, valamint Rich Peverley, Andrew Ference, Jordan Caron és Nathan Horton egy-egy gólja – kiegészülve Tuukka Rask 40 védésével és Dennis Seidenberg három asszisztjával – nemcsak diadalt eredményezett a Carolina ellen, hanem klubszinten szezoncsúcsot is a gólok számát illetően (6).

Phil Kessel a legjobbkor törte meg kilenc mérkőzés óta tartó góltalansági sorozatát: két találata közül a második fontos sikert ért a Torontónak a nagy rivális New York Rangers ellen.

Az Anaheim Radek Dvorák két góljával és Jonas Hiller 27 védésével 2–1-re megverte az Edmontont, és egy lépéssel közelebb került története második csoportbajnoki címéhez. Ryan Getzlaf lába még mindig nem gyógyult meg, a Kacsák kapitánya sorozatban a harmadik meccsét hagyta ki.

Tizenhárom sikertelen vendégeskedés után újra győzött idegenben a Calgary: áldozata a Colorado volt.

NHL, ALAPSZAKASZ, 77. JÁTÉKNAP
Toronto Maple Leafs–New York Rangers 4–3 (1–0, 2–1, 1–2)
Boston Bruins–Carolina Hurricanes 6–2 (3–0, 2–0, 1–2)
Colorado Avalanche–Calgary Flames 1–3 (0–0, 1–2, 0–1)
Vancouver Canucks–Phoenix Coyotes 2–0 (1–0, 0–0, 1–0)
Anaheim Ducks–Edmonton Oilers 2–1 (1–0, 0–0, 1–1)

AZ ÁLLÁS
KELETI FŐCSOPORT
Atlanti csoport
1. x–Pittsburgh 39 26 3 0 10 127–95 58
2. NY Rangers 39 16 3 4 16 96–94 42
3. NY Islanders 39 16 3 4 16 113–119 42
4. New Jersey 39 13 2 10 14 92–106 40
5. Philadelphia 38 16 1 3 18 106–118 37
Északkeleti csoport
1. Montreal 38 22 3 5 8 120–91 55
2. Boston 38 21 4 4 9 108–81 54
3. Toronto 39 22 0 4 13 121–109 48
4. Ottawa 38 15 4 6 13 94–85 44
5. Buffalo 39 11 5 6 17 105–118 38
Délkeleti csoport
1. Washington 39 17 3 2 17 117–110 42
2. Winnipeg 40 18 1 2 19 98–120 40
3. Carolina 38 16 0 2 20 99–121 34
4. Tampa Bay 38 15 1 2 20 121–114 34
5. Florida 39 10 3 6 20 96–132 32
NYUGATI FŐCSOPORT
Középső csoport
1. x–Chicago 38 24 5 4 5 128–83 62
2. St. Louis 37 18 3 2 14 106–98 44
3. Detroit 39 17 2 5 15 99–101 43
4. Columbus 39 12 4 7 16 91–104 39
5. Nashville 40 13 2 8 17 96–109 38
Északnyugati csoport
1. Vancouver 39 18 4 6 11 105–95 50
2. Minnesota 38 18 4 2 14 103–97 46
3. Edmonton 39 14 2 7 16 101–108 39
4. Calgary 38 14 0 4 20 102–134 32
5. Colorado 39 11 1 5 22 90–124 29
Csendes-óceáni csoport
1. Anaheim 40 21 6 5 8 123–99 59
2. Los Angeles 39 21 1 4 13 114–96 48
3. San Jose 38 14 6 7 11 98–94 47
4. Phoenix 39 14 3 6 16 105–106 40
5. Dallas 38 16 2 3 17 104–117 39
A csapatnév után a meccsszám, a rendes játékidőben/hosszabbításban elért győzelmek, a szétlövéses győzelmek, a hosszabbításos vereségek, vereségek száma, a gólkülönbség és a pontszám szerepel. A győzelmeket azért különítik el, mert az alapszakasz végén azonos pontszám esetén a nem szétlövéses győzelmek száma rangsorol.
x=a jelölt csapat már bejutott a rájátszásba
Az alcsoportok éllovasainak garantált helyük van a főcsoport első három kiemeltje között.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik