NBA: a Denver kirúgta az év legjobb edzőjét

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.06.06. 17:41
Bő egy hónappal azt követően, hogy az NBA-ben az idény legjobb edzőjének választották George Karlt, a Denver Nuggest elbocsátotta a 62 éves szakembert.

Karl kilenc éven át edzette a Denvert, amely 2010-es torokrákja alatt is kitartottmellette. Ám ebben az idényben hiába vezette a mester az alapszakaszban a Nyugati főcsoport 3. helyéig a Nuggetsot, a rájátszás első körében – elsősorban Danilo Gallinari sérülése miatt – alulmaradt a Golden State-tel szemben.

Karl szerződéséből még egy év hátravolt, és hiába akart hosszabbítani, Josh Kroenke elnök elköszönt tőle, azzal a reménnyel, hogy szupersztár edzőt ültethet a kispadra.

A 62 éves szakembernek nem kell aggódnia amiatt, hogy állás nélkül marad, várhatóan a Los Angeles Clippersnél, a Memphis Grizzliesnél és a Brooklyn Netsnél is szívesen látnák.

 

Legfrissebb hírek

Doncic tripla duplájával győzni tudott a Dallas elleni első meccsén – videók

Amerikai sportok
2025.02.26. 08:23

Vége a huzavonának! Jimmy Butler a Golden State Warriorsban folytatja – hivatalos

Amerikai sportok
2025.02.07. 12:33

LeBron James ismét történelmi teljesítménnyel vezette győzelemre a Lakerst

Amerikai sportok
2025.02.07. 08:56

NBA: sorozatban harmadszor is kikapott a New York Knicks

Amerikai sportok
2025.01.07. 08:04

NBA: a Los Angeles Lakers szerződtette Valerio-Bodon Vincentet

Amerikai sportok
2024.09.05. 07:34

Ennyi NBA-játékos van az olimpiai csapatok kereteiben

Párizs 2024
2024.07.29. 11:10

Felfoghatatlan mennyiségű pénz – csillagászati szerződést kötött a közvetítési jogokról az NBA

Amerikai sportok
2024.07.25. 12:59

LeBron James lesz az egyik amerikai zászlóvivő Párizsban

Párizs 2024
2024.07.22. 13:56
Ezek is érdekelhetik