NBA: milliókat követel Pippentől a megvert autogramvadász

Vágólapra másolva!
2013.07.12. 12:48
Scottie Pippen ellen 4 millió dolláros kártérítési pert indított az az autogramvadász, akit a hatszoros NBA-bajnok kosárlabdázó júniusban megvert. A 49 éves Camran Shafighi a Los Angeles-i felső bírósághoz adta be keresetét. A beadvány szerint ő csak egy autogramot akart kérni a volt játékostól barátnője 12 éves kisfiának, amire „brutális és igazságtalan fizikai támadás” volt a válasz Pippen részéről.


A Chicago Bulls egykori legendás kosarasa június 23-án az egyik malibui étteremben vacsorázott családjával, amikor Shafighi az étteremben és a parkolóban is több fotót készített róla. A rendőrség korábbi tájékoztatása szerint Pippen ezt követően bonyolódott éles vitába a szemtanúk szerint részeg autogramvadásszal, majd verekedés tört ki közöttük, amely után Shafighit fejsérüléssel kórházba szállították.
A Chicago Bulls egykori legendás kosarasa június 23-án az egyik malibui étteremben vacsorázott családjával, amikor Shafighi az étteremben és a parkolóban is több fotót készített róla. A rendőrség korábbi tájékoztatása szerint Pippen ezt követően bonyolódott éles vitába a szemtanúk szerint részeg autogramvadásszal, majd verekedés tört ki közöttük, amely után Shafighit fejsérüléssel kórházba szállították.

A panaszos szerint Pippen meglökte, leköpte és arcon ütötte őt. Állítása szerint ő nem provokált, és nem is ütött vissza, miután az első ütéstől elveszített eszméletét. A kétszeres olimpiai bajnok és a Hírességek Csarnokába is beválasztott Pippen az eset után önként ment be a rendőrségre, ahol egy órán keresztül válaszolt a nyomozók kérdéseire.

Az exkosaras, aki a Michael Jordan fémjelezte Chicago Bulls együttesével hatszor nyert bajnokságot az NBA-ben, jelenleg a Bulls egyik tanácsadója.

Legfrissebb hírek

Vérröggel diagnosztizálták a Bucks sztárját

Amerikai sportok
2025.03.26. 12:29

Coby White tartja kiváló formáját, Denverben is győzelemre vezette a Chicagót

Amerikai sportok
2025.03.25. 07:52

Jokics nélkül is fontos győzelmet aratott a Denver – videók

Amerikai sportok
2025.03.24. 08:13

Videó: Kawhi Leonard a hosszabbítás dudaszója után, öt védő között dobta a győztes kosarat

Amerikai sportok
2025.03.10. 08:03

A címvédőt is bedarálta az elképesztő szériát produkáló Pistons, Chicagóban javított a Clippers – videók

Amerikai sportok
2025.02.27. 07:57

Doncic tripla duplájával győzni tudott a Dallas elleni első meccsén – videók

Amerikai sportok
2025.02.26. 08:23

A hosszabbításban vágott vissza az OKC-nek a Timberwolves, Jokicsék is nyertek – videók

Amerikai sportok
2025.02.25. 08:19

Pocsék napot fogott ki James és Doncic is, Markkanenék visszavágtak a Lakersnek

Amerikai sportok
2025.02.13. 08:27
Ezek is érdekelhetik