NBA: volt Clippers-alapember a Lakersben Howard helyén

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.07.09. 09:52
Máris talált új centert a Houstonba távozó Dwight Howard helyére a Los Angeles Lakers: az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokságban (NBA) 16 bajnoki címmel büszkélkedő Lakers egyezségre jutott Chris Kamannal.

Az ügyletről a Twitteren szintén beszámoló Chris Kaman NBA-karrierje első nyolc évét a városi rivális LA Clippersben töltötte, és egyszer, a 2009–10-es idényben – akkor termelte eddigi legmagasabb pontátlagát (18.5) – pályára léphetett az All Star-mérkőzésen is.

A tengerentúli sajtó becslése szerint a szabadügynökként szerződő Kaman 3.2 millió dollárt keres majd az egy évre szóló egyezség értelmében.

A 31 éves, 213 centiméter magas játékos két éve a Chris Paul-csereügylet keretében a New Orleans Hornetsbe került, a legutóbbi szezonban pedig a Dallas Mavericksben pattogtatott – meglehetősen keveset, mert nem illeszkedett a texasiak védőjátékába. Legfontosabb karrierátlagai: 11.8 pont, 8 lepattanó, 1.4 dobásblokkolás mérkőzésenként.

Ugyancsak a Lakersszel kapcsolatos hír, hogy a csapat minden bizonnyal megválik Metta World Peace-től. A Ron Artest néven megismert 33 éves játékos négy szezont töltött a kaliforniaiaknál, a legutóbbit térdsérülés nehezítette.

TOVÁBBI AKTUÁLIS NBA-ÁTIGAZOLÁSI HÍREK AZ NSO SZAKMAI EGYÜTTMŰKÖDŐ PARTNERE, A KEZDŐ5 HONLAPJÁN!

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik