A San Antonio alapos leckét adott a Bullsnak

TÓTH ATTILA ÉS GOBODICS TAMÁS (KEZDO5.HU)TÓTH ATTILA ÉS GOBODICS TAMÁS (KEZDO5.HU)
Vágólapra másolva!
2014.03.12. 09:11
Az észak-amerikai profi kosárlabda-liga (NBA) keddi játéknapján hét összecsapást rendeztek. A keleti első Pacers nagy nehezen összeszedett egy győzelmet, de annak jobban örülnek, hogy egy egykori All Star jó játékkal mutatkozott be a csapatban. A nyugati listavezetők sem hibáztak, a Spurs nagy verésben részesítette a masszív Chicagót, a Thunder pedig megálljt parancsolt a Houston nagy menetelésének. Megy a tülekedés a nyugati playoffhelyekért: a Portland és a Dallas gyengítette pozícióit, a Warriors és az óriási formában lévő Grizzlies javította – és még a Timberwolves sem mondott le arról, hogy ott legyen az első körben.

A Chandler Parsons (Houston, balra) által megkaparintott labdára Russell Westbrooknak (Oklahoma) is fáj a foga (Fotó: Reuters)
A Chandler Parsons (Houston, balra) által megkaparintott labdára Russell Westbrooknak (Oklahoma) is fáj a foga (Fotó: Reuters)
A Chandler Parsons (Houston, balra) által megkaparintott labdára Russell Westbrooknak (Oklahoma) is fáj a foga (Fotó: Reuters)
A Chandler Parsons (Houston, balra) által megkaparintott labdára Russell Westbrooknak (Oklahoma) is fáj a foga (Fotó: Reuters)
A Chandler Parsons (Houston, balra) által megkaparintott labdára Russell Westbrooknak (Oklahoma) is fáj a foga (Fotó: Reuters)

Indiana Pacers–Boston Celtics 94–83


Megszakadt a vereségszéria. Négy meccs után tudott újra nyerni a Pacers. Félidőben kilenc ponttal vezetett, később lett közte 15 is, de a harmadik negyedben Rondo és Sullinger vezérletével felzárkózott a Celtics egy egységnyire. A folytatásban megint elléptek a hazaiak, és a hajrában sem engedték magukhoz közelebb a Keltákat.

Bynum bemutatkozott. A nemrég megszerzett center 15 percet töltött a pályán, ezalatt nyolc pontot (3/4 mezőnyből) és tíz lepattanót tett be a közösbe, miközben Roy Hibbert neve mellé 32 perc alatt hat pont (3/7), kilenc lepattanó és két blokk került fel. A találgatások már elindultak, hogy vajon kezdő lesz-e később Bynum, mindenesetre Miamiban most biztosan nem örülnek...

Andrew Bynum bemutatkozott a Pacersben


Nagyon gyengén dobott a Celtics. Mindössze 35 százalékkal tüzeltek a vendégek, a triplavonalon túlról pedig csupán 16%-ot tudtak összehozni. Ebben nagy szerepe volt a 3/16-tal dolgozó Greennek, a 4/17-et dobó Rondónak és az 1/9-cel szenvedő Olynyknek is.

A Pacers legjobb dobói: West 24, Hill 12/6, George 12
A Celtics legjobb dobói: Sullinger 17/3, Humphries 15, Johnson 14/6

Detroit Pistons–Sacramento Kings 99–89

A második félidő védekezésére lehet építeni. Ötvennégy pontot kapott az első félidőben a Kingstől a hazai csapat, fordulás után viszont nagyon megfogta az ellenfél nagy trióját: a Gay, Cousins, Thomas hármas végül 52 pontig jutott 37 százalékos mezőnymutatóval. Nélkülük összeomlott a Kings játéka, amit a Josh Smith és Rodney Stuckey húzta Detroit szépen ki is használt. Ezzel a sikerrel még mindig él halvány playoffreménye, a keleti 8. Hawks négy vereséggel számlál kevesebbet nála.

A Pistons legjobb dobói: Smith 24/6, Stuckey 23/3, Drummond 15
A Kings legjobb dobói: Gay 20, Thomas 19, Cousins 13

Chicago Bulls–San Antonio Spurs 96–104

A Spurs megzabolázta a Bullst. Parádés játékot tett le a parkettre a Parker, Ginóbili és Kawhi Leonard vezette San Antonio, amely az első negyedet 38–14-re megnyerte, és a negyedik negyedet is 24 pontos előnyben kezdte. Mezőnyből 50.6 százalékkal dobott, 57.1-gyel a triplavonal mögül, a büntetőket pedig 80 százalékos hatékonysággal küldte a helyére – ugyanakkor remekül védekezett a gárda, amit a meccs végi nyilatkozatában Gregg Popovich is kiemelt.

Manu Ginóbili remek meccse Chicagóban


Nem volt meg a ritmus a hazaiaknál. Joakim Noah ismét tripla dupla közelében (13 pont, nyolc lepattanó, hét gólpassz, két blokk) teljesített, az inkább védekezéséről híres Jimmy Butler jó dobásokkal 23 pontig jutott, de a többi kezdőt limitálták a Spurs játékosai – leginkább az irányító Kirk Hinrichot, aki sem dobásban, sem passzokban, sem védőoldalon nem nyújtott maradandót. A kispadról hiába érkezett DJ Augustin megszokott jó teljesítménye, az Év legjobb hatodik játékosa-díjára pályázó erőcsatár, Taj Gibson rettenetes játékát (egy pont, 0/5 mezőnyből, öt lepattanó) már nem tudta kompenzálni.

A Bulls legjobb dobói: Augustin 24/6, Butler 23/9, Noah 13
A Spurs legjobb dobói: Ginóbili 22/12, Parker 20, Leonard 16/6

Memphis Grizzlies–Portland Trail Blazers 109–99

Nagyon összeállt a Memphis. Utóbbi tíz meccséből a hetediket, sorozatban pedig a harmadikat nyerte meg a Grizzlies, ezzel a sikerrel nemcsak hogy rájátszást jelentő helyen állnak, de már hetedikek Nyugaton. Néhány hete még szürreálisnak tűnt, hogy mindössze négy vereség legyen a Trail Blazers és a Grizzlies között, ez a mostani meccs után valósággá vált.

Tobzódtak a jó teljesítményekben a hazaiak. A kezdőötösből négyen is legalább 16 pontot szereztek, de a kakukktojás Tasyhaun Prince is kevés rontással szerzett kilenc pontot remek védekezése mellett. Marc Gasol sokoldalú volt (19 pont, kilenc pattanó, hét gólpassz), Zach Randolph kőkemény (18 pont, 12 lepattanó), a Conley, Lee hátvédpár pedig 50 százalék felett dobott. Hozzájuk csatlakozott a kispadról Nick Calathes kilenc gólpasszal, Mike Miller 14 ponttal és 60 százalékos dobásmutatóval, valamint Tony Allen hét pontjával, amit rontott kísérlet nélkül ért el.

Sorozatban három vereségnél a Blazers. Az ötödik helyen áll a nemrég még biztos dobogós Portland, és egyelőre nem látszik, ki állíthatná meg a zuhanást. Damian Lillard (32 pont, 13 kiharcolt büntető, hét gólpassz) ment előre, de LaMarcus Aldridge-ot (19 pont, tíz lepattanó, 8/23 mezőnyből) jól semlegesítette Randolph és Gasol, Wesley Matthewsnak pedig beletört a bicskája a liga egyik legjobb periméter-védekezésébe (1/7 mezőnyből).

A Grizzlies legjobb dobói: Gasol 19, Randolph 17, Conley 17/6
A Trail Blazers legjobb dobói: Lillard 32/12, Aldridge 19, Batum 15/9

Minnesota Timberwolves–Milwaukee Bucks 112–101

A második félidőre lelassult a Bucks. Fordulás előtt 61 pontot tett fel a táblára a Brandon Knight (21 pont) és Nate Wolters (14 pont, 5/6 mezőnyből) vezette vendégsereg, a hátvédduóhoz pedig olyan extrák is társultak, mint a center Zaza Pachulia tíz gólpassza – utóbbinak köszönhetően egyébként 39 mezőnykosarukra 29 gólpassz jutott. Támadásban tehát nem volt különösebb gond, a védekezéssel viszont igen: a Wolves az első félidőben 55, a másodikban 57 pontot szerzett. Amíg a Milwaukee bírta szuflával, próbálta túldobni ellenfelét – nem sikerült.

Szinte minden klappolt a Wolvesnál. Egyedül a swingman Corey Brewer volt halovány, a másik négy kezdőjátékos azonban kiválóan játszott, és csatlakozott hozzájuk a 70 százalékkal dobó JJ Barea is. Kevin Love és Kevin Martin 50 százalék körül termelt, Nikola Pekovic faultgondjai és 22 percnyi játékideje ellenére is 14 pontos, nyolc lepattanós estén van túl, míg Ricky Rubio ezúttal kevés dobását nagyon jó hatékonysággal értékesítette, szerzett három labdát és tíz gólpasszt is kiosztott.

Kevin Love is tevékenyen hozzájárult a Wolves sikeréhez


A Timberwolves legjobb dobói: Love 27/9, Martin 26/6, Barea 19/6
A Bucks legjobb dobói: Knight 21/3, Wolters 14/6, Adrien 12

Oklahoma City Thunder–Houston Rockets 106–98

Durant az első számú. A liga első számú pontfelelőse ezúttal 42-ig jutott, zsinórban 29. alkalommal érte el a 25 pontot, amivel saját rekordját állította be. Husonkét dobásából 12 volt sikeres, ezzel szemben Westbrook csak 14-szer tüzelt, ezúttal a második sorba szorult – bár mindketten több mint tíz büntetőt dobhattak. A harmadik opció szerepkörébe a 12 pontos, 16 lepattanós és négy blokkos Serge Ibaka került.

Durant 25 pont feletti sorozata tovább él


Beverley megint megpróbálta. Tavaly áprilisban egy vele történő ütközés során sérült meg Westbrook, ezúttal az egész találkozó alatt rendkívül keményen védekezett vele szemben, többször is a sportszerűtlenség határát súrolva. A húzás nem igazán jött be, Westbrook 24 pontot szerzett, Beverley kettőt, ráadásul faultproblémákkal küszködött.

Harden remekelt, Howard szenvedett. A korábbi OKC-játékos 28 ponttal (9/21 mezőnyből) terhelte a hazaiak kosarát, mellé nyolc lepattanót és kilenc gólpasszt is begyűjtött. Rajta kívül csak a gyengén dobó Parsons tudott hozzátenni, ugyanis Dwight Howard 4/12-es mezőny- és 1/6-os(!) büntetőmutatóval dolgozott, mindössze kilenc pontig jutott a tíz lepattanója mellé – a playoffra nézve nem a legjobb képet festette magáról a center.

Dwight Howard feliratkozott a heti Shaqtinbe


A Thunder legjobb dobói: Durant 42/15, Westbrook 24/3, Ibaka 12
A Rockets legjobb dobói: Harden 28/9, Parsons 19/9, Garcia 11/9

Golden State Warriors–Dallas Mavericks 108–85

Gyengén dobott a Mavs. Mindössze 37 százalékkal céloztak a mezőnyből, aki legalább tíz dobást vállalt, nem érte el az 50 százalékot - Shawn Marion például 0/6-tal zárt. A Warriors minden elemben jobb volt, kosarasai jobban dobtak, jobban lepattanóztak, több gólpasszt osztottak ki, több pontot szereztek a festékből és leindításból is.

Curryre nem is volt szükség. A combizomsérüléssel küszködő All Star-irányító mindössze tíz pontot és négy gólpasszt jegyzett, de így is simán nyert a Golden State, Klay Thompson kilenc pontot szerzett a harmadik negyedben (amikor végleg elléptek a hazaiak), de Crawfordtól és Blake-től is érkeztek a triplák, Andrew Bogut pedig 13. dupla dupláját jegyezte a szezonban.

Curry gyenge meccse ellenére isvillogott a Mavs ellen


Megy a helyezkedés. Ezzel a győzelemmel a Warriors három meccsel van a Mavericks és a Memphis előtt, és már csak 1.5 választja el a zsinórban hármat bukó Portlandtől.

A Warriors legjobb dobói: Crawford 19/9, Bogut 15, Thompson 14/6
A Mavericks legjobb dobói: Ellis 15/3, Calderon 13/6, Nowitzki 12
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik