Üzent a Golden State, de Steph Curry megsérült

Gobodics TamásGobodics Tamás
Vágólapra másolva!
2016.04.17. 09:52
null
Stephen Curry (jobbra) megsérült, de már játszani akar (Fotó: Reuters)
A vártnál is simábban verte a Houstont a Golden State, de megsérült Steph Curry, így nem lehet felhőtlen az öröm a címvédőnél az észak-amerikai profi kosárliga (NBA) rájátszásának első játéknapja után. Az OKC valósággal lemosta a pályáról a Dallast, a Boston elvesztette Avery Bradleyt és egy ponttal alulmaradt Atlantában, az Indiana viszont a remeklő Paul George vezérletével győzött Torontóban és ellopta a pályaelőnyt.



Toronto Raptors–Indiana Pacers 90–100

Paul George jelentette a különbséget. Hiába szenvedett a Pacers sztárja a Toronto ellen az alapszakaszban és ezen az estén is az első félidőben, a fordulás után megtalálta az ellenszert. A harmadik negyedben 17, a negyedikben 10 pontot szórt, összesen 33-mal zárt, ezzel pedig egymaga eldöntötte a találkozót – a nagyszünet után 10/13 dobását értékesítette, erre pedig nem érkezett válasz hazai részről. Az Indiana agresszív csapatvédekezése ezúttal is remekül működött és bár a palánk alatt voltak gondjaik, ezt bőven ellensúlyozni tudták – rögtön az első találkozón ellopták a pályaelőnyt.

Csak a szokásos. Az előző évekhez hasonlóan ezúttal is esélyesként kezdte meg az első kört és rögtön az első meccsen csalódást okozott a Toronto. Kyle Lowry és DeMar DeRozan együtt 8/32-t dobott mezőnyből és eladott kilenc labdát, a playoffvédekezés nagyon nem ízlett nekik – ezzel a teljes támadójáték összeesett a hazaiaknál. Cory Joseph lendülete és Jonas Valanciunas harcossága jelentett pozitívumot, de a center, bár 21 perc alatt szedett 19 lepattanót (11 támadó), a dobás már nem ment neki, és ennyi idő alatt is kipontozódott. A következő meccsen óriási nyomás lesz a Raptorson és nagyon sok mindenen kell javítaniuk ahhoz, hogy elkerüljék az újabb leégést.

A Raptors legjobb dobói: Joseph 18/3, DeRozan 14, Valanciunas 12
A Pacers legjobb dobói: George 33/12, Ellis 15/9, S. Hill 13/3

A párharc állása: 1–0 a Pacers javára.

Golden State Warriors–Houston Rockets 104–78

Üzent a Warriors, de Curry megsérült. A címvédő nagyon hamar jelezte, hogy nem eresztett le a 73–9-es alapszakaszrekord után, és már az első negyedben ízekre szedte a Houstont – a remek védekezés mellett Steph Curry egymaga túldobta (16–15-re) a vendégeket az első tizenkét percben. Innentől nem is volt kérdés ezen a meccsen, a GSW végig komoly előnyben játszott és könnyedén hozta a párharc első mérkőzését, azonban lehet, hogy ez sokba került: Curry bokája megsérült, a teljes második félidőt kihagyta, és egyelőre nem tudni, hogy pályára léphet-e a második meccsen. Ő természetesen azt mondta, hogy nem lát okot arra, hogy ne játsszon, Steve Kerr szerint további vizsgálatok következnek…

Ez így nem lesz jó. Patrick Beverley megpróbálta lemásolni Matthew Dellavedova tavalyi nagydöntőben bemutatott védekezését Curryvel szemben, de egy korai technikain kívül sokat nem ért el. Ezen felül viszont nem tudott hozzászólni a meccshez a Houston, nem hogy nem tudtak jól védekezni, teljesen reménytelen volt a támadójátékuk is, James Harden is csak szenvedett és az előre eltervezettek kicsit sem működtek – nagyon sokat kell javulniuk a texasiaknak a második mérkőzésre.

A Warriors legjobb dobói: Curry 24/15, Thompson 16/6, Green 12/3
A Rockets legjobb dobói: Harden 17/9, Howard 14, Ariza 9/6

A párharc állása: 1–0 a Warriors javára.

Atlanta Hawks–Boston Celtics 102–101

Avery Bradley megsérült. Nem csak a vereség fájhat a Bostonnak, de az is, hogy legjobb kinti védőjét, Avery Bradleyt is elvesztette a negyedik negyedben – ráadásul lehet, hogy hosszabb időre, a hátvéd azt mondta, hogy hallott egy pattanást, ami általában nem jelent jót. Pedig az első félidei nagy hátrányt ledolgozta Brad Stevens csapata, sőt, a negyedik negyedben át is vette a vezetést, de az utolsó percek ismét az Atlantáról és a Celtics hibáiról szóltak – végül egy ponttal alulmaradtak a vendégek.

Jeff Teague játéka nagyon kellett a Hawksnak.
A hazaiak karmestere 23 ponttal és 12 gólpasszal zárta a találkozót, végig nagyon agresszív volt, hol betöréssel, hol passzal támadta a festéket és remekül irányította csapatát. A hajrában is ő lépett fel, két fontos gólpasszal, jó védekezéssel és kosárral is tolt az Atlanta szekerén, végül ez jelentette a különbséget. Érdekesség, hogy egyáltalán nem ültek a hazai triplák (5/27), de a palánk alatt nem tudott fölénybe kerülni a Boston, és bár mindkét együttes gyengén dobott, az összesen kilenc sapkát kiosztó, a hajrában pontosabb Atlanta megőrizte pályaelőnyét.

A Hawks legjobb dobói: Horford 24/3, Bazemore 23/3, Teague 23
A Celtics legjobb dobói: Thomas 27/12, Bradley 18/3, Smart 15/9

A párharc állása: 1–0 a Hawks javára.

Oklahoma City Thunder–Dallas Mavericks 108–70

Más kategória. Az OKC semmit nem bízott a véletlenre, motiváltan, agresszíven és elöl-hátul koncentráltan kezdte a meccset – az első negyed után 15, félidőben 26, később 44 (!) pont volt a különbség. Végül senki nem játszott többet 30 percnél a hazaiaknál és bár egyáltalán nem dobtak extrán, simán kiütötték a Dallast – leginkább a védekezésük volt meglepően hatékony. A könnyed és demoralizáló győzelemmel rögtön jelezték Duranték, hogy nem szeretnének felesleges meccseket játszani…

Komoly pofon kezdésként.
A Mavericks még a 30 százalékot sem érte el mezőnyből, egyedül Dirk Nowitzki (18 pont 15 dobásból 25 perc alatt) említhető a pozitív oldalon, de rajta kívül mindenki csődöt mondott – Parsons és Lee nem léphetett pályára, centerben pedig meglepő módon Mejri kezdett a vendégeknél. Nowitzki és Carlisle is kapott technikait, egyértelműen másra számítottak a Dallasnál, de kérdés, hogy egy ekkora pofonból fel lehet-e állni két nap alatt – a játék minden elemében köröket vert rájuk a Thunder.

A Thunder legjobb dobói: Westbrook 24/6, Durant 23/6, Ibaka 17/9
A Mavericks legjobb dobói: Nowitzki 18, Powell 8, Matthews, Villanueva, Felton 7/3-7/3

A párharc állása: 1–0 a Thunder javára.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik