NBA: hihetetlen pénzt ért Bryant búcsúmeccsének parkettája

Vágólapra másolva!
2016.05.18. 14:43
Több mint 179 ezer dollárt (több mint 50 millió forint) fizettek egy parkettadarabért, amelyet Kobe Bryant, a Los Angeles Lakers kosárlabdázója dedikált pályafutása utolsó mérkőzését követően.

A 37 éves szupersztár április 14-én, a Utah Jazz elleni összecsapáson, a Staples Centerben fejezte be a karrierjét, ráadásul nem is akárhogyan, hiszen 60 ponttal járult hozzá csapata sikeréhez.

Bryant tiszteletére egyedi módon festették fel a parkettát, az egyik oldalon a karrierje első részében használt 8-as, a másik oldalon pedig a 24-es mezszám volt látható. Bryant a lefújást követően dedikálta ezeket. Most az egyik internetes aukciós oldalon az ESPN beszámolója szerint a 8-as számot valaki 179 100 dollárért vásárolta meg.

Bryant pályafutása során öt NBA-bajnoki címet nyert a Lakersszel, kétszer választották meg a döntő legjobbjának, 18 alkalommal került az All-Star-csapatba, 2008-ban a szezon legértékesebb játékosa (MVP) volt, kétszeres olimpiai bajnok, valamint harmadik a pontszerzők között az NBA örökranglistáján.

 

Legfrissebb hírek

Vérröggel diagnosztizálták a Bucks sztárját

Amerikai sportok
2025.03.26. 12:29

Jokics nélkül is fontos győzelmet aratott a Denver – videók

Amerikai sportok
2025.03.24. 08:13

NBA: húszmillió dollárért kelhet el Michael Jordan és Kobe Bryant meze

Amerikai sportok
2025.03.10. 22:07

Videó: Kawhi Leonard a hosszabbítás dudaszója után, öt védő között dobta a győztes kosarat

Amerikai sportok
2025.03.10. 08:03

Doncic tripla duplájával győzni tudott a Dallas elleni első meccsén – videók

Amerikai sportok
2025.02.26. 08:23

Vége a huzavonának! Jimmy Butler a Golden State Warriorsban folytatja – hivatalos

Amerikai sportok
2025.02.07. 12:33

LeBron James ismét történelmi teljesítménnyel vezette győzelemre a Lakerst

Amerikai sportok
2025.02.07. 08:56

NBA: sorozatban harmadszor is kikapott a New York Knicks

Amerikai sportok
2025.01.07. 08:04
Ezek is érdekelhetik