Biztosan sokan emlékeznek rá, amikor Tracy McGrady 33 másodperc alatt 13 ponttal terhelte meg a San Antonio Spurs gyűrűjét, győzelemre vezetve a Houston Rocketset 2004. december 9-én az észak-amerikai profi kosárlabdaliga alapszakaszában. Az 1983–1984-es idény rájátszásának első körében Isiah Thomas másfél perc alatt szórt 16 pontot, ám döbbenetes teljesítménye gyakorlatilag semmit sem ért. Vagy mégis?
KÖZBESZÓLT A MOTOKROSSZ
Ha a playoff kezdetekor a főcsoport negyedik és ötödik helyezettje találkozik, fokozott izgalmakra van kilátás, hiszen nagyjából egyenlő erők feszülnek egymásnak. Így volt ez 34 esztendővel ezelőtt a Detroit Pistons és a New York Knicks párharcában is. A két fél akkor találkozott egymással először a keleti rájátszásban – azóta is csupán két ízben futottak össze –, és ha már így alakult, minden idők egyik legfantasztikusabb viadalát hozták tető alá, középpontban Isiah Thomasszal és Bernard Kinggel, az NBA Hírességek Csarnokának tagjaival.
Ekkor még „csak” három mérkőzést kellett nyerni az első körben, a Pistons és a Knicks úgy jutott el az ötödik összecsapásig, hogy előbb a Knicks elvette – 1:16-tal a vége előtt még a Pistons vezetett hat ponttal –, majd a Detroit visszaszerezte a pályaelőnyét.
Az április 27-i sorsdöntő mérkőzést otthon is idegenben játszotta a Detroit, ugyanis hazai pályáján, a Pontiac Silverdome-ban motokrosszversenyt rendeztek, így költöznie kellett a Joe Louis Arenába.
„Showdown in Motown” – vagyis „Végső összecsapás Motownban” (Detroitot motorvárosnak hívják az amerikaiak, a rövidítés a legendás helyi lemezgyárra utal), nem mellékesen a légkondicionálás hiánya miatt csaknem 50 fokos hőségben. Ráadásul a külvárosi környezethez szokott detroiti játékosok annyira nem ismerték a belsőbb részeket, hogy Mike Abdenour segédedző szépen lerajzolta nekik az útvonaltervet egy papírra, hogy megtalálják a csarnokot… – amelyben az említett körülmények miatt az NBA-történelem legforróbb mérkőzését rendezték.
INFLUENZA ÉS UJJFICAM
A meccsre aztán odataláltak a Pistons kosarasai, a dobásaik pontosságát viszont nem sikerült ilyen jól bemérni, alig több mint negyven százalékkal céloztak a forró és füstszagú arénában. Azért a New York-iak sem voltak sokkal jobb bőrben, Bernard King például azt hitte, hogy a második félidőre ki sem tud menni, totálisan a padlón volt. A harmadik negyed elején beütötte negyedik faultját, így legalább kilenc percet szusszanhatott a padon.
Időzzünk is el egy csöppet a kitűnő bedobónál, aki mindkét kezén kificamodott középső ujjal és elhúzódó influenzával viaskodott a párharc során. A teljesítményén ez különösebben nem látszott, hiszen az öt mérkőzésen 42.6 pontot átlagolt a Pistons ellen, amely hét év után szerepelt ismét a rájátszásban. Isiah Thomas viszont életében először, de tapasztalatlanságát „felülírta”, hogy megmutathatta elképesztő képességeit a nagyvilágnak. A Knicks talán már nyeregben érezhette magát, alig két perc volt hátra, és 106–98-ra vezetett. Ezután jött el Thomas karrierjének leghihetetlenebb másfél perce, betörésből, hárompontosból, labdaszerzés utáni büntetőkből egyaránt eredményes volt. Azonban King sem hagyta annyiban a dolgot, alapvonali tempója sikeresnek bizonyult (a záró jó öt percben 12 pontot dobott), és 114–111-es előnyhöz jutott csapata az utolsó harminc másodpercen belül. Chuck Daly, a Pistons edzője időt kért, Bill Laimbeer passza után Thomas azonnal bevágta a triplát, 90 másodperc alatt 16 pontot szerzett összesen. A maradék időben nem született kosár – Thomas vezette fel a labdát az utolsó dobáshoz, Darrell Walker kiütötte a kezéből a labdát, és azonnal indította Trent Tuckert. A hátvéd óriási lendülettel rohant a Pistons kosara felé, a másodpercek pörögtek, Tucker feltette a játékszert, mire a visszafutó védő agyonütötte. Szerencséjére időn túl, így jöhetett a hosszabbítás.
Thomas pályafutásának legszebb jelenetei (3:09-től a New York elleni parádé):
ZAJOS SIKEREK IS JÖTTEK
Írásunk első bekezdéséből kitalálhatták, nem az lesz a záró fejezet, hogy a ráadás öt percében tovább szárnyalt a Pistons, és a sírból visszahozva a mérkőzést nyert is. Thomas ugyanis három próbálkozásból sem tudott betalálni, aztán kipontozódott, követte őt a center Laimbeer is, ráadásul Kelly Tripucka pontatlanul hajigált végig a találkozón, s ezen a rossz „szokásán” a hosszabbításban sem változtatott. King viszont 44 pontjából négyet erre a periódusra is tartogatott, a Knicks 127–123-ra győzött, és a konferencia elődöntőjébe jutott. Amelyben hetedik mérkőzésre kényszerítette a korszak legmeghatározóbb gárdáját, a Boston Celticset, ám a Boston Gardenben nem tudott győzni a későbbi bajnok ellen. Thomas és King lélekemelő párviadala lecsupaszítva úgy nézett ki tehát, hogy előbbi másfél perc alatt szórt 16 pontjával kiharcolta a hosszabbítást, de ott kudarcot vallott, míg King parádés mutatványával továbbjuttatta ugyan csapatát, azonban a következő akadályban elbotlottak. Ezután már csak kétszer mutathatta meg tudását a playoffban, túl a zeniten nem alkotott maradandót.
A kiismerhetetlenül cselező Thomas pályafutása viszont csak a ’84-es rájátszással vett lendületet igazán! Daly irányításával a Detroit Pistons a Knicks elleni fiaskó után sorozatban nyolcszor bekerült a playoffba – 1988-ban nagydöntőt veszített a Los Angeles Lakers ellen, 1989-ben söpréssel vágott vissza a fináléban, és 1990-ben is bajnoki aranygyűrűket szerzett, a franchise fennállása során első két alkalommal. A ’90-es döntő legértékesebb játékosának Thomast választották. Aki nem szurkolt a „Rosszfiúknak”, egyenesen utálta őket; Thomas háta mögött olyan csibészek sorakoztak, mint John Salley, Rick Mahorn, Dennis Rodman és Laimbeer. Ütöttek-vágtak mindenkit, aki szembe jött, de hát mindenki máshogyan lel rá a győzelem felé vezető útra…
Az 57. születésnapját hétfőn ünneplő Thomasnak az Egyesült Államok válogatottjával nem volt szerencséje. Tagja volt az 1980-as moszkvai olimpiára készülő nemzeti csapat keretének, ám a bojkott miatt nem vehetett részt a játékokon. 1984 és 1988 kiesett neki, hiszen már nem volt egyetemista, 1992-ben azonban eljött a lehetőség, először szerepelhettek profi NBA-játékosok is a válogatottban. A nagyszerű Dream Teamet Chuck Daly edzette, aki sikert sikerre halmozott Thomasszal, a csapattársak azonban nem akartak együtt játszani a sztárirányítóval. Michael Jordan állt a kezdeményezés élére, ugyanis nem nyugodott bele abba, hogy a „Rosszfiúk" éveken keresztül gyepálták őt a Chicago Bulls–Detroit Pistons mérkőzéseken. Thomasnak lehetett volna még egy dobása. Az 1994-es világbajnokságra készülő Dream Team II keretében ott találhatta a nevét – Jordan ekkoriban baseballozott –, ám súlyos Achilles-ín-sérülést szenvedett, ennek következtében nemcsak a vb-t kellett kihagynia, a karrierjét is befejezte. |