NBA: ebben a szezonban is Curry mezéből fogyott a legtöbb

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2018.04.17. 21:57
Sorozatban a harmadik idényben is a címvédő Golden State Warriors sztárja, Stephen Curry mezéből fogyott a legtöbb az észak-amerikai kosárlabda-bajnokság (NBA) játékosai közül.

Az NBA hivatalos boltjának kedden közzétett listája szerint csapat szinten is a Warriorshoz kapcsolódó termékek voltak a legkelendőbbek, megelőzve a tavaly döntős Cleveland Cavaliers és a harmadik helyre felzárkózó Philadelphia 76ers együttesét. Utóbbi, amely 52–30-as mérleggel harmadik helyen zárt keleten az alapszakaszban, a 2002–2003-as szezonban volt ilyen előkelő helyen.

A 76ersnek két játékosa, Joel Embiid (8.) és Ben Simmons (10.) is befért a tíz legkeresettebb mezű játékos közé, ahol Curry mögött a Cavs sztárja, LeBron James, valamint az ugyancsak warriorsos Kevin Durant végzett a dobogón.

Az idei alapszakasz legértékesebb játékosának (MVP) várt houstoni James Harden kilencedik lett.


A 76ersnek két játékosa, Joel Embiid (8.) és Ben Simmons (10.) is befért a tíz legkeresettebb mezű játékos közé, ahol Curry mögött a Cavs sztárja, LeBron James, valamint az ugyancsak warriorsos Kevin Durant végzett a dobogón.

Az idei alapszakasz legértékesebb játékosának (MVP) várt houstoni James Harden kilencedik lett.

Legfrissebb hírek

Amerikából jöttem: csak három bajnokesélyes lenne? Felvezettük az NBA-rájátszást Rédai Gáborral

Amerikai sportok
2025.04.10. 15:53

Közönségszórakoztató meccsen csapott össze LeBron James és Stephen Curry – videók

Amerikai sportok
2025.04.04. 07:59

Curry 52, Jokics karrierrekord 61 pontot dobott, de csak egyikük csapata nyert – videók

Amerikai sportok
2025.04.02. 08:20

Curry még mindig sérült, ezért nem játszott a Heat ellen

Amerikai sportok
2025.03.26. 14:47

Vérröggel diagnosztizálták a Bucks sztárját

Amerikai sportok
2025.03.26. 12:29

Jokics nélkül is fontos győzelmet aratott a Denver – videók

Amerikai sportok
2025.03.24. 08:13

Steph Curry szolid teljesítménnyel és győzelemmel ünnepelte a 4000 triplás mérföldkövet – videók

Amerikai sportok
2025.03.14. 06:55

Videó: Kawhi Leonard a hosszabbítás dudaszója után, öt védő között dobta a győztes kosarat

Amerikai sportok
2025.03.10. 08:03
Ezek is érdekelhetik