Hatéves mélyrepülés és négy térdműtét után feltámadt a „dinoszaurusz”

HULLÁMVASÚT

Egy kis játékra invitáljuk olvasóinkat. Képzeljük el, hogy már gyermekként letesszük a voksunkat a számunkra megfelelő szakma mellett, s ahogy szépen lépegetünk előre a ranglétrán, egyre közelebb kerülünk álmaink munkahelyéhez. Be is jutunk oda, egészen odáig, hogy 22 évesen, a cégnél eltöltött harmadik év után szakmánk legjobbjának választanak minket az adott szezonban.

Mi pedig – mi mást csinálnánk – reménykedünk abban, hogy talán nem ez a végállomás, ahogyan a vállalatnál is egyre többen bíznak benne, hogy a világ valaha volt legjobbjának leköszönése után húsz évvel újra egyenesbe kerülnek a dolgok, és ismét elérhető a korábbi sikereknek legalább egy része. Ám ekkor jönnek az egészségügyi problémák, a reményteljes jövő megvalósítása helyett pedig műtéteken és kórházi kezelések sorozatán kell átesnünk.

Visszatérünk ugyan, ám szakmánk aktuális legjobbja már nem először áll utunkba a végső sikerhez vezető úton, mi pedig álmaink munkahelyéről másik céghez kerülünk. Itt először nem alakulnak rosszul a dolgok, ám ismét közbeszól az egészség (hiánya), illetve magánéleti problémáink is a felszínre buknak – a felépülés után megint új helyen láthatunk munkához.

Ott sorozatos egészségügyi gondjaink miatt eszünkbe jut, hogy talán abba kellene hagyni ezt az egészet, és valami mással keresni a kenyerünket, miközben szinte mindenki leír minket. Végül visszatérünk, de alig egy hónappal később kiderül, hogy új munkahelyet kereshetünk magunknak – meg is találjuk ezt egy olyan helyen, ahol néhány korábbi társunk vár ránk. Nehezen kapjuk el a fonalat, keveset bíznak ránk, fél évvel később azonban váratlanul kiemelkedő teljesítményt nyújtva visszahozunk valamit abból, amit hét-nyolc éve tudtunk, felemelő pillanatokkal megörvendeztetve ezzel azokat, akik mellettünk állnak – és persze saját magunkat.

Ugye, hogy szinte kezelhetetlennek tűnik ez a fizikai és érzelmi hullámvasút? Pedig pontosan ezen ment át Derrick Rose, és miután mindezen átment, karrierje legjobbját nyújtotta csütörtök hajnalban.

FORDÍTSUK LE MINDEZT A KOSÁRLABDA NYELVÉRE!

Derrick Rose Chicago egyik veszélyesnek számító kerületében, Englewoodban született 1988. október 4-én, és ott is nőtt fel. Tehetséges kosaras testvéreivel sokat járták a környékbeli pályákat, az ifjú Rose tehetsége pedig annyira felkeltette a helyiek figyelmét, hogy édesanyja megtiltotta neki az utcai pályákon való játékot, mert attól tartott, hogy az utcákat járó ügynökök eltérítik majd az NBA-be vezető úttól.

A kis Derrick így is folyamatosan fejlődött, a Memphis Egyetem pedig ösztöndíjat ajánlott neki, amit el is fogadott. Első évében nagyszerű sikereket ért el a csapattal, ám második esztendeje már nem volt – 2008-ban úgy döntött, hátralévő egyetemi éveit nem tölti ki, hanem egyből bejelentkezik az NBA-draftra, vagyis a játékosbörzére. Ahol a chicagói Derrick Rose-t a legendás Michael Jordan egykori alakulata, a Chicago Bulls választotta ki, mégpedig az első helyen. El lehet képzelni, hogy örültek a helyiek a „saját” fiuknak, akiről sok mindent el lehetett mondani, csak éppen azt nem, hogy ügyetlen lenne.

Első idényében ő lett az Év újonca, és egyéves kihagyás után a Bulls visszajutott vele a rájátszásba, ahol a regnáló bajnok Boston Celticsnek 36 pontot dobott élete első playoffmérkőzésén (ezzel egy bizonyos Kareem Abdul-Jabbar 1970 óta fennálló rekordját állította be). Meg is nyerte a csatát a Chicago, de a háborút nem: a Boston hét meccsen jobbnak bizonyult, így Ray Allenék mentek tovább.

Második szezonját bokasérüléssel kezdte, ám ahogy gyógyult, a játéka is javult, sőt ebben az évadban pedig meghívták az All Star-gálára, ahol a már szupersztár LeBron James, vagy a legendás Kevin Garnett csapattársa volt a keleti gárdában. Az ESPN szerint ekkor az ő nevével ellátott mez volt a negyedik legkelendőbb az NBA-ben.

Harmadik idényében még nagyobb elismerésben részesítették: 22 évesen és hat hónaposan az NBA történetének legfiatalabbjaként választották meg a 2010–2011-es szezon legértékesebb játékosának (MVP), együttesével pedig a keleti konferenciadöntőig jutott – ott a LeBron James, Dwyane Wade, Chris Bosh trióval felálló Miami Heat állta útját. Nagyszerű teljesítményével meggyőzte a Bulls vezetőit, akik öt évre szóló, 94.8 millió dolláros szerződést kínáltak neki – Rose el is fogadta az ajánlatot.

HOL CSÚSZOTT EL AZ ÉPÜLŐ SIKERSZTORI?

A 2011–2012-es szezonban azonban valami elindult a rossz irányba. Bár eleinte jól játszott, az alapszakaszban mindössze 39 mérkőzésen lépett parkettre a 82-ből sérülések miatt. A Bulls bejutott a rájátszásba, ám a Philadelphia 76ers ellen megkezdődött Rose elképesztő pechszériája: mindössze egy lepattanóra és egy asszisztra volt a tripla duplától a párharc első mérkőzésén, amikor alig több mint egy perccel a vége előtt, 12 pontos vezetésnél (tehát egészen nyugodtan pihenhetett volna már a kispadon) egy felugrás után rosszul fogott talajt, és elszakadt az elülső keresztszalag a bal térdében.

Rose felépülése talán a vártnál is tovább tartott: a playoff hátralévő szakasza mellett a teljes 2012–2013-as idényt is kihagyta a műtét és az azt követő rehabilitáció miatt – az egyetlen örömöt fia születése jelentette számára akkori barátnőjétől, Mieka Reese-től. A csapat ugyan nélküle is bejutott a rájátszásba, ám irányítója nélkül sima, 4–1-es vereséget szenvedett a bajnoki cím felé robogó Miami Heattől.

A 2013–2014-es szezon elején azonban visszatért a chicagói kedvenc, és bizakodva nyilatkozott az állapotáról.

„Sokkal robbanékonyabb vagyok most. Jobban bírom az ütközéseket, magasabbra tudok ugrani” – reménykedett a Bulls akkori egyese.

A játék azonban nem ment neki olyan jól, mint sérülése előtt, a hatékonysága sokat romlott, ám ennél nagyobb gondot jelentett, hogy novemberben a jobb térdében található meniszkusz sérült meg a Portland Trail Blazers elleni meccsen, műteni kellett, és az idény hátralévő részét kihagyni kényszerült.



Az újabb hosszú kényszerpihenőt követően a 2014–2015-ös évad elejére felépült, de februárban ismét kidőlt, ugyanazzal a meniszkuszsérüléssel, amilyet a Blazers ellen elszenvedett az ezt megelőző szezonban. Szerencséjére az operáció után ezúttal gyorsabb volt a felépülés, áprilisban visszatért, a Bulls be is jutott a rájátszásba, ám megint az azóta Clevelandbe visszatérő LeBron James ütötte el a Cavaliersszel a további küzdelmektől.

A 2015–2016-os volt Rose utolsó chicagói idénye: egy arccsonttörés és az azt helyreállító műtét következtében maszkban kezdte az alapszakaszt, majd a szezon során néha-néha megvillantott valamit abból az elképesztő tehetségből, amit karrierje elején mutatott, ám a Bikák nem kerültek be a playoffba, júniusban pedig a korábbi Szolnoki Olaj-játékos Justin Holidayjel együtt a korábbi MVP-t a New York Knickshez cserélték.

Rose chicagói karrierje itt véget ért – a helyi fiú távozott a Bullstól.

ROSE 10 LEGJOBB CHICAGÓI PILLANATA

KITÉRŐ NEW YORKBAN ÉS CLEVELANDBEN

Egy évet töltött a Nagy Almában Derrick Rose, mind a 64 mérkőzésén kezdőként kapott lehetőséget, átlagban 18 pontot és 4.4 asszisztot tett a közösbe. Amikor novemberben először lépett pályára a Bulls ellen a United Centerben, dupla duplával segítette a csapatát, a Knicks pedig legyőzte a Chicagót.

Ám nem volt vele minden rendben a pályán kívül: meggyanúsították, hogy két barátjával szexuális erőszakot követett el korábbi barátnője ellen. Rose-t és társait végül felmentették, ám nem értek véget a gondok: 2017 januárjában a klub engedélye és tudta nélkül utazott Chicagóba az édesanyjához, a Knicks pedig már a lakására is elküldte egy emberét, mert azt hitték, baj van. Később előkerült a játékos, bocsánatot is kért, megbüntették, de visszatérhetett az együtteshez. Áprilisban viszont a bal térde meniszkusza sérült ugyanúgy, mint korábban kétszer is a jobb térdében lévő, így újabb műtét és kényszerpihenő várt rá.

A 2017–2018-as szezont már LeBron James oldalán, a Cleveland Cavaliersnél kezdte, ám mindössze tizenhét meccsen lépett pályára az ohióiaknál. Novemberben elege lett: sorozatos sérülései és fogyó lelkesedése miatt határozatlan időre elvonult a csapattól – a visszavonuláson gondolkodott. Kisebb bokasérülése után azonban elkezdett a visszatérésén dolgozni a Cavs orvosi stábjával, januárban két hónap kihagyás után vissza is tért – de februárban jött az újabb váltás, a Utah Jazzhez cserélték.

Rose-t ekkorra gyakorlatilag mindenki leírta, ami nem is csoda, ha egy játékos maga is a visszavonuláson gondolkodik, ráadásul mindössze 29 évesen. „Az élet nem igazságos, a kosárlabdában sem – főleg Derrick Rose-zal nem. Maradhat vagy mehet, ám az ígéretes NBA-karrierje rég véget ért” – írta 2017 novemberében róla a CBS, a Chicago Sun-Times pedig így fogalmazott idén januárban: „Nem illik többé az NBA-be. Egy dinoszaurusz” – utalva ezzel finoman arra, hogy Rose kihalt, eltűnt a ligából.

MINNESOTAI REMÉNYSUGÁR

A Jazznél nem tartottak rá igényt, a csere után elküldték, márciusban viszont korábbi chicagói edzője, Tom Thibodeau csapata, a Minnesota Timberwolves jelentkezett be érte. Jimmy Butlert és Taj Gibsont még szintén Chicagóból ismerte, ám ez sem jelentett számára könnyű beilleszkedést: a 2017–2018-as szezonban tizennégy, a jelenleg is futó idényben egyelőre nyolc mérkőzésen léphetett pályára – nyugodtan mondhatjuk tehát, hogy nem rá építik a gárdát.

Senki, valószínűleg még ő maga sem számított rá, de 2018. október 31-én hosszú idő után megint az ő estéje volt. A Timberwolvestől elvágyódó Jimmy Butler, illetve az állítólag sérüléssel küzdő Jeff Teague nem lépett pályára, Thibodeau pedig a 30 éves irányítónak adta a karmesteri pálcát, szabad kezet adott neki. Ráadásul – jusson eszünkbe – pont az ellen a Utah Jazz ellen, amely nem tartott rá igényt, miután Clevelandből elcserélte. Ismét kezdőként léphetett pályára, 31 dobásából 19 ült – a 63 százalékos találati arány kifejezetten jónak számít, főleg egy kinti játékosnál –, négy triplát is bevágott, összesen ötven pontot szerzett, ami teljes karrierje legjobbja, a végén ő dobta be az utolsó kosarat, és Dante Exum potenciális egyenlítő tripláját is ő blokkolta a végső dudaszó előtt.

Ízlelgessük még kicsit ezt az ötvenest: a jelenkor nagyjai közül LeBron James 11, James Harden 9, Stephen Curry 6 alkalommal dobott legalább ennyi pontot, míg a már visszavonult legendák közül Wilt Chamberlain vezeti az örökranglistát döbbenetes számmal, 118 minimum 50 pontos meccsével, Michael Jordan 31-gyel a második, Kobe Bryant 25-tel a harmadik helyen áll.

Nem is bírt a könnyeivel a fantasztikus este végén Rose, az egész csapat a nyakába borult, de valószínűleg minden szó kevés ahhoz, hogy leírjuk, mit érezhetett a meccs után a korábbi MVP – az érzelmes interjúban elmondta, „kidolgozta a s.ggét” azért, hogy itt lehessen.

AZ ELKÉPESZTŐ ROSE-ÖSSZEFOGLALÓ, AZ ÜNNEPLÉS ÉS AZ INTERJÚ