NBA: az Oklahoma City mindkét sztárját megoperálták

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2019.05.08. 13:22
Russell Westbrookot és Paul George-ot, az Oklahoma City Thunder kosárlabdacsapatának legjobbjait megoperálták kedden Los Angelesben.

A Thunder az NBA rájátszásának első fordulójában búcsúzott, s a két játékos nem várt sokat, hogy régóta húzódó sérüléseiket orvosolják.

A komolyabb problémákkal az olimpiai bajnok George küzdött az elmúlt időszakban. Neki a még februárban megsérült jobb vállát műtötték meg, majd néhány héten belül a bal vállára is sor kerül, mivel az sem egészséges. Csapata tájékoztatása szerint az operációk után hosszú rehabilitáció vár rá, így biztosan nem kezdheti meg a felkészülést az új idényre csapattársaival együtt.

Az olimpiai és világbajnok Westbrooknak a bal kezén az egyik ujját, valamint a jobb térdét kellett műteni. Ő szerencsésebb George-nál, ugyanis várhatóan már az edzőtábor nyári rajtjára felgyógyulhat.

A két játékos magasan kiemelkedett a Thunderből a szezonban. Az alapszakaszban George 28 pontot, 8.2 lepattanót és 4.1 gólpasszt, míg Westbrook 22.9 pontot, 11.1 lepattanót és 10.7 gólpasszt ért el átlagban meccsenként. A rájátszásban aztán a kiváló játékuk is kevés volt a Portland Trail Blazers ellen.

Legfrissebb hírek

Jokics nélkül is fontos győzelmet aratott a Denver – videók

Amerikai sportok
Tegnap, 8:13

Kevin Durant 42 pontot szórt, a Suns meglepően simán verte a bajnokesélyes Cavalierst

Amerikai sportok
2025.03.22. 09:46

A Luka Doncic vezette Lakers legyőzte a Jokics nélküli Denvert – videók

Amerikai sportok
2025.03.20. 07:38

Hiába Adetokunbo tripla duplája, kikapott a Bucks az OKC-től

Amerikai sportok
2025.03.17. 07:33

NBA: 88 pontig jutott összesen a két MVP-favorit – VIDEÓK

Amerikai sportok
2025.03.16. 08:15

Shai Gilgeous-Alexander vezérletével az OKC legyőzte a címvédőt Bostonban – videók

Amerikai sportok
2025.03.13. 08:33

Videó: Kawhi Leonard a hosszabbítás dudaszója után, öt védő között dobta a győztes kosarat

Amerikai sportok
2025.03.10. 08:03

A Cavs jutott be elsőként az NBA rájátszásába, Harden 50 pontjával győzött a Clippers

Amerikai sportok
2025.03.06. 08:20
Ezek is érdekelhetik