NBA: Jordanhez hasonlította Leonardot – 50 000 a büntetés!

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.06.01. 07:00
null
Kawhi Leonard egy idei meccsen (Fotó: AFP)
Pénteken ötvenezer dolláros büntetéssel sújtotta az észak-amerikai profi kosárliga (NBA) a Los Angeles Clipperst, miután vezetőedzője, Doc Rivers egy minapi televíziós szakértése során minden idők egyik legjobbja, Michael Jordan játékához hasonlította Kawhi Leonard, a Toronto Raptors játékosának produkcióját.

 

A súlyos büntetést természetesen nem az összehasonlítás ténye miatt szabták ki, hanem azért, mert a liga úgy ítélte meg, hogy Doc Rivers megsértette az úgynevezett „csábítást tiltó” szabályt, melynek lényege: egy csapat képviselője nem tehet ajánlatot egy másik klub szerződésben álló játékosának, még az ügynökén, edzőjén, családtagjain keresztül sem, sőt közvetetten – például a média közreműködésével – sem, mert ezzel sérti az összes többi, mindenekelőtt a kosarast foglalkoztató klub érdekeit.

Kawhi Leonard nyáron szabadügynök lesz, akkor már bármelyik klubbal tárgyalhat a jövőjéről, ám egyelőre szerződés köti a nagydöntőben érdekelt Torontóhoz, vagyis „érinthetetlen”. A liga szerint ugyanakkor Rivers dicsérő szavai egy másik klub játékosának tett burkolt szerződési ajánlatnak is felfoghatók – márpedig a fentiek értelmében az ilyesmi szigorúan tilos.

Az előrejelzések szerint a Clippers fontos szereplője lesz a holt idény játékospiacának, Leonard iránti kitartó érdeklődése sem titok.

„Leginkább benne fedezhetjük fel Jordant. Vannak más remek kosarasok is, LeBron csodálatos, KD (Kevin Durant) csodálatos. És bár Leonard nem Jordan, a maiak közül az ő játéka hasonlít a leginkább Jordanére” – ezek a mondatok verték ki a biztosítékot a liga illetékeseinél.

AZ A BIZONYOS TV-MŰSOR


 

Legfrissebb hírek

Vérröggel diagnosztizálták a Bucks sztárját

Amerikai sportok
2025.03.26. 12:29

Jokics nélkül is fontos győzelmet aratott a Denver – videók

Amerikai sportok
2025.03.24. 08:13

Videó: Kawhi Leonard a hosszabbítás dudaszója után, öt védő között dobta a győztes kosarat

Amerikai sportok
2025.03.10. 08:03

Doncic tripla duplájával győzni tudott a Dallas elleni első meccsén – videók

Amerikai sportok
2025.02.26. 08:23

Vége a huzavonának! Jimmy Butler a Golden State Warriorsban folytatja – hivatalos

Amerikai sportok
2025.02.07. 12:33

LeBron James ismét történelmi teljesítménnyel vezette győzelemre a Lakerst

Amerikai sportok
2025.02.07. 08:56

NBA: sorozatban harmadszor is kikapott a New York Knicks

Amerikai sportok
2025.01.07. 08:04

NBA: a Los Angeles Lakers szerződtette Valerio-Bodon Vincentet

Amerikai sportok
2024.09.05. 07:34
Ezek is érdekelhetik