NHL: egyenlített a Colorado Avalanche, a hetedik meccs dönt

H. D./MTIH. D./MTI
Vágólapra másolva!
2020.09.03. 07:06
Az észak-amerikai profi jégkorongbajnokság (NHL) rájátszásában, a Nyugati főcsoport elődöntőjében a Colorado Avalanche egymás után másodszor győzte le a Dallas Starst, ezzel egyenlített egyik fél negyedik sikeréig tartó párharcban, és kiharcolta a hetedik, mindent eldöntő találkozót.

A párharc hatodik meccsén az első harmad hajrájáig nem született gól, akkor viszont kevesebb mint két percen belül mindkét gárda betalált. Innentől viszont már csak az Avalanche, mely végül magabiztos, 4–1-es sikerrel harcolta ki a mindent eldöntő hetedik meccset.

A Colorado annak ellenére tudott nyerni szerdán, hogy ezúttal sem számíthatott első és második számú kapusára, illetve a mezőnyjátékosok közül is hárman hiányoztak sérülés miatt, majd a találkozón két újabb ember dőlt ki: a csapatkapitány Gabriel Landeskog és az újonc Conor Timmins. A harmadik számú hálóőr, Michael Hutchinson kapott egy potyagólt, a dallasiak további 27 lövését viszont hárítani tudta, Mikko Rantanen és Nathan MacKinnon pedig egyaránt egy-egy góllal és gólpasszal zárták a meccset. Utóbbi sorozatban 14. rájátszásmérkőzésén szerzett pontot (9 gól, 16 gólpassz), ami klubrekord.

A párharc zárómérkőzését pénteken rendezik Edmontonban.

Az NHL alapszakasza március 12-én szakadt félbe a koronavírus-járvány miatt, a rájátszás augusztus 11-én kezdődött két helyszínen (Torontóban és Edmontonban) zárt kapuk mögött, teljes elszigeteltségben, hivatalos elnevezéssel „buborékban”.

NHL, RÁJÁTSZÁS
NYUGATI FŐCSOPORT, ELŐDÖNTŐ
Dallas Stars–Colorado Avalanche 1–4
(1–1, 0–1, 0–2)
Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc állása: 3–3

Legfrissebb hírek

Ovecskin hat gólra a rekorddöntéstől, a Winnipeg bejutott a rájátszásba

Amerikai sportok
5 órája

NHL: szétlövés után győzött a Vancouver és a Columbus is

Amerikai sportok
Tegnap, 7:32

NHL: ismét hétig jutott a Los Angeles Kings

Amerikai sportok
2025.03.24. 07:03

NHL: Ovecskin gólpasszokig jutott, a Washington legyőzte a címvédőt

Amerikai sportok
2025.03.23. 07:27

NHL: végig vezetve nyert a Penguins a Blue Jackets ellen

Amerikai sportok
2025.03.22. 10:22

Ovecskin már csak hat gólra van Gretzky rekordjától

Amerikai sportok
2025.03.21. 08:44

Az NHL és a Nemzetközi Jégkorongszövetség egyeztet a profi hokisok olimpiai részvételéről

Jégkorong
2025.03.20. 12:57

NHL: vétlen bírói közreműködéssel nyert a Maple Leafs a Colorado ellen

Amerikai sportok
2025.03.20. 08:16
Ezek is érdekelhetik