NCAA: a legnagyobb egyetemi sztár is elkapta a koronavírust

H. K.H. K.
Vágólapra másolva!
2020.10.30. 08:18
null
Trevor Lawrence (16) koronavírusos (Fotó: Getty Images)
Pozitív lett a koronavírustesztje Trevor Lawrence-nek, a Clemson Tigers amerikai futballistájának.

 

A 21 éves szupersztárról csütörtökön derült ki, hogy megfertőződött – Trevor Lawrence-nek elmondása szerint enyhe tünetei vannak, és miután kiderült, hogy beteg, természetesen kötelező, tíznapos karanténba vonult.

A pozitív teszttel biztossá vált, hogy az irányító nem játszhat csapata szombat esti, Boston College elleni mérkőzésén, de még a november 8-i, Notre Dame elleni találkozón is kérdéses a szereplése.

Lawrence az egyetemi futball legnagyobb sztárjának számít, betonbiztos 1/1-es kiválasztott lesz, ha úgy dönt, hogy részt vesz a 2021-es NFL-drafton.

Minden, ami az NFL 2020-as idényével kapcsolatos, egy helyen itt!

Legfrissebb hírek

Kós Hubert 100 háton is megnyerte az amerikai egyetemi bajnokságot

Úszás
2 órája

Kós Hubert amerikai egyetemi bajnok lett 200 vegyesen

Úszás
23 órája

Öt éve bénította meg a világot a koronavírus-járvány

Egyéb egyéni
Tegnap, 9:12

Ábrahám Minna egyéni csúcsot úszott az amerikai egyetemi bajnokságon

Úszás
2025.03.22. 10:40

Chase rekordösszegért hosszabbított, Higgins is rengeteg pénzért marad a Bengalsnál

Amerikai sportok
2025.03.17. 19:17

Filipovity Péter dupla duplával segítette győzelemre csapatát a Louisiana Tech ellen az NCAA-ben

Amerikai sportok
2025.03.07. 09:13

Magyar kosaras vezette győzelemre csapatát az Egyesült Államokban – videó

Kosárlabda
2025.02.21. 10:04

Az NFL-t 2029-ig a Network4 adja, exkluzív közvetítéssel érkezik az 59. Super Bowl

Amerikai sportok
2025.02.04. 15:24
Ezek is érdekelhetik