Videó: legyőzte a rákot, állva ünnepelték a játékost

K. D.K. D.
Vágólapra másolva!
2021.02.28. 20:33
Trey Mancinit nem valószínű, hogy sokan ismerik itthon, az Egyesült Államokban azonban a Baltimore Orioles baseballjátékosának neve egybeforrt a küzdeni akarással!

A 28 éves baseballjátékos 2016-ban mutatkozott be az MLB-ben, és szinte azonnal csapata egyik legjobbja lett. 2019-ben azonban közölte, egy műtét miatt fel kell hagynia a baseballal, és lehet, hogy sosem tér már vissza. egy műtét miatt fel kell hagynia a baseballal, és lehet, hogy sosem tér már vissza.

Kiderült ugyanis, hogy harmadik stádiumú vastagbélrákot diagnosztizáltak Mancininél, aki már csak a kemoterápiában bízhatott. A játékos azonban az orvosait is meglepve, elképesztő hozzáállásával és harcosságával legyőzte a rákot!

Mancini kevesebb mint egy alatt legyőzte a rákot (Fotó: Getty Images)
Mancini kevesebb mint egy alatt legyőzte a rákot (Fotó: Getty Images)

Ma pedig, kevesebb mint egy évvel a diagnózis után már ott volt a kezdőcsapatban a Baltimore Orioles tavaszi felkészülési meccsén, a negyedig töltött stadionban pedig állva ünnepelték a szurkolók!


 

Legfrissebb hírek

Videó: ez nem lehetett kellemes – 170 km/órával kapta fejbe a labda a dobót

Amerikai sportok
2025.02.21. 17:36

Andre Agassi és Steffi Graf fia bemutatkozik a német válogatottban

Amerikai sportok
2025.02.14. 11:21

MLB: minden idők leghosszabb idejű és legnagyobb összegű sportszerződését kötötte meg Juan Soto

Amerikai sportok
2024.12.09. 09:48

A pokolból a mennybe: 2024 legmeghatóbb sporttörténete ma éjjel ért véget

Amerikai sportok
2024.10.31. 13:15

MLB: története során nyolcadszor bajnok a Dodgers

Amerikai sportok
2024.10.31. 08:40

Csillagászati árakon kelnek el az MLB-nagydöntő belépői

Amerikai sportok
2024.10.22. 13:31

MLB: a Yankees és a Dodgers játssza a nagydöntőt

Amerikai sportok
2024.10.21. 09:35

Nincs reménye a gyógyulásra a hatszoros olimpiai bajnoknak

Kerékpár
2024.10.20. 15:00
Ezek is érdekelhetik