NBA: Wade csatlakozott a Utah Jazz tulajdonosi köréhez

M. D.M. D.
Vágólapra másolva!
2021.04.17. 11:41
null
Dwyane Wade 2020 februárjában (Fotó: AFP)
Kevesebb mint két évvel a visszavonulása után Dwyane Wade csatlakozott az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokságban (NBA) szereplő Utah Jazz tulajdonosi köréhez – számolt be róla az MTI.

 

„Wade nemcsak legendás kosárlabdázó, hanem nagyszerű vezető, üzletember és legfőképpen ember” – mondta új társáról Ryan Smith, aki 2020 óta többségi tulajdonosa a jelenleg ligaelső csapatnak.

„Tökéletes lehetőség volt társulni Ryan Smithhez a Utah Jazznél, mert ugyanolyan a jövőképünk és az értékrendünk” – fogalmazott Wade, aki 2019-es visszavonulásakor már jelezte, hogy tulajdonosként szeretne az NBA-ben maradni, de akkor nem sikerült megállapodnia tulajdonszerzésről egykori klubjánál, a Miami Heatnél.

A 39 éves Wade 16 idényt töltött az NBA-ben, a floridaiak mellett játszott a Chicago Bulls és a Cleveland Cavaliers színeiben is. A Miamival háromszoros bajnok 3-as mezszámát a Heat visszavonultatta. A 2008-ban olimpiai aranyérmes Wade tizenhárom All Star-gálán szerepelhetett.

(MTI)

Legfrissebb hírek

Vérröggel diagnosztizálták a Bucks sztárját

Amerikai sportok
2025.03.26. 12:29

Jimmy Butler visszatért Miamiba, és hatalmas pofonba szaladt bele új klubjával

Amerikai sportok
2025.03.26. 08:11

Jokics nélkül is fontos győzelmet aratott a Denver – videók

Amerikai sportok
2025.03.24. 08:13

Hiába Adetokunbo tripla duplája, kikapott a Bucks az OKC-től

Amerikai sportok
2025.03.17. 07:33

Videó: Kawhi Leonard a hosszabbítás dudaszója után, öt védő között dobta a győztes kosarat

Amerikai sportok
2025.03.10. 08:03

A Cavs jutott be elsőként az NBA rájátszásába, Harden 50 pontjával győzött a Clippers

Amerikai sportok
2025.03.06. 08:20

A címvédőt is bedarálta az elképesztő szériát produkáló Pistons, Chicagóban javított a Clippers – videók

Amerikai sportok
2025.02.27. 07:57

Doncic tripla duplájával győzni tudott a Dallas elleni első meccsén – videók

Amerikai sportok
2025.02.26. 08:23
Ezek is érdekelhetik