Videó: 104 kilósan a sprinterek közt? Az NFL-játékos bevállalta

Vágólapra másolva!
2021.05.10. 10:36
null
Izomkolosszus az atlétikapályán (Fotó: Getty Images)
Nem akármilyen kihívásra vállalkozott D. K. Metcalf, az NFL-ben szereplő Seattle Seahawks elkapója. A 23 éves, egyszer már Pro Bowlra is meghívott amerikaifutball-játékos szerette volna kipróbálni magát 100 méteres síkfutásban, ezért úgy döntött, elindul a profi atléták között az egyik olimpiai válogatón. 193 centisen és 104 kilósan.

Habár Metcalf a saját futamában kilencedik lett, így nem jutott tovább, 10.37-es hivatalos időeredményével összesítésben két versenyzőt is megelőzött. Ezzel a tizenhét induló közül tizenötödikként végzett, ami sokkal jobb eredmény annál, mint amire a legtöbben számítottak tőle. NFL-es kollégáitól és egy már visszavonult sprintertől, a világbajnok, olimpiai ezüstérmes trinidadi Ato Boldontól is dicséretet kapott.

A kaliforniai Walnutban megrendezett válogató leggyorsabb futója ezen a távon Isiah Young volt, aki 10.09-et repesztett.

„Akik ellen versenyeztem, azok világklasszis atléták – mondta Metcalf utólag az NBC-nek. – Ebből élnek. Az ő sebességük nagyban különbözik az én sportágamban megszokottól, és ez most is kitűnt. Ahogy korábban is említettem, egyszerűen csak örülök, hogy itt lehetek.”

 


 

 


 

 

Legfrissebb hírek

A legnagyobb érték: a tudás – Rátgéber László

Kosárlabda
2025.03.26. 09:34

Videó: öt perc alatt két gólt szereztek a törökök a magyar válogatott ellen

Magyar válogatott
2025.03.20. 19:53

Videó: Kökcü vezető találatára hat méterről Schäfer válaszolt

Magyar válogatott
2025.03.20. 18:40

Illovszky Dominik óriási futással elődöntős 60 méteren

Atlétika
2025.03.08. 13:04

NFL: rekordösszegért hosszabbít a címvédő Eagles Barkley-val; klasszist enged el a Chiefs – hivatalos

Amerikai sportok
2025.03.05. 16:57

Le lehet zárni a versenyt, megvan az év gólja? – VIDEÓ

Minden más foci
2025.03.04. 16:29

Szavazzon a XXI. század góljára! – Zsóri Dániel, 2019. február 16., Debrecen–Ferencváros 2–1

Labdarúgó NB I
2025.03.02. 11:19

„Úgy látok biciklis embereket a városban, hogy Karcag-sállal a nyakukban tekernek”

Labdarúgó NB II
2025.02.26. 21:51
Ezek is érdekelhetik