NBA: Schröder visszatér a Los Angeles Lakershez

Vágólapra másolva!
2022.09.17. 13:37
null
Dennis Schröder visszatért a Los Angeles Lakershez (Fotó: AFP)
Ismét a Los Angeles Lakers kosárlabdázója lesz a német Dennis Schröder – írja az MTI.

A klub csak megerősítette a szerződést, annak részleteit azonban már nem közölte. Rob Pelinka ügyvezető csupán azt emelte ki, hogy örülnek a több poszton is bevethető, rutinos játékos visszatérésének, akit jól ismernek.

Mark Bartelstein Schröder menedzsmentjének képviseletében ugyanakkor közölte: a Lakers egy évre állapodott meg a játékossal, akinek fizetése 2.64 millió dollár (1.08 milliárd forint) lesz.

A 29 éves kosaras 2013 óta szerepel az észak-amerikai bajnokságban (NBA), előbb az Atlanta Hawks, majd az Oklahoma City Thunder játékosa volt. A Lakersnél a 2020–2021-es idényt töltötte, 61 meccsen átlagban 15.4 pontja, 3.5 lepattanója, 5.8 gólpassza és 1.1 labdaszerzése volt. Az előző szezonban Boston Celtics és a Houston Rockets játékosa is volt, a két csapatban összesen 64 mérkőzésen lépett pályára, ahol átlagosan csaknem 29 percet töltött. Ezalatt 13.5 pontot szerzett, emellett volt 3-3 lepattanója és 4-6 gólpassza.

Az NBA-ben Schröder 621 találkozón játszott az alapszakaszban, plusz 52-szer a rájátszásban.

Legfrissebb hírek

NBA: 162 pontot dobott, és új franchise-rekordot állított fel az Indiana; félpályás triplával győzött a Chicago

Amerikai sportok
Tegnap, 7:56

NBA: Doncic és LeBron összehozta – az utolsó pillanatban győzött a Lakers a Pacers ellen

Amerikai sportok
2025.03.27. 07:24

Vérröggel diagnosztizálták a Bucks sztárját

Amerikai sportok
2025.03.26. 12:29

Jokics nélkül is fontos győzelmet aratott a Denver – videók

Amerikai sportok
2025.03.24. 08:13

NBA: LeBron James visszatért, de a Lakers súlyos vereséget szenvedett

Amerikai sportok
2025.03.23. 08:00

A „görög szörny” sima győzelemre vezette a Bucksot a Lakers ellen

Amerikai sportok
2025.03.21. 07:57

A Luka Doncic vezette Lakers legyőzte a Jokics nélküli Denvert – videók

Amerikai sportok
2025.03.20. 07:38

Sztárjai nélkül is majdnem nyert a Lakers Denverben

Amerikai sportok
2025.03.15. 08:37
Ezek is érdekelhetik