NBA: 10 sérültje van Denverben a bajnoki ünneplésnek

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2023.06.13. 19:45
null
A tetthely (Fotó: cnn.com)
A denveri rendőrség közlése szerint tíz ember sebesült meg abban a kedd hajnali lövöldözésben, amely a város kosárlabdacsapata, a Nuggets NBA-bajnoki győzelmét ünneplő tömegben tört ki.

 

A hatóság közleménye szerint a sportcsarnoktól mintegy másfél kilométerre, a bajnoki cím megnyerése után három és fél órával dördültek el a lövések, melynek körülményeit még vizsgálják. A Nuggets története során először nyerte meg az első számú észak-amerikai profiligát (NBA).

A sebesültek közül három ember állapota válságos, és a rendőrségi adatok szerint a könnyű sérültek között van a lövöldöző is. Denver város rendőrségi szóvivője azt közölte, hogy az utcán az incidens idején már kisebb volt a tömeg, mert az ünneplők többsége a környékbeli bárokban és szórakozóhelyeken gyűlt össze. Doug Schepman hozzátette, hogy tart a tanúk meghallgatása, és kiterjedt nyomozásról van szó.

A Nuggets hétfőn 94–89-re múlta felül a vendég Miami Heatet, és 4–1-es összesítéssel tudta megszerezni a bajnoki serleget.

Legfrissebb hírek

Doncic tripla duplájával győzni tudott a Dallas elleni első meccsén – videók

Amerikai sportok
2025.02.26. 08:23

A hosszabbításban vágott vissza az OKC-nek a Timberwolves, Jokicsék is nyertek – videók

Amerikai sportok
2025.02.25. 08:19

Doncic dupla duplázott, Jokics tripla duplázott a Nuggets–Lakers meccsen

Amerikai sportok
2025.02.23. 07:24

Pocsék napot fogott ki James és Doncic is, Markkanenék visszavágtak a Lakersnek

Amerikai sportok
2025.02.13. 08:27

Őrült meccsen nyert Dallasban a Kings, győztes meccsen mutatkozott be Doncic a Lakersben

Amerikai sportok
2025.02.11. 08:06

Vége a huzavonának! Jimmy Butler a Golden State Warriorsban folytatja – hivatalos

Amerikai sportok
2025.02.07. 12:33

LeBron James ismét történelmi teljesítménnyel vezette győzelemre a Lakerst

Amerikai sportok
2025.02.07. 08:56

NBA: Young dudaszós kosarával nyert az Atlanta, Booker rekorder lett Phoenixben – videó

Amerikai sportok
2025.02.04. 07:09
Ezek is érdekelhetik