Újraépítené a Spurs-dinasztiát Gregg Popovich, az NBA korelnöke

Egy 74 esztendős szenvedélyes borszakértő, nem mellesleg a világ egyik legprímább kosárlabdaedzője és egy 19 éves, 224 centis extra tehetség a földkerekség talán legjobb borait készítő országból.

Az NBA – sőt a négy nagy észak-amerikai profi liga – legrégebben aktív trénere és a kosárlabdaliga legújabb szupersztárjelöltje. Pop és Wemby, azaz Gregg Popovich és Victor Wembanyama.

Ők adhatnak új lendületet az NBA-nek.

Wembanyama érkezése LeBron James 2003-as színre lépése óta a legnagyobb érdeklődést generálta a tengerentúlon. San Antonióban a francia tini draftolásával helyére kerülhetett az utolsó hiányzó puzzle. A „sarkantyúsok” 2019-ben már megszerezték Keldon Johnsont, a 2020-as drafton Devin Vassellt, tavaly pedig draftolatlan újoncként a Philadelphiától Julian Champagnie-t. A fiatal titánok beözönlése esélyt ad, hogy a csapat, amely az utóbbi négy idényben lemaradt a rájátszásról, újra az elitbe emelkedjen. Ez a kihívás mozgatta meg annyira Popovich fantáziáját, hogy júliusban újabb öt évre meghosszabbította vezetőedzői szerződését. A 2028-ig szóló megállapodás 80 millió dolláros fizetésről szól, ezzel a Detroit Pistonsszal hat évre 78 és fél millió dolláros rekordbérben megállapodó Monty Williamst megelőzve az NBA legjobban dotált trénerévé lépett elő.

Popovich – rövid kitérőtől eltekintve – 1988 óta szolgálja a San Antonio Spurst, immár
27 éve vezetőedzőként. Túl a hetvenen nemegyszer megkapta a kérdést: meddig tervezi
a folytatást? Ő pedig minden alkalommal tisztázta, csakis a saját feltételei alapján hajlandó lelépni a színpadról. „Egy hang majd jelzi a fejemben, hogy ideje nyugdíjba vonulni” – tette egyértelművé az év elején, hogy egyelőre nem foglalkoztatja a visszavonulás. Nem mintha bármi hiányozna az eredménylistájáról. Phil Jackson, Red Auerbach, John Kundla és Pat Riley mellett az öt edző egyike, aki legalább öt NBA-bajnoki címet jegyez. Tavaly márciusban Don Nelsont lekörözve a liga történetének legtöbb győzelmet kiharcoló szakvezetője lett. A Spurst 1997 és 2019 között sorozatban 22 idényben juttatta be a rájátszásba, a hat döntőjéből ötöt megnyert. Nemcsak klubedzőként sikeres, a 2021-re halasztott tokiói olimpián aranyéremig vitte az Egyesült Államok válogatottját is.

Popovich sohasem félt nagyot álmodni. Indianai kissrácként arról ábrándozott, hogy apja nyomdokába lépve a Hall of Fame-edző Johnnie Baratto keze alatt kosarazik majd szülővárosa csapatában; az East Chicago Washingtonnak a múlt század harmincas éveiben Radovan (angolosítva Raymond) volt az egyik sztárja. A szerb származású papa azonban Gregg ötödik osztályos korában elvált feleségétől, Darinkától (Amerikában már Katherine-től), akit a legtöbb forrás horvátként említ, pedig a családja montenegrói, mi több, egy klánba tartozott Novak Djokovics felmenőivel. Az anya fiával East Chicagótól 18 mérföldre délre, a 15 ezres lélekszámú Merrillville-be költözött.  „Összetörtem” – mesélte Popovich, akit a mama olykor seprűvel kergetett, hogy mozduljon végre ki otthonról. Megérte a szigor, a gyerek újra rátalált a sportra, azon belül a kosárlabdázásra. Igaz, középiskolai edzője, az indulatos Bill Metcalf Craignek nevezte, mivel a Gregg keresztnevet képtelen volt kiejteni. Több se kellett a haveroknak, Popovich második keresztnevére, a Charlesra utalva C. C.-nek kezdték hívni. „Mivel utálta, csak azért is így neveztük” – emlékezett barátja, Arlie Pierce. Metcalf edző sem kímélte, 1963-ban kihajította a csapatból; Popovich másnap már egy szabadtéri pályán gyakorolt. A következő tanévben visszatért, s noha Metcalf továbbra is Craignek hívta, a csapat kezdő centere lett.

A merrillville-i évek tették megtörhetetlenné, s akkoriban kezdett el ismerkedni mostohaapja jóvoltából a borászkodás tudományával is (ma már a világ leghíresebb édes bora, a Chateau d'Yquem megszállott rajongója). A légierő kőkemény akadémiája azonban még Popovichot is próbára tette, állítólag olykor el is sírta magát. „Az akadémia valamennyiünket fenéken billentett” – emlékezett. 1970-ben diplomázott, öt évet szolgált a légierőnél, egy törökországi amerikai bázison kémműholdakkal figyelte a szovjet rakétakísérleteket. Az USA hadsereg-válogatottjának tagjaként megfordult Kelet-Európában, sőt a Szovjetunióban is. Akkor szembesült azzal, hogy mennyi jó kosaras pattogtat az Államokon kívül. Szívesen dolgozik külföldi játékosokkal, a San Antonió-i dinasztiaépítésekor főszerepet osztott a francia Tony Parkerre, az argentin Manu Ginóbilire és a Virgin-szigetekről származó Tim Duncanre.

Edzői karrierje a Légierő Akadémiáján kezdődött. Az NBA-hez 1988-ban csatlakozott, a Spurs stábjának tagja lett. „Larry Brown egy nap kopogtatott az ajtómon. Leültünk, és abban maradtunk: tegyünk egy próbát” – idézte fel a sorsfordító látogatást, amely az ismeretlenségből az első számú ligába katapultálta. Négy év után átszerződött a Golden State Warriorshoz, Oaklandben Don Nelson munkáját segítette. Két idény után tért vissza San Antonióba, s Bob Hill 1996. decemberi menesztését követően ült le a kispadra. Háromszor választották meg az év edzőjének, idén bekerült a Naismith Kosárlabda Hírességek Csarnokába.

Wembanyamával karrierje újabb, jó eséllyel utolsó nagy dobására készül, ám a felfokozott várakozások közepette is megőrizte a higgadtságát. „Ő nem LeBron James vagy Tim Duncan, s nem is Kobe Bryant. Ő Victor, és azt akarjuk, hogy az is maradjon” – magyarázta, s akkor is csak jókat mondott a francia újoncról, amikor az idénynyitón kikaptak a Dallas Maverickstől. Pontosan tudja, a franchise történetének legalacsonyabb átlagéletkorú rotációjával nem robbanhatnak be azonnal a bajnoki cím esélyesei közé. A Spurs 2017 óta nem nyert meg párharcot a rájátszásban, az utóbbi négy alapszakaszban több meccset vesztett (226), mint az előző nyolcban összesen (192). Nem akar terhet rakni a kosarasaira, de határozottan optimista a csapat közeli jövőjét illetően.

Hogy végigdolgozza-e az újabb öt évet a kispadon, a jövő zenéje. Ha egészsége engedi – új szerződése utolsó évében 79 éves lesz –, aligha „lovagol el a naplementébe”, a következő fél évtizedben is rajta tartja a kezét a franchise-on. A klub kosárlabda-műveletekkel foglalkozó főnökeként a szakmai, átigazolási ügyekben döntő szava van.

Amúgy sem az az unatkozós fajta. Még 1990-ben életre hívta a Spurs Youth Basketball League-et – eredeti nevén a Spurs Drogmentes Ligáját... – azzal a céllal, hogy a San Antonió-i hátrányos helyzetű gyerekek körében népszerűsítse a kosárlabdázást. A programban 420 ezernél több gyerek és edző vett részt. Számos dél-texasi jótékonysági alapítvány munkáját támogatja, jó néhány nyilvános rendezvényen szólalt fel a rasszizmus és a társadalmi igazságtalanságok ellen, szókimondó kritikusa egyes republikánus politikusoknak.

Minap a Los Angeles Clippers elleni bajnoki második negyedében a műsorközlő kezéből kiragadva a mikrofont állította meg a játékot. Azt követően rótta meg saját csapata szurkolóit, hogy a Frost Bank Center közönsége minden labdaérintésénél kifütyülte Kawhi Leonardot. A 29 éves bedobó pályafutása első hét idényét a Spursnél töltötte, 2014-ben bajnokságot nyert, és kiérdemelte a finálé MVP-címét. A Big Three-éra lezárultával, Tim Duncan, Tony Parker, Manu Ginóbili távozása után a franchise arcává lépett elő. Ínsérülése kapcsán 2018 elején azonban összekülönbözött a Spurs egészségügyi stábjával, amely küldte volna vissza a pályára, ám Leonard saját orvosaitól újabb szakvéleményt kért. Márciusban már játékostársai is könyörögtek neki, hogy álljon csatasorba, de hiába. A huzavonát megunva a San Antonio egy játékoscsere keretében Torontóba küldte. Azóta „cserbenhagyóként” minden alkalommal kap hideget-meleget már a bemutatásnál, aztán meg minden labdaérintésénél. „Fejezzék be a pfujolást, hagyjuk játszani a srácokat!” – dörögte Popovich. Döbbent csend fogadta a szavait a lelátón, aztán ha lehet, még hangosabb tüntetés kezdődött.

Hiába, Popovich sem lehet (mindig) próféta a saját hazájában.

(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Képes Sport 2023. december 2-i lapszámában jelent meg.)