NHL: McDavid négy pontjával újra elnapolta a bajnokavatást az Edmonton

MTI/B. D. K.MTI/B. D. K.
Vágólapra másolva!
2024.06.19. 07:05
Connor McDavidék nyerték az ötödik meccset (Fotó: Getty Images)
Ismét elmaradt a bajnokavatás, mivel Connor McDavid két góljának és két gólpasszának köszönhetően a vendég Edmonton Oilers 5–3-ra győzött a Florida Panthers otthonában az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) Stanley-kupa-döntőjének ötödik mérkőzésén, így 3–2-re feljött az egyik fél negyedik sikeréig tartó párharcban.

A tavaly is döntős, első Stanley-kupa-sikerére hajtó Florida Panthers az első három összecsapáson kevés esélyt adott riválisának, ugyanakkor az 1984-ben, 1985-ben, 1987-ben, 1988-ban és 1990-ben bajnok Edmonton szombaton lehengerlő, 8–1-es sikerrel tartotta életben reményeit, miközben első számú sztárja, Connor McDavid playoffbeli 32. gólpasszával megdöntötte legendás elődje, Wayne Gretzky 1988-as ligacsúcsát.

Ezzel együtt változatlanul a Panthers számított esélyesnek, hiszen eddig csak négyszer – döntőben egyszer, még 1942-ben, azaz 82 éve – fordult elő, hogy egy csapat 0–3-ról párharcot tudjon nyerni.

Ez volt az első alkalom a Florida 1993 óta íródó történetében, hogy hazai jégen adódott esélye megszerezni a Stanley-kupát. A jegyüzérek több mint 1000 dollárért is árultak belépőket, és a klub az idényre vetítve először érte el az egymillió nézős határt.

Akárcsak az előző felvonáson, most is korai emberhátrányos góllal nyitott az Edmonton Oilers. Connor Brown csapott le egy rossz átadásra, megiramodott, és Szergej Bobrovszkijt kicselezve vezetést szerzett. Az 1991-es döntőben fordult elő legutóbb, hogy egy csapat – akkor a Pittsburgh Penguins – egymást követő két összecsapáson létszámhátrányban találjon be. A vendégek mezőnyfölénye a második harmad elején újabb két találatot hozott. Előbb – amikor majdnem lejárt egy hazai kiállítás – Evan Bouchard távoli lövése változtatott irányt Zach Hyman lábán – a csatárnak ez volt a 15. találata a playoffban, amivel vezet –, majd három percre rá McDavid éles szögből növelte a különbséget.

A nagy hátrány nem törte meg a Floridát, és egy sikeres letámadás végén Matthew Tkachuk mértani pontossággal lőtte ki a bal felső sarkot. A meccs derekán megint McDavid villant létszámfölényben, sorra cselezte ki a védőket, majd remekül tálalt az ötödik csapatával is döntős Corey Perry elé, akinek nem volt nehéz dolga. 14 másodperc múlva jött a válasz, a második találkozón duplázó Evan Rodrigues a kapu előtti kavarodást zárta le góllal, a védők képtelenek voltak elütni a korongot a veszélyes zónából.

Ettől kezdve még nagyobb sebességre kapcsolt a Panthers, és a 45. percben ennek meglett az eredménye. Nem tudott felszabadítani a kanadai csapat, Tkachuk remekül tálalt a hátvédposztról előrekorcsolyázó Oliver Ekman-Larsson elé, aki a bal felső sarokba lőtt. A lendületet két felesleges kiállítás megtörte, így a hajrában lehozott kapus mellett kellett harcolni az egyenlítésért. Végül McDavid üres kapuba lőtte a záró találatot, így már 42 pontnál (8 gól, 34 assziszt) jár a rájátszásban – és van még minimum egy meccse az idényből –, ami az NHL történetének negyedik legjobb termése. Csak Gretzky (47 pont 1985-ben és 43 1988-ban), valamint Mario Lemieux (44 pont 1991-ben) tudott ennél többet termelni.

A három gólpasszt jegyző Bouchard az első hátvéd Larry Robinson (1978) óta, aki a playoffban hét találkozón legalább két pontot termelt.

Legutóbb 1993-ban, a Panthers ligacsatlakozásának évében tudott nyerni kanadai csapat Stanley-kupát – a Montreal Canadiens volt a bajnok –, az Edmonton most hazai jégen, magyar idő szerint szombat hajnalban harcolhat az egyenlítésért. Ha hetedik felvonás döntene, azt kedd hajnalban tartanák újra Sunrise-ban.

FÉRFI JÉGKORONG
NHL, DÖNTŐ
5. MÉRKŐZÉS
Florida Panthers–Edmonton Oilers 3–5 (0–1, 2–3, 1–1)
G: Tkachuk (27.), Rodrigues (33.), Ekman-Larsson (45.), illetve Brown (6.), Hyman (22.), McDavid (26., 60.), Perry (32.)
Az egyik csapat negyedik sikeréig tartó párharc állása: 3–2 a Florida javára.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik