Visszatért az NFL, de idő előtt le is fújták az első meccset

S. B.S. B.
Vágólapra másolva!
2024.08.02. 07:56
Az időjárás miatt félbeszakadt Hall of Fame-meccs (Fotó: Getty Images)
Mint minden évben, idén is a Hall of Fame-mérkőzéssel vette kezdetét a tengerentúli profi amerikaifutball-liga (NFL) előszezonja. Ezúttal azonban nem feltétlen a mérkőzés miatt lesz emlékezetes az este, hanem mert az időjárás miatt végül félbe kellett szakítani a Chicago Bears és a Houston Texans találkozóját.

A mérkőzést az idő miatt már alapvetően több mint fél órával később kezdték, majd nem is sikerült befejezni, hiszen amikor már csak három perc volt a harmadik negyedből, a szakemberek úgy döntöttek, nem folytathatják a találkozót. 

Sokan azonban nem sajnálkoztak, mivel szinte már megszokott módon egyik csapat sem igazán próbálgatta a sztárjátékosait, inkább az újoncokra és azokra koncentrált, akiknek még meg kell küzdeni a helyükért a keretben. Ennek ellenére hiába várták rengetegen, a Medvék elsőnek választott irányítója, Caleb Williams még nem próbálta ki magát élesben a pályán. Végül a Bears húzta be a találkozót 21–17-re, miután a veterán csereirányítója, Brett Rypien három touchdownt is dobott. 

A meccs mellett természetesen megtörtént az idén a Hírességek Csarnokába beválasztott legendás játékosok hivatalos beiktatása is. 

A Hírességek Csarnokába 2024-ben bekerült játékosok:
Dwight Freeney
Randy Gradishar 
Devin Hester
Andre Johnson
Steve McMichael
Julius Peppers 
Patrick Willis

NFL
Hall of Fame-meccs
Chicago Bears–Houston Texans 21–17

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik