A rózsa, amely sosem virágzott ki igazán – Derrick Rose felemelkedése és bukása

MI LETT VOLNA, HA...?

Bemutatónkat ezúttal egy kérdéssel kezdjük, hiszen Derrick Rose pályafutására gondolva a legtöbbeknek talán ez a pár szó ugrik be: mi lett volna, ha...? 

Természetesen tisztában vagyunk vele, hogy alapvetően ez az egyik leghaszontalanabb kérdés, amin egy ember gondolkodhat, mivel a tudomány jelen állásas szerint esélyünk sincs megváltoztatni a múltat, mégis a mindennapokban rengetegszer kiváló beszélgetéstémát nyújt egy ilyen felvetés. 

Derrick Rose – ismertebb becenevén DRose – esetében a  kérdést úgy fejezhetnénk be: „...ha nincs az az ikonikus sérülés”. A folytatásban majd részletesebben is szó esik róla, miről is van szó, de a lényeg, hogy mint sajnos rengeteg más sportolónál, a chicagói tehetségnél is az egészség állt a siker útjába. 

KITÖRÉSI LEHETŐSÉG

Történetünk hősének életében a kosárlabda sosem lehetett csak egy játék. Rose ugyanis Chicago egyik legszegényebb és legveszélyesebb negyedében nőtt fel három bátyjával, akikkel tudták, hogy ki akarnak törni a nyomorból. 

Az amerikai sportban rengetegszer hallottuk már a históriákat, hogy a sport segített a nehéz helyzetben élőknek kijutni a gettó poklából és ez történt a Rose család legfiatalabb tagjával is. Nap mint nap edzett a testvéreivel, hogy a lehető legjobb kosarassá váljanak, hisz tudták, ez a legjobb lehetőségük. 

Rose pályafutása során többször is beszámolt róla, legnagyobb motivációja mindig is az volt, hogy a családjának a lehető legjobb körülményeket tudja megteremteni, ami finoman szólva sikerült is. 

SZUPERTEHETSÉGBŐL CHICAGO ÚJ CSILLAGA

Igen hamar kis is derült, hogy Rose rendkívül tehetséges a kosárlabdában. Már középiskolás korában róla beszélt egész Chicago, és főiskolás karrierje alatt – amit meglepő módon Memphisben töltött – már mindenki számára egyértelmű volt, hogy ennek a fiúnak az elitben a helye. 

Nem is kellett sokáig várni, egyetlen egyetemi év után már draftolták is a 191 centiméteres irányítót, ráadásul a játékosbörze legelső helyén. A sors fintora, hogy 2008-ban éppen a Chicago választhatott először, így Rose hazatérhetett, hogy a saját városa hőse legyen. 

Itt meg kell említeni, hogy a Chicago ekkor már közel tíz éve próbálta visszahozni a régi fényét, ami elveszett a Michael Jordan-dinasztia végeztével. Rose azonban ekkor új reményt adott a városnak, hogy valami olyat alkossanak a Bullsnál, amit a 90-es években láthattunk utoljára.

A VILÁG TETEJÉN 

A kezdeti években minden a terv szerint haladt. A fiatal irányító egyből be is zsebelte az Év újonca címet, majd évről évre fokozatosan fejlődött és a csapat egyértelmű vezérévé vált. Mindeközben a vezetőség is jó munkát végzett és össze tudott rakni Rose mellé egy gárdát, amellyel komoly bajnokesélyessé válhattak újra a Bikák. Az akkori keretben olyan nevek szerepeltek, mint Carlos Boozer, Joakim Noah, Luol Deng, Kyle Korver és az akkor még csak a szárnyait bontogató Jimmy Butler is. 

A 2010-2011-es idény hozta meg végül az igazi áttörést Rose számára, hiszen ekkor választották meg a liga legértékesebb játékosának (MVP) mindössze 22 (!) évesen, ezzel pedig a mai napig a legfiatalabb, aki elnyerte ezt a címet. Ekkor már nem csak Chicagóban, de a világ minden pontján róla szóltak az újságok. Fiatal kosarasok millióit inspirálta a története, s hihetetlen atletikussága és látványos játéka miatt minden kosárlabda-rajongót a tévé elé vonzott. 

Ebben az idényben a Bulls a liga élén, 62–20-as mérleggel zárt és a rájátszásban is magabiztosan menetelt, mindössze a LeBron James, Chris Bosh és Dwyane Wade vezette Miami Heat tudott az elődöntőben Rose-ék útjába állni. Akkor mindenki azt gondolta, a következő évtized erről a párbajról fog szólni a két szupertehetség között, ám mint utólag tudjuk, a dolgok nem épp úgy alakultak, mint sokan remélték. 

AZ OMINÓZUS SÉRÜLÉS

A következő idény már közel sem volt olyan mesébe illő Rose számára, mint az azt megelőző esztendők. A 2012-es rájátszás legelső meccsén, a Philadelphia 76ers ellen ugyanis az utolsó percekben az atletikus irányító egy ugrás után rosszul fogott talajt, amiben el is szakadt az elülső keresztszalagja. 

Ettől a ponttal kezdve teljesen felfordult a Bulls egyesének élete. Miután egy egész idényt átívelő kihagyást követően visszatért – amiért rengeteg kritikát kapott a chicagói fanoktól –, a meniszkusza szintúgy elszakadt, ami már túl nagy csapás volt a karrierje számára. 

Még 2016-ig a Bulls színeiben játszott, ám már csak önmaga árnyéka volt a pályán, így a gárda végül elcserélte őt a New York Knicksbe, ami egyértelműen mélypont volt a háromszoros All Star számára. A cseréről ráadásul éppen egy interjú közepén tájékoztatta az ügynöke a sztárt, akin látszik, mennyire megviselte a történet, még el is sírta magát a kamerák előtt. 

VOLT MÉG BENNE TÖBB

A következő időszakban az NBA csillaga egy sérülékeny másodvonalbeli játékossá vált és nem igazán tartottak rá sehol sem igényt, öt idény alatt négy különböző gárdában is megfordult, köztük a Cleveland Cavaliersben is, ahol ezúttal LeBron Jamesszel közösen küzdhettek volna a bajnoki címért, ám Rose a sérülései és a mentális problémái miatt mindössze 17 mérkőzésen lépett a parkettre.

A többéves szenvedést azonban megtörte egy azóta már legendássá vált este a Minnesotában. A 2018-as idény alapszakaszában a Utah Jazz ellen játszott a Timberwolves, amelynek az akkori legjobbjai közül senki nem volt bevethető aznap este, így Rose-ra nagyobb felelősség hárult. Ekkor pedig megmutatta, hogy megvan még benne az a szikra, amit évek óta hiányoltak a szurkolói. 

Az akkor 30 éves játékos régi mivoltát idézve játszott és végül egészen karriercsúcsot jelentő 50 pontig jutott. Ez természetesen ismét reménnyel töltötte el Rose-t, aki a mérkőzés után könnyes szemmel ünnepelt a csapattársaival, és elmondta, mennyi munka van abban, hogy újra egészséges lehet és a legmagasabb szinten kosárlabdázhat. 

A LEVEZTÉS ÉS A BÚCSÚ

A minnesotai év után a volt irányítóklasszis nagy meglepetésre visszatért a Knickshez, ám ezúttal sokkal kevésbé keserű szájízzel, ami meg is látszott a játékán. Természetesen már nem tudott első számú opció lenni, ám egyik nagyon fontos elemévé vált a New York-i csapatnak, amelynél ezúttal három évadot is lehúzott, és mindháromnál besegítette a gárdát a rájátszásba. 

A harmadik idényétől azonban már látszott, hogy egyre csökkennek a játékpercei, így mikor a Memphisbe került – ahol az egyetemi évét is töltötte –, már lehetett sejteni, hogy nem kell rá sokáig várni, hogy szögre akassza a cipőt. 

Ez végül 2024. szeptember 26-án hivatalosan meg is történt, amikor az egyszeres MVP az Instagram-oldalán egy bejegyzésben jelentette be a visszavonulását, s búcsúzott el a ligától és a kosárlabdától. A posztban ráadásul úgy köszönte meg korábbi csapatainak munkáját, hogy mind a hat városból, ahol játszott, egy-egy újságot fogott a kezében. 

ÉS HOGYAN TOVÁBB? 

Rose a búcsúposztjában megemlítette, hogy a kosárlabda az életében csak a kezdet volt, és mostantól teljes mértékben a családjára szeretne koncentrálni. Ezen felül azonban a közönségkedvenc még nem árult el sokat a jövőbeli terveiről. 

A bejelentést követően azonban a legtöbbeket az amerikai sajtóban az foglalkoztat, hogy vajon beválasztják-e majd Derrick Rose-t a Hírességek Csarnokába. Ugyanis ha csak azt nézzük, hogy „mindössze” háromszor volt All Star és egyszer választották az All-NBA első csapatába, akkor ez egyértelműen túl kevésnek hangzik, hogy a legnagyobbak között emlegessék. Ám ha esetleg tényleg nem kerül be, akkor rossz értelemeben ír történelmet, hiszen ő lesz az első NBA-játékos, aki nem lesz Hall of Famer annak ellenére, hogy elnyerte az MVP-címet. 

EZ LETT!
Az már ugyan biztos, hogy sosem tudjuk meg a nagy kérdésre a választ, mi lett volna, ha sérülésmentesen folytatja a pályafutását a chicagói klasszis. Azonban azt tudjuk, hogy mi lett. Rose ugyan nem vált minden idők legjobbjává és nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, de az biztos, hogy emberek milliót inspirálta szerte a világon a játékával és a kitartásával egyaránt. Lehet, hogy nem kerül be a Hírességek Csarnokába és lehet csalódásnak mondani a pályafutása második felét, azt viszont már soha nem veheti el tőle senki, hogy olyan hatással volt a kosárlabda világára, mint nagyon kevesek ezen a világon.