Rátgéber László: Abnormális siker WNBA-döntőt játszani

Vágólapra másolva!
2024.10.21. 15:18
Juhász Dorka (Fotó: Getty Images)
„Abnormális” sikernek nevezte Rátgéber László, a Nemzeti Kosárlabda Akadémia szakmai és stratégiai igazgatója azt, hogy Juhász Dorka döntőt játszott az észak-amerikai női profiligában (WNBA).

Mint arról hírt adtunk, a finálét a New York Liberty nyerte meg azzal, hogy a párharcot eldöntő ötödik mérkőzésen hosszabbításban jobbnak bizonyult Juhász Dorka csapatánál, a Minnesota Lynxnél.

Amerikai sportok
2024.10.21. 07:39

Juhász Dorkáék a ráadásban maradtak alul, a New York Liberty lett a WNBA bajnoka

Hiába vezetett egy adott ponton 12 ponttal a Lynx, elbukta a sorsdöntő ötödik meccset.

Rátgéber László az M1 aktuális csatornának korábbi játékosa teljesítményét méltatva azt mondta, „mi nem tudjuk felfogni, hogy valójában ez mekkora siker”, még úgy is, hogy ezüstérem lett a vége. Emlékeztetett rá, hogy a magyar válogatott játékos sérült volt, ezért kevesebbet játszott az utóbbi időben, de a mindent eldöntő mérkőzésen már kilenc percnél több lehetőséget kapott.

„Amikor a Rátgéber Akadémia kezdett dolgozni, elmondtam, hogy Juhász Dorka a messze legtehetségesebb játékos, akit én Pécsett láttam. És ez bebizonyosodott, Dorka szenzációs. Fel kell fogni, hogy abnormális siker női NBA-döntőt játszani” – hangoztatta. Hozzátette, Juhász most hazajön Európába és az olasz Schióban szerepel majd. Rátgéber annak a reményének adott hangot, hogy Juhásznak lesz még lehetősége nyerni a tengerentúlon, „de ami a legfontosabb – tette hozzá -, a magyar női válogatottat kijuttatja az olimpiára és érmeket fogunk szerezni Európa-bajnokságon.”

Rátgéber László felelevenítette, hogy Juhász az utolsó pécsi szezonjában, a középiskola utolsó évében keresztszalag-szakadást szenvedett. Ezután ment ki az Egyesült Államokba, Ohióba, aztán átkerült Connecticutba és onnan draftolták Minnesotába. Ott 13 játékosból kettő kerülhetett a csapathoz. Az edzések során az első nap után egyet leigazoltak, ketten „elestek”, és maradt tíz kosaras egy helyre.

„És ő két hétig küzdött, hogy abból a tízből ő legyen az az egy” – elevenítette fel.

Szerinte a Minnesota Lynx 24 éves magyar kosarasa abban lépett előre az előző idényhez képest, hogy elfogadtatta magát.

„Most már több labdát tud eldobni, fontosabb szerepe van és ez még jobb lesz. Támadásban korábban is nagyon jó volt, de védekezésben is megerősödött, ő egy komplett játékos. Valaha úgy oktattuk a kosárlabdát, hogy valamiben legyél a legjobb, az volt a fontos, de átalakult a kosárlabda. Most azok a legjobbak, akiknek a legkevesebb gyenge pontjuk van. És Dorka ezért nagyon jó, mert nagyon széles a palettája a támadójátékban és nagyon jó védekezőjátékos is” – szögezte le Rátgéber László.

 

Legfrissebb hírek

Juhász Dorka újra dupla duplát ért el a Schióban

Kosárlabda
2025.03.23. 23:17

Juhász Dorka remekelt az olasz bajnokságban, csapata legyőzte a Sassarit

Kosárlabda
2025.03.16. 20:04

Juhász Dorka dupla-duplája az olasz rangadón

Kosárlabda
2025.03.02. 20:23

Rátgéber László Topolyán tartott előadást

Kosárlabda
2025.02.27. 22:21

Női kosár Euroliga: Turnerék máris elődöntősök, Juhászék még nem

Kosárlabda
2025.02.27. 09:28

Egyelőre nem jutott elődöntőbe Juhász csapata a női kosárlabda Euroligában

Kosárlabda
2025.02.26. 18:57

Hatszoros olimpiai bajnok kosárlabdázó vonult vissza

Amerikai sportok
2025.02.26. 08:52

Női kosárlabda Euroliga: Juhász Dorkáék hazai vereséggel kezdték a rájátszást

Kosárlabda
2025.02.19. 22:04
Ezek is érdekelhetik