NBA-legek: a hajrához közeledve hullanak a sztárok, gödörben a Dallas, ellenben szárnyal Luka Doncic

BALOGH ANDRÁSBALOGH ANDRÁS
Vágólapra másolva!
2025.03.06. 13:34
A Luka Doncic és LeBron James vezette Los Angeles Lakers szárnyal (Fotó: Getty Images)
Az All Star-hétvége után az NBA az alapszakasz hajrájával folytatódik. Míg a Dallas Mavericks óriási gödörben van, addig a Los Angeles Lakers és Luka Doncic szárnyal. Steph Curry hat év után zsákolt, LeBron James egy hihetetlen mérföldkövet ért el, az OKC–Spurs meccsen három játékost kiállítottak, Ja Morant pedig pénzbüntetést kapott. NBA-LEGEK.

WEMBANYAMA SÉRÜLÉSE CSAPÁS AZ NBA-NEK 

Az All Star-hétvége óta több sztár is kidőlt. A legsúlyosabb egyértelműen Victor Wembanyama helyzete, akinek jobb vállában trombózist állapítottak meg. A 21 éves center a gála utáni visszatértekor jelezte a San Antonio orvosainak, hogy fura érzés van a karjában. A Spurs optimista, hogy a francia játékos teljesen felépülhet a következő idény kezdetére. „Ez mindenkinek nehéz, mind tudjuk, mennyit jelent Wembanyama a csapatnak és mit jelent a kosárlabdának. Az élet fontosabb, mint a kosárlabda, őt nem lehet helyettesíteni, nem állhatok valaki vállára és blokkolhatok minden dobást, ahogy ő csinálja” – mondta csapattársa, Chris Paul. 

Mélyvénás trombózissal nem először találkozhatunk az NBA-ben. Korábban Ausar Thompson, Brandon Ingram, Christian Koloko és a Hall of Tamer Chris Bosh is átélt hasonlót, derül ki a Forbes gyűjtéséből. Wembanyama esete utóbbi helyzetére hasonlít, akit karrierje csúcsán – nem sokkal a 2015-ös All Star-gála után – talált meg a betegség. Bosht kórházba szállították, mert több vérrög volt a tüdejében, a következő idényben vissza is kellett vonulnia, mert véralvadásgátló gyógyszerek szedése mellett nem játszhatott tovább. Bosh úgy véli, hogy az NBA-vel kapcsolatos utazások voltak a vérrögök kialakulásának fő okai. A Forbes megjegyzi, hogy Boshnak a lábában voltak vérrögök, míg Wembanyama esetében a karjában kezdődött. A 21 éves, 221 centiméter magas francia kosarasnak ez a második idénye az észak-amerikai profibajnokságban, 24.3-es pontátlaga és 11-es lepattanóátlaga a legjobb a csapatában. Wembanyama volt a legnagyobb favorit az év védője címre, de mivel nem lépett pályára minimum 65 meccsen, így nem jogosult a díjra.  

Amerikai sportok
2025.02.20. 19:16

NBA: trombózis a vállban – vége Wembanyama idényének!

Az All Star-gála után derült ki, hogy baj van a klasszis kosarassal.

Az idényben Wembanyama kiesése csupán a második csapás a Spurs szurkolóknak. Gregg Popovich még novemberben kapott agyvérzést, az elmúlt héten kiadott nyilatkozat alapján a 76 éves edző az idényben már biztosan nem tér vissza. „Mitch Johnson és a stábja csodálatos munkát végzett, az az elszántság és profizmus, amit a játékosok tanúsítottak, hogy egy kihívásokkal teli szezonban is összetartottak, kiemelkedő volt. Továbbra is az egészségemre fogok koncentrálni, abban a reményben, hogy a jövőben visszatérhetek az edzősködéshez” olvashatóak Popovich gondolatai a közleményben

Popovich egyike annak a három edzőnek, aki háromszor nyerte meg az NBA év edzője díjat, továbbá egyike annak az öt trénernek, akiknek legalább öt NBA-címe van. Popovich közel 35 éve szolgálja a San Antoniót, 1996 óta edzősködik a Spursnél. 

CSILLAGHULLÁS

„Nem ezt vártuk” – mondta Nick Nurse, a 76ers edzője a Golden State Warriors elleni szombati vereség után. A Keleti Konferencia 11. helyén álló Philadelphia 76ers kapcsán több kérdőjel is előkerült. Különösképp Joel Embiid egészségi állapota kérdéses, a 30 éves center karrierjét meghatározták a sérülések: csonttörés, vállrándulás, szalagszakadás, ínhüvelygyulladás is szerepel a kórlapján, jelenleg pedig térdsérüléssel küzd. 2024 februárjában meniscusműtéten esett át, majd visszatért a rájátszásra, ahol az első kör jelentette a végállomást, majd nyáron sem pihent, hanem az amerikai válogatottal részt vett a párizsi olimpián. Embiid a térdsérüléséből soha nem épült fel teljesen, ebben az idényben mindössze 19 mérkőzésen lépett pályára. 

„Néha jobb volt, néha rosszabb. Amikor kicsit jobban érezte magát és tudott játszani, akkor jó volt. Aztán megint megduzzadt, és nem tud olyan jól mozogni, visszaesik a formája” – beszélt a 2023-as MVP-ről Nick Nurse. Egyelőre kérdés, hogy Embiid és a 76ers bízik-e a rehabilitációban vagy műtétre kerül sor. Egy biztos, Daryl Morey elnöknek nem lesz könnyű dolga a holtszezonban, hiszen egy idősödő gyenge keret mellett egy sérülékeny Embiiddel is meg kell bírkóznia. 

Sajnos nem ér itt véget a sérülések sora. Szombaton a Houston Rockets elleni mérkőzés első negyedében Domantas Sabonis a bal combhajlítójához kapott. A meccsenként 19,9 pontot, 14,4 lepattanót és 6,3 asszisztot átlagoló litvánra is hosszú kihagyás vár.

TELJES GÖDÖRBEN A DALLAS 

A Mavericks tavaly a döntőig menetelt, ahol a Boston Celtics jelentette a végállomást. A Dalllas tehát nagyon közel volt a bajnoki címhez, a szurkolók joggal reménykedhettek abban, hogy az idei szezonban a csapat megteszi az utolsó lépést, de azóta minden ellenük szólt. 

Kiesett Daniel Gafford, Dereck Lively II és P. J. Washington Jr. is, majd a dallasiak elcserélték Los Angelesbe Luka Doncicot is, a szlovén helyett érkező Atnhony Davis mindössze egy mérkőzésen lépett pályára a Mavericks színeiben. A héten az utolsó szög is bekerült a dallasi koporsóba. Kyrie Irving a Sacramento elleni hétfő esti mérkőzésen ütközött DeMar DeRozannel, ezt követően percekig a földön fekve fogta a lábát. Irving még – Kobe Byantet idézve – bedobta a fault miatt járó két büntetőjét, majd Anthony Davis az öltözőbe segítette. Később jött a hír, hogy a kilencszeres All Star-játékos keresztszalag szakadás szenvedett, így az idényben már biztos nem lép pályára. 

A HÉT BOSSZÚJA 

Hamár dallasi gödör, február végén a Mavericks Los Angelesben lépett pályára. Luka Doncic ekkor játszott először volt csapata ellen és a várakozásoknak megfelelően rengeget apró, de annál érdekesebb esemény színesítette az amúgy is izgalmas mérkőzést.  A 107–99-es Lakers-győzelemmel véget érő találkozó után minden korábbi dallasi játékos és stábtag egyenként megölelte Doncicot. 

Ez érdekes kontraszt volt a mérkőzés elejéhez képest, amikor a szlovén a bemelegítés közben fekvőtámaszokat nyomott Nico Harrison, dallasi általános igazgató szeme láttára. Egyesek szándékosságot véltek felfedezni Doncic részéről, de ezt ő cáfolta. „Én nem láttam, hogy ott van” – reagált röviden a hét idényt Dallasban töltő szlovén. 

A bosszú után is maradt a középpontban Luka Doncic, aki két nappal a Mavericks elleni mérkőzés után töltötte 26. életévét, ennek apropóján a Los Angeles-i újoncok egy tortával lepték meg a szlovént. 

Igazán mozgalmas időszaka van Doncicnak, pár nappal később ugyanis egy interjúja miatt került előtérbe. Régóta él a Los Angeles-i szurkolók körében a teória, hogy a Lakers ellen minden csapat a legjobb formáját nyújtja, ennek egyik jele, hogy sokszor LeBron Jamesék ellen térnek vissza sérülésből játékosok. Ezt megerősítette Doncic is. „Már megtanultam, hogy a csapatok a legjobbjukat akarják hozni ellenünk. Korábban nem hittem el, hogyha valaki sokáig nem játszik, az visszatér a Lakers ellen, de már látom, hogy ez normális.” 

A HÉT MÉRFÖLDKÖVE 

LeBron James a New Orleans Pelicans ellen megszerezte pályafutása 50 000. pontját. A 40 éves James az alapszakaszban és a rájátszásban összesen szerzett pontokat tekintve jutott el karrierje újabb jelentős mérföldkövéig, ezzel ő az első a liga történelmében, aki elérte ezt a mérföldkövet.  

Amerikai sportok
Tegnap, 8:34

LeBron James könnyű triplával írt történelmet, megvan az 50 000. pontja

A legutóbbi tízezer pontját már „csak” majdnem hat év alatt gyűjtötte össze a világklasszis.

A HÉT BALHÉJA 

Az OKC és a Spurs meccsének harmadik negyedében Julian Champagnie állon könyökölte Kenrich Williamst miközben Stephon Castle-hez passzolt. A támadást Jeremy Sochan zsákolása zárta le, de az incidens nem ért véget. A pontozóbírók előtt ugyanis Williams és Champagnie lökdöste egymást. 

Mindkét csapat játékosai, játékvezetők, biztonsági személyzet és edzők siettek a dulakodás feloszlatására. A helyzet azonban eszkalálódott, amikor Sochan és Dort megragadta egymást a dulakodásban, amelyben több mint tíz ember vett részt, köztük Castle, De'Aaron Fox, Keldon Johnson, Shai Gilgeous-Alexander, Cason Wallace és Aaron Wiggins. Az összetűzést a játékvezetők úgy oldották meg, hogy Williamset, Chmpagnie-t és Dortot is véglegesen kiállították, a meccset az OKC nyerte 146–132-re. 

A HÉT MEGLEPETÉSE 

Stephen Curry 56 ponttal segítette győzelemre a Golden State-et az Orlando ellen. Curry 12 sikeres triplája nem meglepetés, sőt az sem, hogy a félpályán túlról is betalál. „Annyi ilyenje volt már az elmúlt években, amikor elengedte már tudtam, hogy be fog menni. Ez megadta az alaphangot a második félidőre.” – fogalmazott Steve Kerr, a Warriors edzője. 

Currynek ez volt az ezredik mérkőzése, amikor kezdett az alapszakaszban, ezen jött össze a 14. Legalább ötvenpontos meccse. Currynek ez volt a 45. mérkőzése, amikor legalább kilenc triplát dobott be, az utána lévő öt játékosnak összesen van ennyi, de még csak nem is ez a legfurcsább. 

Curry két nappal később a 76ers ellen zsákolt, az NBA felhívja a figyelmet, hogy erre 2019. február 21 óta nem volt példa. A 36 éves játékos ennek kapcsán bevallotta, ő már visszavonult a zsákolástól. „Jól érzem magam, egész évben küzdöttem a térdemmel, valószínüleg ez lesz az utolsó zsákolásom. Mentsétek el ezt a videót, mert nem lesz ilyen, csak felteszem majd a labdát ilyen helyzetben. Mindent kivett belőlem, hogy feljussak oda.” 

A HÉT BÜNTETÉSE 

A Grizzlies 114–113-ra kikapott a New York Knicks ellen. A Memphis sztárja, Ja Morant érezhetően frusztrált volt, a harmadik negyed végén dühösen a közönség közé dobta a labdát. Morant a mérkőzésen egy technikait kapott, utólag pedig 25 ezer dolláros pénzbírságot kell befizetnie. 

A HÉT „EDZŐJE” 

A Milwaukee ötpontos hátrányban volt Dallasban a második negyed közepén, amikor egy időkérésnél Janisz Adetokunbo, a Bucks sztárja magához ragadta a kezdeményezést és a mágnestáblát és elkezdett rajzolgatni csapattársainak. Az nem derült ki, hogy mit mondott a kétszeres MVP görög, de a félidőre már nyolcpontos előnyre mehetett a Milwaukee, amely végül 15 ponttal nyert. 

HÉT JÁTÉKOSAI 

Nyugaton a 28 pontot, 5.7 lepattanót átlagoló Zach Lavine, míg keleten a New Yorkot erősítő Jalen Brunsont választották a hét legjobbjának. 

 

Legfrissebb hírek

A Cavs jutott be elsőként az NBA rájátszásába, Harden 50 pontjával győzött a Clippers

Amerikai sportok
7 órája

NBA: véget ért az idény Kyrie Irving számára

Amerikai sportok
Tegnap, 13:39

LeBron James könnyű triplával írt történelmet, megvan az 50 000. pontja

Amerikai sportok
Tegnap, 8:34

NBA: már csak egy pont kell LeBron Jamesnek az ötvenezerhez

Amerikai sportok
2025.03.04. 15:56

SGA újabb 50-ese és Caris LeVert pazar utolsó perce indította be az NBA-hetet

Amerikai sportok
2025.03.04. 07:28

NBA: túlórára kényszerült a Cavs, Lakers-siker a Los Angeles-i rangadón

Amerikai sportok
2025.03.03. 07:48

NBA: sztárjai segítségével nyert a Bucks; 44 pontig jutott Grimes – videók

Amerikai sportok
2025.03.02. 07:52

NBA: 22 pontos hátrányból verte meg a címvédőt a Cleveland

Amerikai sportok
2025.03.01. 08:36
Ezek is érdekelhetik