NBA: hazai vereséggel kezdett a Boston, Wembanyama parádézott Dallasban

T. Z.T. Z.
Vágólapra másolva!
2025.10.23. 09:46
null
Victor Wembanyama csúcsformában játszott Dallasban (Fotó: Getty Images)
Az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) nyitó fordulójában a két évvel ezelőtti győztes Boston Celtics hazai pályán egypontos vereséget szenvedett a Philadelphia 76erstől magyar idő szerint csütörtök hajnalban. Egyébiránt összesen 12 meccs szerepelt a programban, s kikapott a Cleveland Cavaliers és a Dallas Mavericks is – utóbbi leginkább Victor Wembanyama parádés játéka miatt, aki 40 pontot dobott a San Antonio Spurs színeiben.

A Boston Celtics hatalmas csatában, 117–116-ra veszítette el első találkozóját az alapszakaszban a Philadelphia 76ers ellen. Az NBA rekordgyőztesének kilenc másodperccel a meccs vége előtt még megvolt a lehetősége, hogy egyenlítsen vagy akár a maga javára fordítsa a meccset, de kimaradt a palánk alóli kísérlet, így a vendégek nyerték meg a találkozót, amelyen a 76ers játékosa, Tyrese Maxey 40 pontig jutott. Másrészt pedig a Philadelphia új szerzeménye, a bahamai VJ Edgecombe rögtön első NBA-s meccsén 34 pontot szórt, és ezzel történelmet írt: Wilt Chamberlain 1959. október 24-i 43 pontja óta ő szerezte a legtöbb pontot debütáló mérkőzésen a ligában.

A Cleveland Cavaliers a New York Knicks otthonába látogatott és 119–111-es vereséget szenvedett. A Cavsnél Donovan Mitchell 31 pontnál állt meg, de ez is kevésnek bizonyult a győzelemhez, tekintve, hogy a Knicks kulcsembereinek jó teljesítménye ezúttal többet jelentett a végelszámolásnál: OG Anunoby 24 ponttal és 14 lepattanóval zárt, mellette pedig Jalen Brunson is eljutott 23 pontig. Mike Brown vezetőedző ezzel győzelemmel mutatkozott be a Knicks kispadján.

A Dallas Mavericks számára is rosszul sikerült a nyitány, az egyik titkos trónkövetelő a San Antonio Spurstől szenvedett meglepően sima, 125–92-es vereséget hazai közönség előtt. A Spursnél ismét csúcsformában kosárlabdázott Victor Wembanyama, aki 40 ponttal és 15 lepattanóval zárta az összecsapást. A Dallas által első helyen kiválasztott Cooper Flagg dupla duplát ért el, tíz pontot és tíz lepattanót szerzett debütálása során.

Akadt még kiemelkedő egyéni teljesítmény a legutóbbi játéknapon: Antonhy Edwards 41 ponttal segítette csapatát, a Minnesota Timberwolvest 118–114-es győzelemhez a Portland Trail Blazers vendégeként. Janisz Adetokunbo 37 pontos és 14 lepattanós dupla duplát ért el, a Milwaukee Bucks 13 ponttal verte a Washington Wizardsot, melynek legjobb dobója Kris Middleton volt, aki 23 pontot szerzett korábbi csapata otthonában.

A Toronto Raptors 138–118-ra győzött az Atlanta Hawks otthonában. A kanadai együttes fennállása során még sosem dobott ilyen sok pontot szezonkezdéskor. RJ Barrett 25, Scottie Barnes pedig 22 ponttal vette ki részét a sikerből.

NBA
ALAPSZAKASZ
Charlotte Hornets–Brooklyn Nets 136–117
New York Knicks–Cleveland Cavaliers 119–111
Orlando Magic–Miami Heat 125–121
Atlanta Hawks–Toronto Raptors 118–138
Boston Celtics–Philadelphia 76ers 116–117
Chicago Bulls–Detroit Pistons 115–111
Memphis Grizzlies–New Orleans Pelicans 128–122 
Milwaukee Bucks–Washington Wizards 133–120
Utah Jazz–Los Angeles Clippers 129–108
Dallas Mavericks–San Antonio Spurs 92–125
Phoenix Suns–Sacramento Kings 120–116
Portland Trail Blazers–Minnesota Timberwolves 114–118

 

Legfrissebb hírek

NBA: óriási izgalmak után nyert a Pacers és a Jazz, a Bulls meccsét elhalasztották

Amerikai sportok
22 órája

NBA: a Utah ellen állt újra győzelmi pályára az OKC, Bostonban nyert a Denver

Amerikai sportok
2026.01.08. 07:21

A Memphis elrontotta Wembanyama visszatérését – videó

Amerikai sportok
2026.01.07. 07:39

NBA: Cunningham-parádé a Knicks ellen; utolsó másodperces tripla Duranttől

Amerikai sportok
2026.01.06. 07:54

NBA: Phoenixben megszakadt a címvédő OKC győzelmi sorozata

Amerikai sportok
2026.01.05. 07:41

NBA: Deni Avdija tripla duplával jelentkezett; karriercsúcs Jaylen Browntól

Amerikai sportok
2026.01.04. 07:40

A Lakers a Doncic, James duó 65 pontjával, a Bucks Adetokunbo zsákolásával nyert

Amerikai sportok
2026.01.03. 10:03

NBA: Detroitban folytatta győzelmi sorozatát a Miami

Amerikai sportok
2026.01.02. 07:01
Ezek is érdekelhetik