NHL: ágyúgolyóként bevetődve szerezte meg első gólját az első kiválasztott

H. Á.H. Á.
Vágólapra másolva!
2025.10.12. 10:59
null
Schaefer (középen, kékben) első gólját szerezte az NHL-ben (Fotó: Getty Images)
Alig kezdődött el az új idény, máris teljes fordulót rendeztek a tengerentúli profi jégkorongligában: vasárnapra virradóra mind a 32 csapat jégre lépett, és nem fukarkodtak a góllövéssel, minden csapat betalált, és átlagban 6.8 gól esett meccsenként.

Viszonylag gyorsan beindult az NHL-ben a nagyüzem, a két nappal ezelőtti 14 után vasárnapra virradóra 16 mérkőzést rendeztek a ligában, vagyis minden csapat jégre lépett vasárnapra virradóra. Ráadásul a csapatok nagy többsége nem is lazsálta el a mérkőzését, hiszen összesen 110 gól esett, mindegyik csapat betalált legalább egyszer. 

Külön emlékezetes nap lesz a mai a 18 éves Matthew Schaefer számára, az idei draft első kiválasztottja a New York Islandershez került és második mérkőzésén megszerezte első gólját – más kérdés, hogy a Washington Capitals ellen 4–2-re elvesztett meccsen a végeredményt állította be, amikor a harmadik harmad elején egy emberelőnyös helyzetben a kapusról lecsorgó korongot előrevetődve piszkálta át a gólvonalon. 

ÖSSZEFOGLALÓ

A nap gólokban leginkább gazdag mérkőzését a San José Sharks vendégeként az Anaheim Ducks nyerte, és az összecsapás fordulatnak sem volt híján. A Sharks mindhárom harmadban kétgólos vezetésre tett szert, ám a Ducks rendre visszajött – harmadjára a duplázó Chris Kreider egyenlített a rendes játékidő utolsó percében. Ahogy az lenni szokott, a végig az eredmény után futó csapat egyetlen másodpercig nem vezetett, a ráadás 45. másodpercében ugyanis Leo Carlsson betalált, ezzel megnyerte a meccset a Ducksnak.

ÖSSZEFOGLALÓ

A többi hat gólig jutó csapat a teljes pontmennyiségnek örülhetett: a Detroit Red Wings a Toronto Maple Leafs ellen hasonlóan fordulatos össszecsapást nyert meg – az első harmadban kétgólos hátrányba került, a másodikban fordított, a harmadikban meg két üres kapus találattal  biztosította be a 6–3-as győzelmét. A címvédő Florida Panthers és a New York Rangers ehhez képest viszonylag simán győzött az Ottawa Senators (6–2), illetve a Pittsburgh Penguins (6–1) ellen. 

NHL, ALAPSZAKASZ
Winnipeg Jets–Los Angeles Kings 3–2
Calgary Flames–St. Louis Blues 2–4
Boston Bruins–Buffalo Sabres 3–1
Carolina Hurricanes–Philadelphia Flyers 4–3 – hosszabbítás után
Chicago Blackhawks–Montreal Canadiens 2–3
Detroit Red Wings–Toronto Maple  Leafs 6–3
Florida Panthers–Ottawa Senators 6–2
New York Islanders–Washington Capitals 2–4
Pittsburgh Penguins–New York Rangers 1–6
Tampa Bay Lightning–New Jersey Devils 3–5
Minnesota Wild–Columbus Blue Jackets 4–7
Nashville Predators–Utah Mammoth 2–3 – h. u.
Colorado Avelanche–Dallas Stars 4–5 – szétlövésben
Edmonton Oilers–Vancouver Canucks 3–1
San José Sharks–Anaheim Ducks 6–7 – h. u.
Seattle Kraken–Vegas Golden Knights 2–1

 

 

 

Legfrissebb hírek

Milánó 2026: az IIHF elnöke elégedett az új hokis csarnokkal

Téli sportok
10 órája

Jégkorong: kikapott az U18-as leányválogatott az A-csoportos vb-n

Utánpótlássport
22 órája

NHL: tíz (!) gólt rámolt be a Rangers kapujába a Bruins

Amerikai sportok
22 órája

Stipsicz Bence: Nem nézem a tabellát, a saját játékunkkal foglalkozom, azon van mit javítani

Jégkorong
22 órája

Milánó 2026: hivatalosan megnyitották a jégkorongcsarnokot

Téli sportok
2026.01.10. 11:28

NHL: Scheifele vezérletével tört meg a Jets rossz sorozata, a Capitals és a Mammoth is simán nyert

Amerikai sportok
2026.01.10. 09:24

NFL: már most elvérezhet a Bills? Wild Card-kör beharangozó Buday Zoltánnal

Amerikai sportok
2026.01.09. 16:42

Jégkorong: kezdődik az A-csoportos U18-as leány-vb Kanadában

Utánpótlássport
2026.01.09. 09:02
Ezek is érdekelhetik