Négy rájátszáshely maradt kiadó az NFL-ben

I. SZ.I. SZ.
Vágólapra másolva!
2025.12.23. 12:59
null
A Seattle sisakjánál csak a győzelme volt szebb a 16. fordulóban (Fotó: Getty Images)
Az NFL 16. fordulójában nyolc csapat jutott be a rájátszásba, ami azt jelenti, hogy két körrel az alapszakasz vége előtt már csak négy hely kiadó. Az NFC-ben fontos csoportrangadókat rendeztek, és az előttünk álló héten is eldőlhetnek nagy kérdések – a Raiders és a Giants például az első draftpozícióért csap össze, annyi csavarral, hogy a vesztes kerül kedvezőbb helyzetbe. A heti program már csütörtök kora este elkezdődik a Netflixen.

HA MOST KEZDŐDNE A RÁJÁTSZÁS. A 16. forduló eredményeinek következtében nyolc újabb csapat rájátszásbeli szereplése vált biztossá, négy-négy a két főcsoportban. A Seahawks a Rams legyőzésével át is vette a vezetést a Nemzeti főcsoportban, a Chicago és a San Francisco a Detroit vereségének, a Philadelphia saját sikerének köszönhetően lett playoffszereplő. A Bears a Packers, a Panthers pedig a Buccaneers elleni csoportrangadón elért sikerével tett nagy lépést a csoportgyőzelme felé. Az AFC-ben a New England a saját győzelmével, a Jacksonville, a Buffalo és az LA Chargers a Colts vereségével biztosította a helyét a rájátszásban, a főcsoportelsőség még itt is nyitott kérdés.
AFC. Főcsoportgyőztes: Denver Broncos (12–3). Wild card kör: New England Patriots (12–3)–Houston Texans (10–5), Jacksonville Jaguars (11–4)–Buffalo Bills (11–4), Pittsburgh Steelers (9–6)–Los Angeles Chargers (11–4)
NFC. Főcsoportgyőztes: Seattle Seahawks (12–3). Wild card kör: Chicago Bears (11–4)–Green Bay Packers (9–5–1), Philadelphia Eagles (10–5)–Los Angeles Rams (11–4), Carolina Panthers (8–7)–San Francisco 49ers (11–4)

A HÉT CSOPORTRANGADÓI. Ebben az őrült NFL-idényben nem üres klisé, hogy az alapszakasz végéhez közeledve egyre kiélezettebb rangadókat láthatunk, annyira szoros a versenyfutás az élen, hogy valóban óriási tétje van egy-egy összecsapásnak, ráadásul sok esetben mindkét szereplő számára. A 16. fordulóban a Nemzeti főcsoport mind a négy divíziójában rendeztek olyan rangadót, amelynek az eredménye hatással volt a playoffhelyekre. A Seattle a Los Angeles Ramst, a Chicago a Green Bayt győzte le hosszabbítás után – a Nyugati csoport rangadóján a főcsoportelsőség cserélt gazdát (a Seahawks lett az első csapat az NFL történetében, amely hosszabbításban kétpontos bónusszal nyert meccset), míg Északon a Bears számára playoffot ért a siker, a Packersnek viszont még küzdenie kell az idény megnyújtásáért. Délen a Carolina és a Tampa Bay fut versenyt a playoffért, a kulcsmeccset vasárnap a Panthers nyerte meg, de még nincs vége a két csapat viaskodásának. Keleten a Philadelphia a Washington legyőzésével az első és eddig egyetlen NFL-csapatként tette biztossá csoportgyőzelmét. Ebben a négyesben 2004 óta először védte meg elsőségét bármelyik csapat, akkor is az Eagles duplázott, még Donovan McNabb irányításával.

A HÉT TOVÁBBI RANGADÓI. Az AFC-ben nem a csoporton belüli rangadókon volt a hangsúly, de a playoffba tartó csapatok meccsét nyerte meg a Jacksonville Denverben, illetve a New England a Baltimore ellen. Konferenciák közötti összecsapáson diadalmaskodott a Pittsburgh Detroitban, illetve az LA Chargers Dallasban. A Los Angeles ezzel bejutott a rájátszásba, míg a Steelersnek a hátralévő két meccséből (Clevelandben és otthon a Baltimore ellen) egyet elég megnyernie a playoffhoz – de még a győzelemre sincs feltétlenül szüksége, ha a Ravens kikap Green Bayben.

A HÉT SOROZATA. A Pittsburgh a kilencedik győzelmét aratta az idényben, ami azt jelenti, hogy biztosan pozitív mérleggel zárja az alapszakaszt. Mike Tomlin vezetőedző 19. idényében is képes volt erre a bravúrra, és a Bill Cowher-éráig visszanyúlóan sorozatban 22 idényben aratott legalább annyi győzelmet a Steelers, mint ahányszor kikapott. Ilyen hosszú sorozata egyik riválisnak sem volt, a legközelebb a Dallas került hozzá, 1965 és 1985 között sorozatban 21 évadban.

A HÉT BALHÉJA. A Steelers nyert Detroitban, de a meccs után a liga két mérkőzésre szóló eltiltással sújtotta D. K. Metcalfot, a Pittsburgh elkapóját, mert összeszólalkozott egy nézővel. A játékos megragadta az őt szidalmazó néző ruháját, majd felé is ütött, de a felvételek alapján nem derült ki, hogy eltalálta-e. A liga szabályzata szerint már az is büntetést von maga után, ha összeszólalkozik a nézőkkel egy játékos. Kiderült, Metcalf korábban a Seattle játékosaként is vitába keveredett már ugyanezzel a Detroit-szurkolóval, még tavaly egy Seahawks–Lions összecsapás alatt.

A HÉT EXTRA JÁTÉKA. A Seahawks Rams elleni győzelméhez elengedhetetlen volt, hogy a negyedik negyedben a Seattle nyolcpontos hátránynál megszerzett touchdownja után a kétpontos bónuszjátékot is sikeresen hajtsa végre a hazai csapat. Sam Darnold Zach Charbonnet-nak szánt passza során azonban a labda a védő Jared Verse sisakján megpattanva a célterület felé pattant, ahol a földre esett, és mindenki azt hitte, vége a játéknak. Charbonnet azonban biztos ami biztos alapon felvette a labdát, ami döntőnek bizonyult, a videós visszajátszások során ugyanis kiderült, hogy Darnold passza hátrafelé ment, azaz akkor is játékban maradt, amikor a földre hullott, és nem mindegy, ki szerezte meg. Így lett 30–30 az állás,  a hosszabbítást pedig a Seahawks nyerte meg egy újabb, TD utáni kétpontos bónuszjátékkal.

A HÉT JÁTÉKOSA. A New York Jets ellen magabiztos győzelmet arató New Orleansban Taysom Hill 38 passzolt, 42 futott és 36 elkapott yarddal zárt, és az 1966 óta íródó Super Bowl-érában ő lett az első NFL-játékos, aki karrierje során mindhárom kategóriában átlépte az 1000 yardos határt.

A HÉT FELSZERELÉSE. Az idény során szinte mindegyik csapat használ a szokásostól eltérő mezt, vele együtt szokatlan sisakot. A Seattle Rams elleni fejvédője minden eddiginél ütősebbre sikerült, a króm bevonat szemből nézve olajzöld, más szögből nézve pedig lilás-kékes árnyalata van. Az éjszakai mérkőzésen tökéletesen bevált, és még nyert is benne a Seahawks.

HA MOST DRAFTOLNÁNAK. A Giants és a Raiders is közel járt a bravúrgyőzelemhez a Minnesota és a Houston ellen, de mindkettő csapat kikapott, szemben a Kansas Cityt legyőző Tennessee-vel, amely így elmozdult a két meccset nyerők táborából. A Giants és a Raiders maradt versenyben a draft első választási jogáért, a „döntőt” vasárnap éjjel Las Vegasban rendezik meg.
Az első 10 pick sorrendje jelen állás szerint: 1. New York Giants (2–13), 2. Las Vegas Raiders (2–13), 3. Cleveland Browns (3–12), 4. New York Jets (3–12), 5. Tennessee Titans (3–12), 6. Arizona Cardinals (3–12), 7. Washington Commanders (4–11), 8. New Orleans Saints (5–10), 9. Cincinnati Bengals (5–10), 10. Miami Dolphins (6–9) 

NCAA-RÁJÁTSZÁS. Négy meccsből kettőt nyert meg a magasabban jegyzett csapat az egyetemi amerikaifutball-bajnokság rájátszásának első körében. Az Ole Miss és az Oregon pontokban gazdag meccsen győzte le vendégét, míg az Alabama és a Miami meglepte vendéglátóját, és készül a semleges pályán megvívandó negyeddöntőre, amelyekre magyar idő szerint már 2026-ban kerül sor. 
1. forduló
Oklahoma (8.)–Alabama (9.) 24–34
Texas A&M (7.)–Miami (10.) 3–10
Ole Miss (6.)–Tulane (11.) 41–10
Oregon (5.)–James Madison (12.) 51–34
A negyeddöntő programja
Január 1., csütörtök
1.30: Ohio State (2.)–Miami (10.), Dallas (Tv: Arena4)
18.00: Texas Tech (4.)–Oregon (5.), Miami (Tv: Arena4)
22.00: Indiana (1.)–Alabama (9.), Pasadena (Tv: Arena4)
Január 2., péntek
2.00: Georgia (3.)–Ole Miss (6.), New Orleans (Tv: Arena4)

NFL
ALAPSZAKASZ, 16. FORDULÓ
Csütörtök
Seattle Seahawks–Los Angeles Rams 38–37 – hosszabbítás után
Szombat
Washington Commanders–Philadelphia Eagles 18–29
Chicago Bears–Green Bay Packers 22–16 – hosszabbítás után
Vasárnap kora este
Cleveland Browns–Buffalo Bills 20–23
Dallas Cowboys–Los Angeles Chargers 17–34
Tennessee Titans–Kansas City Chiefs 26–9
Miami Dolphins–Cincinnati Bengals 21–45
New Orleans Saints–New York Jets 29–6
New York Giants–Minnesota Vikings 13–16
Carolina Panthers–Tampa Bay Buccaneers 23–20
Vasárnap késő este
Denver Broncos–Jacksonville Jaguars 20–34
Arizona Cardinals–Atlanta Falcons 19–27
Detroit Lions–Pittsburgh Steelers 24–29
Houston Texans–Las Vegas Raiders 23–21
Baltimore Ravens–New England Patriots 24–28
Hétfő
Indianapolis Colts–San Francisco 49ers 27–48

A 17. FORDULŐ MŰSORA
Csütörtök
19.00: Washington Commanders–Dallas Cowboys
22.30: Minnesota Vikings–Detroit Lions
Péntek
2.15: Kansas City Chiefs–Denver Broncos (Tv: Arena4)
Szombat
22.30: Los Angeles Chargers–Houston Texans (Tv: Arena4)
Vasárnap
2.00: Green Bay Packers–Baltimore Ravens (Tv: Arena4)
19.00: Cleveland Browns–Pittsburgh Steelers
19.00: Cincinnati Bengals–Arizona Cardinals
19.00: Tennessee Titans–New Orleans Saints
19.00: Indianapolis Colts–Jacksonville Jaguars (Tv: Max4)
19.00: Miami Dolphins–Tampa Bay Buccaneers
19.00: New York Jets–New England Patriots
19.00: Carolina Panthers–Seattle Seahawks (Tv: Arena4)
22.05: Las Vegas Raiders–New York Giants
22.25: Buffalo Bills–Philadelphia Eagles (Tv: Arena4)
Hétfő
2.20: San Francisco 49ers–Chicago Bears (Tv: Arena4)
Kedd
2.15: Atlanta Falcons–Los Angeles Rams (Tv: Arena4)

 
AFC KeletGy-V-D%SZ–KPK
1. New England Patriots12 – 3 – 00.800410–300+110
2. Buffalo Bills11 – 4 – 00.733434–344+90
3. Miami Dolphins6 – 9 – 00.400317–369–52
4. New York Jets3 – 12 – 00.200282–426–144
     
AFC ÉszakGy-V-D%SZ–KPK
1. Pittsburgh Steelers9 – 6 – 00.600365–350+15
2. Baltimore Ravens7 – 8 – 00.467359–348+11
3. Cincinnati Bengals5 – 10 – 00.333359–458–99
4. Cleveland Browns3 – 12 – 00.200246–355–109
     
AFC DélGy-V-D%SZ–KPK
1. Jacksonville Jaguars11 – 4 – 00.733410–312+98
2. Houston Texans10 – 5 – 00.667346–249+97
3. Indianapolis Colts8 – 7 – 00.533419–350+69
4. Tennessee Titans3 – 12 – 00.200251–403–152
     
AFC NyugatGy-V-D%SZ–KPK
1. Denver Broncos12 – 3 – 00.800362–295+67
2. Los Angeles Chargers11 – 4 – 00.733349–301+48
3. Kansas City Chiefs6 – 9 – 00.400337–294+43
4. Las Vegas Raiders2 – 13 – 00.133217–386–169
     
NFC KeletGy-V-D%SZ–KPK
1. Philadelphia Eagles10 – 5 – 00.667349–289+60
2. Dallas Cowboys6 – 8 – 10.433424–454–30
3. Washington Commanders4 – 11 – 00.267309–404–95
4. New York Giants2 – 13 – 00.133313–412–99
     
NFC ÉszakGy-V-D%SZ–KPK
1. Chicago Bears11 – 4 – 00.733387–354+33
2. Green Bay Packers9 – 5 – 10.633364–303+61
3. Detroit Lions8 – 7 – 00.533452–374+78
4. Minnesota Vikings7 – 8 – 00.467305–320–15
     
NFC DélGy-V-D%SZ–KPK
1. Carolina Panthers8 – 7 – 00.533287–337–50
2. Tampa Bay Buccaneers7 – 8 – 00.467347–377–30
3. Atlanta Falcons6 – 9 – 00.400307–360–53
4. New Orleans Saints5 – 10 – 00.333255–338–83
     
NFC NyugatGy-V-D%SZ–KPK
1. Seattle Seahawks12 – 3 – 00.800443–279+164
2. San Francisco 49ers11 – 4 – 00.733392–320+72
3. Los Angeles Rams11 – 4 – 00.733456–299+157
4. Arizona Cardinals3 – 12 – 00.200321–414–93
A CSOPORTOK ÁLLÁSA
 
AFCGy-V-D
1. Denver Broncos*12 – 3 – 0
2. New England Patriots*12 – 3 – 0
3. Jacksonville Jaguars*11 – 4 – 0
4. Pittsburgh Steelers9 – 6 – 0
5. Los Angeles Chargers*11 – 4 – 0
6. Buffalo Bills*11 – 4 – 0
7. Houston Texans10 – 5 – 0
8. Indianapolis Colts8 – 7 – 0
9. Baltimore Ravens7 – 8 – 0
10. Kansas City Chiefs**6 – 9 – 0
11. Miami Dolphins**6 – 9 – 0
12. Cincinnati Bengals**5 – 10 – 0
13. New York Jets** 3 – 12 – 0
14. Tennessee Titans**3 – 12 – 0
15. Cleveland Browns**3 – 12 – 0
16. Las Vegas Raiders**2 – 13 – 0
  
NFCGy-V-D
1. Seattle Seahawks*12 – 3 – 0
2. Chicago Bears*11 – 4 – 0
3. Philadelphia Eagles*10 – 5 – 0
4. Carolina Panthers8 – 7 – 0
5. San Francisco 49ers*11 – 4 – 0
6. Los Angeles Rams*11 – 4 – 0
7. Green Bay Packers9 – 5 – 1
8. Detroit Lions8 – 7 – 0
9. Minnesota Vikings** 7 – 8 – 0
10. Tampa Bay Buccaneers7 – 8 – 0
11. Dallas Cowboys**6 – 8 – 1
12. Atlanta Falcons**6 – 9 – 0
13. New Orleans Saints**5 – 10 – 0
14. Washington Commanders**4 – 11 – 0
15. Arizona Cardinals**3 – 12 – 0
16. New York Giants**2 – 13 – 0
A FŐCSOPORTOK ÁLLÁSA

*A rájátszásba jutott. **Nem juthat be a rájátszásba

 

Legfrissebb hírek

NFL: Purdy öt touchdownpasszal vezette sikerre a San Franciscót Indianapolisban

Amerikai sportok
7 órája

Őrületes, végletekig kiélezett mérkőzésen a Steelers ellökte a Lionst a rájátszástól – videók

Amerikai sportok
Tegnap, 6:11

A Carolina legyőzte a Tampa Bayt, és lépéselőnybe került a csoportgyőzelem szempontjából – videó

Amerikai sportok
2025.12.21. 22:51

A negyedik negyedben feltámadt, és hosszabbításban megverte a Bears a Packerst – videó

Amerikai sportok
2025.12.21. 06:21

Parázs meccsen győzte le a Minnesota az Oklahoma Cityt az NBA-ben

Amerikai sportok
2025.12.20. 08:41

16 pontos hátrányból felállva a Seattle hosszabbítás után verte a Los Angelest az év meccsén – videó

Amerikai sportok
2025.12.19. 08:17

Sorozatban tizedszer a Dallas Cowboys a világ legértékesebb csapata, Szoboszlai klubja a 48.

Minden más foci
2025.12.18. 22:16

Allen kiütötte Maye-t az NFL MVP-versenyből? Stafford lehet a nevető harmadik

Amerikai sportok
2025.12.16. 15:18
Ezek is érdekelhetik