NHL: óriásit hajrázott a Vegas, már kettővel vezet a nyugati döntőben

K. Zs.K. Zs.
2026.05.23. 07:34
Ivan Barbasov (világos mezben) mindhárom vegasi gólban benne volt: kettőt ő ütött, az elsőt előkészítette (Fotó: Getty Images)
Az utolsó harmad előtt még vesztésre állt a Vegas Golden Knights, de a folytatásban három gólt ütve fordított, és 3–1-re győzött a Colorado Avalanche vendégeként az észak-amerikai profi jégkorongbajnokság (NHL) magyar idő szerint szombat hajnali mérkőzésén. A két idegenbeli sikerrel kezdő vegasiak már 2–0-ra vezetnek a Nyugati főcsoport döntőjében.

Ross Colton góljával az alapszakaszgyőztes Colorado megszerezte a vezetést az első harmadban, és mivel két játékrész után is 1–0 volt az állás, érett a győzelem – hiszen az Avalanche ebben az idényben mind a 45 olyan mérkőzését megnyerte, amelyiken negyven perc után vezetett.

Csakhogy ezúttal az a csapat volt az ellenfél, amelyik bár a második legtöbb időt töltötte hátrányban az alapszakaszban (több mint 1965 percet – csak a sereghajtó Vancouver kínlódott ennél is többet), tíz meccset is megfordított a harmadik harmadban, aztán a playoffban további hármat. És most, bár a sérült csapatkapitányra, Mark Stone-ra ezúttal sem számíthatott, megfordította a negyediket is.

IVAN BARBASOV GÓLJÁVAL VETTE ÁT A VEZETÉST A VEGAS

A befejező periódus közepén Jack Eichel egyenlített, alig két perc múlva Ivan Barbasov a vezetést is megszerezte a vendégeknek, aztán a végjátékban az orosz üres kapus góllal állította be a 3–1-es végeredményt. Carter Hart 29 védéssel járult hozzá a győzelemhez, amelynek köszönhetően a Golden Knights 2–0-s összesített vezetéssel várhatja a vasárnapi hazai folytatást.

NHL, RÁJÁTSZÁS
NYUGATI FŐCSOPORT, DÖNTŐ
2. MÉRKŐZÉS
Colorado Avalanche–Vegas Golden Knights 1–3 (1–0, 0–0, 0–3)
Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc állása: 2–0 a Vegas javára

Amerikai sportok
2026.04.19. 13:45

NHL-RÁJÁTSZÁS, 2026 – PROGRAM, EREDMÉNYEK

Szokás szerint tizenhat csapat vágott neki a Stanley-kupáért zajló playoffnak.


 

Legfrissebb hírek

NHL: ebből nem lesz Hurricanes-söprés, a Montreal elvette riválisa hetek óta tartó veretlenségét

Amerikai sportok
Tegnap, 7:01

NHL: a Golden Knights előnybe került a Nyugati főcsoport döntőjében

Amerikai sportok
2026.05.21. 09:07

NHL: hosszabbításban dőlt el a hetedik meccs, a Montreal bejutott a keleti fináléba

Amerikai sportok
2026.05.19. 07:03

NHL: nyolc gólt ütött a Montrealnak, egyenlített a Buffalo

Amerikai sportok
2026.05.17. 08:50

NHL: kiütéssel jutott tovább a Vegas, előnyben a Montreal

Amerikai sportok
2026.05.15. 07:58

NHL: háromgólos hátrányból fordított, főcsoportdöntős a Colorado

Amerikai sportok
2026.05.14. 09:00

NHL: hosszabbításban győzött és került előnybe a Vegas, egyenlített a Buffalo

Amerikai sportok
2026.05.13. 07:31

NHL: idegenbeli sikerével a főcsoportdöntő kapujában a Colorado Avalanche

Amerikai sportok
2026.05.12. 07:51
Ezek is érdekelhetik