Az ötgólos hátrány sem jelentett akadályt

Vágólapra másolva!
2009.10.13. 08:08
Címkék
A Chicago Blackhawks drámai csatában verte meg hazai pályán a Calgary Flamest. A vendégek az első harmad egy ötperces periódusában ötgólos előnyhöz jutottak, ám a chicagóiak egyenlítettek, majd a hosszabbításban a győzelmet is megszerezték, ezzel pedig rekordot állítottak be.
Az elején nem volt rá sok esély, de chicagóiak a végén ünnepelhettek (Fotó: Reuters)
Az elején nem volt rá sok esély, de chicagóiak a végén ünnepelhettek (Fotó: Reuters)

A Blackhawks hihetetlen győzelmet aratott a Calgary Flames ellen az NHL 10. játéknapján magyar idő szerint hétfő éjjel. A chicagóiak öt és fél perc alatt szinte lehetetlen helyzetbe kerültek az első harmadban – öt gólt kaptak –, ám a meccs végére egyenlítettek, majd a hosszabbításban a győzelmet is megszerezték.

A vendégektől Dustin Boyd, Eric Nystrom, Jarome Iginla, Rene Bourque és Olli Jokinen is betalált. Az első három gól ráadásul mindössze 53 másodperc alatt született, ami után nem volt meglepő, hogy Joel Quenneville, a Chicago edzője lecserélte Cristobal Huet-t.

Az egyenlítés után a hosszabbításban a győztes gólt a hazaiak kapitánya, Brent Seabrook ütötte, akit kissé feldúlt az első játékrészbeli rövidzárlat.

„Teljesen összezavarodtunk. A szurkolóink természetesen nagyon idegesek voltak, és ezt a tudtunkra is adták. Jól akarjuk kezdeni a meccseket, és igyekszünk segíteni a kapusunknak. Elfogadhatatlan, hogy ennyire szétestünk" – mondta a győztes találat szerzője.

A Chicago nagyszerű fordításával rekordot állított be, hiszen a klub történetének legnagyobb visszakapaszkodását produkálta.

A Colorado Avalanche is nagy csatát vívott: a Bruinst verte meg 4–3-ra Bostonban. A New York Islanders kikapott hazai pályán a Los Angeles Kingstől, míg a Rangers kiütéses győzelmet aratott a Maple Leafs ellen.

A New Jersey Devils megállította idegenben Alekszandr Ovecskinéket: 3–2-re nyerte meg a szétlövéssel záruló meccset. A Penguins a Senators ellen diadalmaskodott, míg a Lightning a Pantherst múlta felül. A Coyotes és a San Jose találkozóján pedig csak egy gól született, s az is a szétlövésben – ezt a phoenixiek szerezték.

NHL
10. JÁTÉKNAP
Chicago Blackhawks–Calgary Flames 6–5 – hosszabbítás után
San Jose Sharks–Phoenix Coyotes 0–1 – szétlövéssel
Boston Bruins–Colorado Avalanche 3–4
Nashville Predators–Edmonton Oilers 1–6
Ottawa Senators–Pittsburgh Penguins 1–4
New York Islanders–Los Angeles Kings 1–2
New York Rangers–Toronto Maple Leafs 7–2
Tampa Bay Lightning–Florida Panthers 3–2
Washington Capitals–New Jersey Devils 2–3 – szétlövéssel

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik