A Hawks a keleti elődöntőben, nyert a Lakers

Vágólapra másolva!
2010.05.03. 08:37
null
A Lakers megszenvedett a Jazz ellen (Fotó: Reuters)
Az Atlanta Hawks 95–74-re legyőzte Milwaukee Bucks csapatát az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) rájátszásában. A Keleti főcsoport negyeddöntőjének hetedik meccsén aratott siker egyben azt is jelenti, hogy a Hawks jutott tovább, s mérkőzhet meg az Orlando Magickel a főcsoport-elődöntőben. Nyugaton a Los Angeles Lakers már az elődöntőben verte  meg az első meccsen a Utah Jazzt.

Mindent eldöntő összecsapásra került sor Atlantában. A Hawks hazai környezetben vívhatta ki a Milwaukee Bucks elleni továbbjutást a keleti negyeddöntőben. Ki is vívta. Annak ellenére, hogy 3–3-ra állt a párharc, meglepően simán nyertek a hazaiak.

„Az egyetlen esélyünk, hogy túléljük ezt a sorozatot a védekezésünk volt. Ezt csináltuk jól Milwaukee-ban és most is" – mondta a találkozó után az Atlanta főedzője, Mike Woodson.

A szakember szavaival össze is lehet foglalni, hogy mi hozta meg a Hawks sikerét a végül 4–3-mal záruló párharcban. A Hawks ugyanis még hátrányban látogatott a hatodik meccsen Milwaukee-ba, ahol 83–69-re győzött a csereként beállva 24 pontig jutó Jamal Crawford vezetésével. Azaz csak 69 pontot engedélyezett ellenfelének, ezúttal pedig 74-et.

Most ráadásul az első negyedben csak 13, az utolsóban pedig csak 14-pontot kapott az Atlanta, a „maradék" időszakban pedig nem tudta egyensúlyozni gyenge dobóteljesítményét a Milwaukee.

A Hawks – amelyben ezúttal is Crawford volt a legeredményesebb 22 pontjával (a másik oldalon Brandon Jennings 15 egységgel a legjobb tudott lenni) – az Orlando Magickel találkozik a Keleti főcsoport elődöntőjében.

Nyugaton már a főcsoport elődöntőjében találkozott a Los Angeles Lakers és a Utah Jazz. Az első összecsapás a bajnokcsapat sikerét hozta – Kobe Bryant vezérletével.

A Lakers klasszisa 31 pontot dobott a mérkőzésen, mezőnyből 19 kísérletéből 12 volt sikeres. Bryant az igazán fontos pillanatokban még jobban kosarazott: csapata utolsó 14 pontjából 10-et ő szerzett a mérkőzésen.

Az egyik csapat negyedik győzelméig tartó párharc kis túlzással ezzel el is dőlt: Phil Jackson csapatai ugyanis, ha 1–0-ra vezettek egy párharcban, mindig továbbjutottak – a Chicago Bulls 24-szer, a Lakers 21-szer...

NBA, RÁJÁTSZÁS 
KELETI FŐCSOPORT, NEGYEDDÖNTŐ
Atlanta Hawks (3.)–Milwaukee Bucks (6.) 95–74
A párharc végeredménye: 4–3, az Atlanta javára.
NYUGATI FŐCSOPORT, ELŐDÖNTŐ
LA Lakers (1.)–Utah Jazz (5.) 104–99
A párharc állása: 1–0, a Lakers javára.  

 

Legfrissebb hírek

NBA: túlórára kényszerült a Cavs, Lakers-siker a Los Angeles-i rangadón

Amerikai sportok
Tegnap, 7:48

NBA: 22 pontos hátrányból verte meg a címvédőt a Cleveland

Amerikai sportok
2025.03.01. 08:36

Curry 56 ponttal vezette győzelemre a Warriorst – videó

Amerikai sportok
2025.02.28. 07:32

A címvédőt is bedarálta az elképesztő szériát produkáló Pistons, Chicagóban javított a Clippers – videók

Amerikai sportok
2025.02.27. 07:57

Doncic tripla duplájával győzni tudott a Dallas elleni első meccsén – videók

Amerikai sportok
2025.02.26. 08:23

A hosszabbításban vágott vissza az OKC-nek a Timberwolves, Jokicsék is nyertek – videók

Amerikai sportok
2025.02.25. 08:19

Tovább menetel az NBA-ben a Cavs, Harden dupla duplája sem volt elég a Clippersnek – videók

Amerikai sportok
2025.02.24. 08:47

Doncic dupla duplázott, Jokics tripla duplázott a Nuggets–Lakers meccsen

Amerikai sportok
2025.02.23. 07:24
Ezek is érdekelhetik